Ígéretes új angol igéről számolhatok be: T5 (ejtsd: tífájv). Azt jelenti, hogy megbukni. Bármiben. Totálisan.
Szó etimológiáját most először tapasztaltam meg a saját bőrömön, legnagyobb sajnálatomra. Nem, nem én buktam meg, hanem Heathrow új terminálja (T5). Csak úgy adódott, hogy onnan repültem haza egy hétvégére megnyitás után.
A Malév meg volt olyan kedves, és határozottan elküldött az 1-es terminálra minden gyanakvásom ellenére. Egy óra szívással később aztán már lóhalálban vonatoztam is vissza az 5-ösre, a Malév meg megnyalhatja a csigámat.
Minden lehetséges check-in pult előtt sor kígyózott persze, hosszú mozdulatlan sor. Öt percenként átengedtek egy embert. Idővel ezt is leküzdöttem, bár ekkor már a maradék lelki békém is elhagyott. Bent sorba lehetett állni ultramodern ujjlenyomatellenőrzésre és fényképezésre (EU tagoknak ebből szerencsére csak a sorbaállás jár), aztán egy újabb sorba biztonsági ellenőrzésre.
Az angolok nagyon szeretnek sorba állni. Ha megállnék például a döglött lovas szobor előtt, idővel biztosan sor alakulna ki mögöttem. És mégis, T5 már náluk is kihúzta a gyufát.
Minden viszontagság ellenére a gépet nem késtem le, sőt még másfél órát várni is kellett rá, lekéste ugyanis az indítást.
A terminál maga a szokásos izraeli fém-üveg plázaköltemény plazmatévékkel meg egy rakás fontosember-bolttal. Mert hiszen mi mást akarna csinálni az ember egy reptéren, mint nyakkendőt és arany töltőtollat venni?
Az aznapi Times-nak már a fele T5-öt gyalázta. Alig pár nap alatt tízezreket hagytak ott vagy tévesztettek meg, 28000 csomagot vesztettek el, és még többet fel sem vettek egyáltalán. Egy héten át napi 50–70 járatot töröltek (az első napokban ennél is többet), a környező szállodák árai pedig a sok ottrekedt utas miatt napi 260 fontnál kezdődtek (kb. 90000Ft).
Mivel a gépekről lemaradt csomagokat képtelen T5 utófeldolgozni, ezért azokat már-már magyar alkotmánybírókéhoz foghatóan csavaros észjárással elküldik Angliából Milánóba kamionnal. Ott szétválogatják, és utánaküldik a usereknek a szállodáikba világszerte. A userek ekkor természetesen már régen otthon lesznek, így a szénnéröntgenezett bőröndjüket a szálloda visszaküldi majd Milánóba, ahol egy újabb válogatás után hazaküldik nekik az időközben kicsírázott mutáns háromszögszendvicseikkel egyetemben.
Persze a magyaroknál se minden 100%. Az otthoni kocsimon a szerelő garanciában elrontotta a jobb indexet is. A végeredmény valahol 120000Ft körül van, mínuszban. Ami miatt hazamentem, az meg – immár nem először – elmaradt. Vadász, vadász, miért is jársz te ide...? De a kaja még mindig jó, és a lányok még mindig szépek, és okosak is. Az én naivitásommal ott lakni viszont luxus, egyelőre nem engedhetem meg magamnak. A Bahamákon nyaralni fajlagosan olcsóbb. Ezt már múltkor is megállapítottam, mikor otthagytam kb. 1000 fontot egy hét alatt nagyjából a semmire.
Magyarországon valahogy minden fordítva van. Felvesznek az emberek lakáshitelt magas kamatra, és közben a fizetésük jelentős részét nyugdíjpénztáraknak adják – alacsony vagy akár negatív kamatra. A metrókat feltúrják, a gödröket megtartják. Az ellenzék kormányoz, a kormány ellenez, az alkotmánybíróság bólint. A polgárok politizálnak, a politikusok polgárkodnak. Nem a villamospályához vesznek villamost, hanem Európa legkeskenyebb villamosához faragják a pályát és az elektromos hálózatot; a keskenységgel pedig azt próbálják biztosítani, hogy az utasok a bejáratnál álljanak meg, és az székeket hagyják szabadon. Sikerrel. És miközben állítólag válság van, a forint árfolyama megy fel a csillagos égbe.
A fonté meg megy le. Ha nem hagyja abba, akkor mégiscsak kénytelen leszek venni egy Peugeot 607-et, mert forintban úgyse lesz értelme költekezni. Meg ha már összeomlik az angol gazdaság, legalább kényelmes helyről nézhessem.
Egyik ebédszünetben a mostani angliai kocsimat is elvittem műszakiztatni meg pár apróságot javítani egy útszéli szervizbe. A főbb eltérések Budapesthez képest:
Vajon miért néznek ki Magyarországon 10 évvel öregebbnek az emberek? És vajon miért kell a rendszámtábla érvényességét szélvédőre ragasztott matricával igazolni? És vajon mi igazolja a rendszámtábla érvényességét igazoló matrica érvényességét? Á, ezeknek elmentek otthonról. Magyarország 10 év múlva is a számlatömböket nyilvántartó szigorú számadású könyv nyilvántartó könyvéről fog szólni meg a traffipax-maffiáról, ha így folytatja.
No de történnek azért vidámabb dolgok is. A Matávba például múltkor vittem kék színű ehető gumidelfineket. Bent ültünk vele volt főnökömnél, és Ullrich Zoli épp a szája fölött lóbált egyet, jó hangosan parodizálva, hogy majd mekkorát fogunk mi égni, mikor benyit SA (főnökünk főnöke), mikor is benyitott SA. De ezen már nem akadt fenn, mert edzésben van. Én például matávosként ütöttem el őt a körfolyosón kiskocsival rollerezve, találtam el papírrepülővel, és szálltam már be a liftjébe nagy fazék csokipudinggal, midőn a tetőre igyekeztem sziesztázni. Egyik kolléganő meg matrózblúzt keresett a lányainak a neten, és SA pont akkor lépett oda hozzá, mikor a kereső egy különösen explicit transzvesztita oldalra irányította.
Mentségünkre legyen mondva, ezek nem elszigetelt esetek. Előfordul, hogy valaki előlép a szekrényből zenélős-villogós diszkógömbbel a kezében, vagy durván kirepül az ajtón egy-két kóbor zsonglőrlabda. De hát mit csináljon az ember, ha az üzemeltetők már megint vettek két Sun szervert? Legalább megspórolja a Matávnak a stresszmenedzsment kurzust :)
SA egyenruhás korszakában valószínűleg mást szokott meg. Bár ez se biztos, most hallom például, hogy valaki évekig gyűjtögette a laktanyában a vizeletét műanyag palackokban, és mivel ezt semmilyen szabály nem tiltja, még csak megbüntetni sem lehet érte. A többit e helyütt nem részletezem, de úgy tűnik, hogy a hivatásosoknál csupa móka és kacagás az élet. A kecskeméti Piár nem volt ilyen vidám, ott alighanem egy orkán erejű pofon és pár hónap kimenőmegvonás tett volna pontot a dolog végére. Egyik osztálytársnak anno egy pofontól szakadt be a dobhártyája, egy másikat meg láttam nekirepülni a táblának. Egy harmadikat meg osztálykiránduláson a busznak, de az nem volt kirívóan aránytalan büntetés (berúgott). Ennél sokkal rosszabbul járt egy későbbi évfolyamból az a gyerek, akivel kicsi a rakást játszottak. Hátralevő életét tolószékben tölti.
A Piaristáknál azt tanultam erkölcstanból, hogy a helyes önismeret olyan, mint a zsebóra. Azt már elfelejtettem, hogy miért (egyrészt mert pontos, de van még valami más is), abban azonban biztos vagyok, hogy nem olyan, mint a világítós cipőfűző, mert az mindenre ellenpélda volt. Az én önismeretem azonban egyáltalán nem olyan, mint a zsebóra. Erre legutóbb akkor jöttem rá, mikor arról gondolkodtam, hogy miért nem csinálok soha semmit. Lehet, hogy azért, mert fáradt vagyok. Vagy mert beteg vagyok. Vagy mert lusta vagyok (csak nem...?). Vagy mert elhíztam. De az is lehet, hogy igazából rengeteg mindent csinálok, uborkaültetéstől szlovén IP hálózatokig, teremhangosítástól angol nyelvű cikkekig. Rejtélyes. Soha nem leszek zsebóra.
A brit tudósok ellenben. Ők megtalálták a gént. Ami miatt az egér cincog szex közben. A cikkük április másodikai megjelenése kicsit gyanús ugyan, de ne becsüljük alá őket.
A szomszéd Wraysbury-ben meg a brit mozgássérültek vízisí szövetsége tanyázik. Állítólag tolószékeseket és vakokat is tanítanak vízisíelni. Azért egy motorcsónak után repesztő vakvezető kutya nem mindennapi látvány lehet.
Vannak jehovistáink is, múltkor bekopogtak, és Őrtornyot rántottak. Félegyházán sok érdekességet hallottam a nemi életükről, és ha már így házhoz jöttek, jó lett volna őket kikérdezni, hogy tényleg van-e a királyságteremben gruppenszex. De gyerekkel voltak, úgyhogy ezt későbbre tartogatom. Hatalmas szerencséjükre ahhoz sem volt hangulatom, hogy konvertáljam őket Repülőspagettiszörny-hitre, pedig be volt készítve az "evangélium".
Elkezdtem rendet tenni az új szerveren, és meglepő dolgokat fedeztem fel. Például hogy valaki rendszeresen olvas a munkahelyemről, és az nem én vagyok. De akkor ki? Nem láttam magyarokat a belső telefonkönyvben.
Azt tudjátok, milyen keresőkifejezésekkel lyukadnak ki az emberek a K64-en? A matrózblúz még nem volt, de íme néhány:
A képekről jut eszembe, sebészet és marcangolás érdeklődésű nézőink bizonyára már kíváncsiak, hogy visszanőtt-e a hátam. Már majdnem. Pár év, és a színe is a régi lesz.
A többiek persze ne nézzenek ide, mert már a múltkor is mit kaptam azért az egy képért!