Nagyon rossz lehet hithű katolikusnak lenni. A baszk lánynak itt van a pasija, és borzalmas, amit ezek (nem) művelnek.

A katolikus vallás ugyanis kínosan ügyel arra, hogy egy lány bugyijában senki ne nyúlkálhasson házasságon kívül, beleértve magát a lányt is. A pasi tehát erkölcsi megfontolásból le van parancsolva a franciaágyról, mert hiszen a közelsége olyan vágyat találhatna ébreszteni, ami erkölcsös keretek között nem kielégíthető; mi több, veszélyeztetné mindkettejük testi-lelki egészségét, bimbózó ifjúságukat, tündöklő szellemüket, szeplőtelen erényeiket, és Istennel való meghitt kapcsolatukat. Vagy valahogy így, már rég tanultam.

Én meg nézhetem a savanyú arcukat, a feszültségtől görcsbe merevedett izmaikat, és hallgathatom a morcogást.

Szikrázik a levegő, de be nem bújnának az ágyba, hogy lejátsszák. Teljesen frusztrált vagyok.

Be kéne tiltani, hogy emberek ilyen kielégületlen fejjel rohangásszanak.

Aztán persze az esküvőn is fűt-fát megígérnek majd, melyből adódóan vagy nagyon sok hithű katolikus gyerekük lesz (15–20), vagy a farkas-pózt gyakorolják hátralevő életükben. (Értsd: gúvadó szemekkel vonyítani a lyuk mellett.)

De az sem kizárt, hogy nem passzol a szög a zsákba, akkor aztán lehet próbálkozni majd a válással meg a házasságtöréssel. Hithű katolikus természetesen nem egyszerűen válik, hanem érvénytelenítteti a házasságát. Tekintve, hogy a templomban kötött házasságok 99%-a kánonjogi értelemben gyenge lábakon áll, nem akkora probléma ez. Külön bankszámla, dugipénz? Hát az nem "egy test, egy lélek". Érvénytelen. Elhallgatott szexuális problémák? Érvénytelen. 30 évesen éretlenek voltunk? Naná, hogy érvénytelen. Meg sem köttetett.

No de nem lenne igazságos csupán az életre koncentrálni, hiszen egy hithű katolikusnak az igazi buli csak a halál után jön: Isten társasága az örökkévalóságig.

Na jó, az első napot még elhiszem. Egy hét az már nem egészséges. Egy hónap az teljesen kizárt. Egy év szex nélkül? Nincs az az isten. És akkor hol van még az örökkévalóság? Az nem ezer év, és nem is csak millió. Kegyelem, nem akarok a mennyországba jutni!

PICT0425.JPG