Miközben Skóciában tombol a hóvihar, itt békésen süt a nap, és virágoznak a fák már január vége óta. Némiképp árnyalja a képet, hogy a Camden marketek leégnek, a Boeingek lehullanak. Gabinak, mióta Londonba költözött, a Camden market (volt) a szomszédja. Nekem meg Hatton Cross, ahol az ábrán látható Boeing leesett, gyakorlatilag méter pontossággal a túlélést garantáló pályán.
Gabinak új lakhelyén 1 fontos érmével működő villanyórája van, és 20 pennyssel működő közös zuhanyzója. Mosni az utca végén tud, egy ipari mosógépekkel felszerelt teremben, adagonként 3 fontért, plusz mosószer, plusz szárítás. És ez nem hostel, ez magánlakás. London belvárosa, jó környék, 2008.
Velem meg az történt, hogy volt hol, volt kivel és volt mivel. Egyszerre! Egy egész hétig! Sikeremen felbuzdulva Chuck Norris is vett egy olyan inget, mint amilyen nekem van.
Csak most megint egyedül vagyok, mert a leányzónak világjárógörcs állt a lábába, és elment kalandozni innét 10000 mérföldre. Február végén jön csak, de akkor meg én megyek haza. Úgyhogy írok is gyorsan, amíg még lehet. Olyan vagyok, mint a gáz. A gázok kitöltik a rendelkezésre álló teret, én meg kitöltöm a rendelkezésre álló időt.
Rasék gyereke már nem várta meg, hogy hazamenjek, megszületett. A Timi egy igazi hős! A gondos atya pedig mindjárt három különböző típusú füldugót is beszerzett :)
Ti kényeztettétek már a macskátokat 10% kedvezménnyel a macskabiztosítás árából? Itt ezt javasolja az egyik reklám. Én biztos lepofoznám a gazdit a macska helyében. Plusz személyi beszélgetés a szőnyeg szélére állítva, és 3 nap dorombolásmegvonás. Murr! Méghogy a macskán spórolni! Smucig alakok.
Főnököm főnöke meg karatekutyának használ. Rájött, hogy mindenféle mással foglalkozó osztályok munkájába is bele tudom ütni az orrom, és most ezzel vagánykodik előttük. Karatekutya, szoftverfejlesztés! Karatekutya, set top box! Karatekutya, tűzfal! Itt szerencsére nem kezelik ellenségként az idegen osztályok embereit, így egész változatos munkáim vannak. Izrael kivétel, nekik nem ajánlott segíteni.
Ha már itt tartunk, mesélek egy kicsit a szoftveriparról is. Szigorúan szubjektíven persze, ahogy szoktam. És általánosítani is fogok durván, mert imádok általánosítani. Aki nem bírja az általánosítást, az ne is nézzen ide. Jövőbeli munkaadóim se, ha akarnak még nekem munkát adni. Az esélyegyenlőségi minisztérium fátyolozza el tekintetét. Az informatikusok is, mert nekik aligha mondok újat. A harcművészetekben jártas programozók meg azért, mert utána meg akarnak majd verni. Csak az maradhat, aki fel tudja húzni a bicepszére a karóráját. Többiek ugorjanak a brummra, nem veszítenek semmit.
Ahogy Jézus mondta a South Parkban, a szoftveripar egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon felfújt lufi.
A baj már a hardvernél kezdődik. Nagy cégek döntéshozói szeretnek presztízs jellegű vasat venni. Ráadásul van a piacon presztízs jellegű hardver. Most nem arra gondolok, hogy minőségi, megbízható szerverre vágyik valaki, és erre hajlandó akár 100%-kal többet költeni, meg nem is a 14 karátos arannyal futtatott billentyűzetre, hanem hogy egyébként hasonló specifikáció mellett egy gép hétszeres áron nyújt ötödakkora teljesítményt.
Egy ilyen lassú gépből természetesen többet vagy nagyobbat kell venni egy adott feladatra, és az ára miatt őrzött, klimatizált géptermet is kell köré építeni, beléptető- meg monitorozó rendszert vásárolni, amit mérhetetlen komolysággal az arcán körbeül 10 passziánszozó/warezelő üzemeltető. Őket a látogatóba érkező idegen cégvezetőnek is lehet mutogatni, aki szégyenében majd' elsüllyed, hogy nahát, náluk ilyen még nincs is, eddig jó volt a logwatch meg az SMS riasztás, de majd ő is vesz egyet alkalomadtán, nehogy lemaradjon. A komolyság fokozására betehetünk a terembe különböző időzónákhoz állított órákat és egy plazmatévét a CNN adásával (függetlenül cégünk nemzetközi jelenlététől), meg vetíthetünk a falra színes csíkokat és földgömböt. A hardver költségeihez és a támogatási díjhoz mérten igazán eltörpül az a néhány projektor meg a 10 komoly arcú szakember. Magyar viszonyok közt sokféleképp lehetne ezt magyarázni, de mielőtt még bárki magára ismerne, ez a jelenség nyugaton is burjánzik. Eddig még minden nagyobb cégnél kísértetiesen ugyanúgy belefutottam legalább egy NOC-ba, ahol teremnyi ember várja, hogy húzzak már el, hogy visszakapcsolhassa a piros-zöld csíkjait az aktuális online szerepjátékra. Nálunk is van, nem is egy. Mi több, főnököm főnökének is szöget ütött a fejébe, hogy egy ilyennel mekkorát vetíthetne, és most "Karatekutya, NOC!" utasítás van érvényben.
Kompetens informatikai vezetőkkel egyébként előfordul, hogy őszinteségi rohamukban betiltják az S-sel kezdődő (és un-nal végződő) nevű platformokat, de ez ritka. Még a közelmúltban is volt olyan multi, ahol a programozók milliós Ultrasparcok előtt ülve szálanként tépkedték ki a hajukat a presztízs oltárán, a programjaik lefordulására várva. És hát a stabilitásról alkotott véleményük sem egyezett a marketingével.
A fizetős szoftverek egyébként is szörnyűek tudnak lenni, egy szoftver ára jellemzően fordítottan arányos a minőségével. Félmilliárdos szoftver: hozzá nem értők tervezték, használhatatlan a kezelőfelülete, a fejlesztői elérhetetlenek, és kártyavár módjára omlik össze, ha az operátor egy egyébként legális gombot megnyom rajta. Csillagászati support díjért cserébe persze tudnak küldeni hozzá "szakembert", aki megnyomja a gombot, aztán a földig rombolt hálózat füstölgő romjain deklarálja, hogy azt mostantól megnyomni tilos; hibajavítás gyanánt pedig ezt a kézikönyvbe beleveszik. A skála másik vége az ingyenes szoftverek világa (Apache, MySQL, FreeBSD stb.). Stabilak, gyorsak, jók, minden szinten maximálisan támogatottak (bár minőségükből adódóan erre nincs egetverő szükség). Fényévekkel járnak a legtöbb pénzért adott szoftver előtt, különösen biztonság terén.
A Windows-nál meg lehet tippelni, hogy a következő verzióban az 5 évvel ezelőtti UNIX-ok képességeit másolják majd vagy a 25 évvel ezelőttiekét (ld. "feltaláltuk a szimbolikus linket"). Most azért rendesen összeszedték magukat. Ha minden igaz, 1–2 éven belül kihozza a Microsoft az alig pár évvel ezelőtt felkapott hypervisor+VM architektúrára alapozott Windows 7-et, sőt a Hyper-V már fél lábbal ki is jött. Azért a marketing bepróbálkozott a Vistával, hátha előtte még azt is le lehet nyomni a nép torkán, de megakadt. Szerencsére.
Amúgy a Windows már kezd egész használható lenni, leszámítva, hogy mostanában alig volt olyan ismerősöm, akinél rendesen működött volna a Skype, a vírusirtó vagy épp az internet. Ők is többnyire a boldog Mac felhasználók voltak.
Leszámítva továbbá, hogy rendszeresen takarítani kell a rárakódó vackokat, amiktől folyamatosan lassul. A Microsoft egyik legnagyobb bűne az, hogy a számítástechnikát vallássá változtatta, és az emberek mára jobban hisznek a gépük szándékainak kifürkészhetetlenségében, mint átlag katolikus Szűz Mária szeplőtelenségében. A linuxra áttérőknek fél évig le kell fogni a kezét, hogy leszokjanak az újratelepítésről meg újraindításokról, és ne csöpögtessék fekete kakas vérét teliholdkor a konzolra. Meg beléjük nevelni, hogy elolvassák a hibaüzeneteket, a linux ugyanis egy hibás jelszóra azt mondja, hogy "hibás jelszó", nem pedig azt, hogy "0x800CCC00 Szicília betöltése sikertelen".
Azon a koncepción is túl kéne már lépni, hogy egy operációs rendszer alapból alkalmatlan bármire, vírusok rágják és a kínai maffia küldi róla a spamet. A Mac pl. külön driverek/vírusirtó/adaware/spybot/acdsee/divx/nero/winzip/total commander/daemontools/stb. telepítése nélkül is tökéletesen használható, és külalakra is csak mérsékelten homoszexuális.
Nekem mostanában csak egy német szoftverrel gyűlt meg a bajom, ami nem hajlandó felmenni arra a GPS-re, amihez a gyártó csomagolta. De német szoftvernél ezen nem lepődünk meg. A világ második legrosszabb programozóiról beszélünk elvégre, akiknek a linuxos ISDN drivereket vagy épp az SAP-t köszönhetjük.
Legtöbb nemzetnek megvan a maga programozási stílusa. Nekem az oroszok a kedvenceim, mert értenek ahhoz, amit csinálnak. Az orosz szoftver kicsi, hatékony és garantálja a lelki békét, kivéve ha a fejlesztőknek más volt a szándéka. Mostanában egy rakás retró játékot írnak, gyönyörűen kipolírozva, remek ötletekkel, angol színészek hangmintáival. A másik kellemes műfajuk a segédprogramok, amik nagyrészt jelszavak és szerzőijog-védelmek törésére irányulnak, és ha kipróbálnám őket, bizonyára tökéletesen működnének :)
A második hely megdöbbentő módon Amerikát illeti. Az ember nem gondolná, hogy ott csinálnak valamit fánkzabáláson (nemrendőrök: hamburgerzabáláson) és a HP-féle szennyszoftveren kívül is, de aztán eszébe jut a Novell, ami egy tiszteletreméltó cég. (A Microsoft ebben a kontextusban nem merül fel.) Meg a DROD. Meg a Google. Persze aztán az is eszébe jut, hogy a Google-nek az évfolyamom jelentős hányada dolgozik különféle országokban. Meg hogy az egyik alapító bizonyos Сергей Михайлович Брин, hát ez a Szergej is olyan tipikusan amerikai név. De azért Jeri Ellsworth-re méltán büszkék lehetnek. Egy olyan nőnél, aki VHDL nyelven fél év alatt leírja és kiteszteli a teljes Commodore 64-et, én csak a küszöb alatt mernék közlekedni. (VHDL = Very High Speed Integrated Circuit Hardware Description Language)
Ha már az évfolyamomnál tartunk, egy másik részük Magyarországon dolgozik a PDAmillnél, és gyönyörű játékokat farag. Meg korábban PC-re Imperium Galacticát. Meg van egy iGO nevű projektjük is, azt aligha kell bemutatni. Egy másik GPS szoftver, az AeroMap is magyar. Magyarok csinálták az mplayert, és magyarok fejlesztik a mobiltelefonos platformokat is jórészt (Nokia, SonyEricsson, Benq-Siemens), bár ezek minősége változó; a Microsoft Office is felemás. És hát országon belül borzalmas dolgokat is láttam már. Vannak autószerelők, állatorvosok és iskolaigazgatók, akik Clipperben meg Visual Foxpro-ban követnek el emberiség elleni bűntetteket. Szerencsére külföldön nem sejtik a létezésüket.
Van aztán az angol szoftveripar, amire inkább azt mondanám, hogy olyan is volt egykoron, mikor még Commodore-nak hívták a gépeket. Az, hogy én az angol szoftveriparban dolgozok, senkit ne tévesszen meg, múló tünemény csupán, homok a szélben. Mert hát hol lenne a világ az angol szoftveripar nélkül? Ugyanott.
A cégnél vannak francia programozóink is, rajtuk kívül francia szoftverről ritkán hallok. Valószínűleg az lehet az oka, hogy nem szennyezik be magukat az angol nyelvvel, mert amúgy nem lennének rosszak. Csak épp angolul nem tudnak dolgokat elmagyarázni, és ha rádugok egy debug kábelt a set top boxaikra, azok is angol-francia keveréknyelven beszélnek.
A japánokról is keveset tudok; amit eddig láttam, azokban a programokban fiatal lányokat kellett rávenni, hogy szakszerűen örömet szerezhessünk nekik. Dícséretes ez az oktatásközpontú szemlélet :) Wii-re csináltak olyat is, hogy a mozgásérzékelős kontrollerrel meg lehet emelni a lányok szoknyáját. De azért ne felejtsük el a világ egyik legjobb (bár csak középszerűen kivitelezett) játékát, a Final Fantasy sorozatot, azt ők követték el. És játékkonzolokra sokmindent csinálnak, csak az angol nekik sem megy, méghozzá legendásan nem.
A kínaiak egyelőre inkább másolják a programokat. És az angol nekik sem megy. Jelenleg ott tartanak, hogy a nyugatra küldött mérnökeiknek amerikai neveket adnak. Csen, Ming és Pó mostantól már csak John, Mick és Paul.
Az indiaiak szoktak gondolkodni is, de a gondolataikat eléggé meghatározza, hogy ki tanította őket mire. Egyelőre nem épp a legjobb oktatók lófrálnak náluk, de ez változhat.
A német programozók viszont inkább térjenek vissza az írógépgyártáshoz, meg a Beate Uhsébe St. Pauli Nachrichtent árulni. Na jó, Florian La Roche és Jörg Schilling maradhat. De amúgy mennyivel szebb lenne ma a távközlés, ha soha nem nyúltak volna szoftverhez...
A negatív rekordot mégis Izrael tartja. Pedig ott mindenki programozó. Ők ugyanis már úgy születnek, tanulniuk sem kell, autoritásuk mégis határtalan. Igazából mindenhez értenek, hogyan gondolhatnánk hát, hogy pont a programozáshoz nem? Ez meg is jelenik az állami propagandájukban, szoftveripari nagyhatalomnak hirdetik magukat. A valóságban pedig annyi az egész, hogy ha a leghalványabb ötletmorzsát megkaparintják, akkor arra céget alapítanak; a tervezési fázist átugorva összetákolnak valami félig működő gányt, és mérgezett egér módjára járják a világot prezentációt tartani.
A cégeknél persze mindig akad egy gyenge láncszem, aki a tizedik kopogtatásnál megtörik, és rángatózó szemhéjjal beengedi őket a cipőkrém-spektrumanalízis-költségmodellező programjukkal. A prezentáció végére az összes jelenlevő számára kiviláglik, hogy semmi szükségük cipőkrémek spektrumanalízisének költségmodellezésére, vagy ha mégis, akkor megvehetik egy konkurenstől bagóért, és az működik is. Esetleg használhatnak tollat, kockás papírt és a négy alapműveletből kettőt. Csak amiatt bizonytalanok egy kicsit, hogy hogy mondják ezt meg. Az ügynökök ugyanis (akik egyébként egyszemélyben programozók, rendszertámogatók és biztonsági tanácsadók is) nagyot hallanak, mikor a NEM szó kerül szóba. A vége többnyire az, hogy sok teszetoszáskodás után egy olyan vezető megveteti a programjukat, aki jelen sem volt a prezentáción, és fogalma sincs az egészről, csak már megint hívogatják a mobilján.
Ha fent említett vezető különösen naív, akkor fel is vásárolja a "hihetetlenül innovatív" izraeli céget, aztán pár éves távlatban rácsodálkozhat, hogy milyen furcsa betűk kerültek az ő egykori irodái ajtajára, és hogy hogyan került ő a szervezeti diagram alsó felébe.
Az izraeli prezentációk érdekessége, hogy a második dia mindig azt ábrázolja, hogy a cégük profitja exponenciálisan nő. Ennek nem tudom a magyarázatát, de már annyiszor, annyi helyen láttam, hogy ez nem lehet véletlen. Talán van valami kötelező állami sablonuk. Eleinte azt hittem, hogy összecserélték a diákat a részvényeseknek szólókkal. Az exponenciális profit a vevő szemébe mondva ugyanis azt jelenti, hogy "exponenciálisan fogunk benneteket megkopasztani".
Ha olyan programmal találkozunk, ami egyszerre, egy időben a .NET négy különböző verzióját igényli, plusz legalább három programnyelv könyvtárait, és még senki nem látta működni, akkor jó eséllyel izraeli alkotással állunk szemben. A hibákat változatos módokon szokták kezelni:
De hogy a nyugati technológiák se maradjanak ki, már régóta kikívánkozik, hogy nagy vonalakban miért utálom a Javát. Mint tudjuk, a Java a lehető leglegleg technológia, a csupa nagybetűs TREND, a szoftvertervezés csimborasszója. Mármint azok szerint, akik csinálták.
Az implementáció minőségétől most tekintsünk el nagyvonalúan. Alapvetően programozók tervezték programozóknak, így hát az üzemeltetők, rendszerintegrálók és egyéb alsóbbrendű lények sirámai nem hallatszottak be az elefántcsonttoronyba. Programozni mostanra aránylag jól lehet benne, más aspektusai fájnak.
Legelőször is a neve. Egy csésze kávéról kapta a nevét. Egy csésze büdös, kihűlt kávéról az asztal sarkán, hát fujj. Ez olyan, mintha egy kőműves Kolompár Nagyfröccsnek nevezné el a gyerekét. A marketingesek azzal próbálják menteni a helyzetet, hogy egy csésze frissen gőzölgő kávé volt a névadó (vö. Kolompár Kövidinka), de mint tudjuk, a gőzölgő kávé csupán a programozók szegényes fantáziájában létező kollektív vágykép.
A Java elidegeníti a programozót a való világtól. A Javán nevelt újgenerációs programozók már úgy képzelik, hogy egy laborsarki teszt DHCP szervert legegyszerűbben Javában lehet csinálni, Java virtuális gépünket pedig ehhez egy olyan VMware virtuális gépen futtathatjuk, aminek legalább 1G RAM-ot dedikáltunk az őt fizikailag futtató gép 8G-jéből. Az efféle pallérozott elmék forintban esetenként 7 számjegyű összegeket keresnek havonta (Magyarországon), ugyanis teljeskörű inkompetenciájuk megvédi őket a káros önbizalomhiánytól és mindennemű gátlástól.
Azt mondják, hogy a Java platformfüggetlen. A valóságban persze csak máshogy platformfüggő, mint a szabványos C-ben írt programok, amiket már bő 30 éve használnak e célból sikeresen. A C-nél ráadásul volt annyi belátása a tervezőknek, hogy szükség esetén hozzá lehet igazítani a programot a platformhoz, míg Javában ez (elvileg) tabu. Vidám kis C programjaimat a perifériák átírásával lefordíthatom a 4K flash-sel és 128 byte RAM-mal felszerelt mikrokontrollertől a 6+ nagyságrenddel nagyobb sokprocesszoros gépekig bármire, és vidáman futkároznak legott; Javánál meg platformfüggetlenség helyett olvasgathatom az aktuális MIDP szabványt meg a többi platformspecifikációt, hogy az egyes platformokon mi fog működni és mi nem. És mi hogy, és meddig, és hányas verzióval. Ha a csillagok (és a garbage collector) is úgy akarják. C programok telepítéséhez elég annyit mondani, hogy make && make install; Java programokhoz rendszerint egy sokkal hosszabb és a vége felé sokkal szalonképtelenebb mondatsorozatot használunk.
A jól megírt Java programok fölött is ott lebeg Damoklész kardja, hogy a futtató gépen minden korrektül telepítve legyen, beállítva legyen, és megfelelő verziójú legyen. Hivatalosan támogatott Java csomagok redhathoz pl. három különböző névvel is vannak, enyhén eltérő verziószámozással, lehet hát bogozgatni a függőségeket. A Java programok egy részénél kell is, mert mind a korábbi, mind a későbbi verziójú JRE-kkel parajelenséggenerátorként viselkednek.
Ha például egy hálózatos program annyira lassú, hogy csíkonként rajzolja a képernyőt, akkor tradicionálisan a hálózatos embereket szokás felkoncolni ("Sintér, karatekutya!"). Ilyenkor azt tudjuk tenni, hogy előkapjuk az 1300 oldalas HP kézikönyvet, és ha nagy-nagy szerencsénk van, akkor akad benne eldugva egy életmentő lábjegyzet, hogy csak 1.4-es Javával megy a mutatvány, az 1.6-os már nem is jó. Sok van, mi csodálatos...
Heterogén rendszereknél előfordul, hogy egy gépre 2–3 féle verziót kell rakni Javából, és minden program más JVM-mel megy. A Java programok parancssori argumentumai átlag 5 sorban férnek el, a rendszergazda/rendszerintegrátor önfeledt kikapcsolódása tehát biztosítva vagyon. Úgy hiányzott nekünk a Java, mint egy falat foszgén.
Örömmel hallom viszont, hogy a Google-nél is a C, Perl, Python háromságban hisznek, akárcsak én. Néha hozzáteszik a C++-t is. Bizonyos méretek közt, tapasztalt (C++ anyanyelvű) programozókkal. Ez így helyes.
A "termék" szempontjából is furcsa jószág a szoftveripar: garanciát nem adnak rá, minden lehetséges felelősséget elutasítanak, természetesnek veszik a hibákat, javítócsomagokat (ill. azok hiányát), és közben a nagyhalak a törvényhozók cinkos kacsintása közepette fából-vaskarika stílusú törvényekkel biztosítják az 5000%-os haszonkulcsukat és a kishalak likvidálását.
Azt hiszem, pizzafutár szeretnék lenni. Vagy jóllakott óvodás. Vagy nyugdíjas. Vagy papucs orrán pamutbojt. De nem, mégis inkább nyugdíjas. Kunszálláson egy hatalmas gesztenyefával a 2216 négyzetméteres kertemben, függőággyal és sült krumplit termő bokorral.
Bár Kunszálláson van még mit alakítani. Először is le kell cserélni a címerét. A katona karddal meg a keresztesháborút viselő birka idejétmúlt. A pap bácsit meg meg kell tanítani a vallásszabadság alapfogalmaira. A sült krumplit termő bokor kifejlesztésével már egyszerűbb dolgom lesz.
Londonban amúgy sokkal több magyar van, mint Kunszálláson. Múltkor majdnem el is mentem egy magyar társaság brácsás-nagybőgős előadására, csakhogy busszal próbáltam az utat megtenni. Ámde a busz nem jött a menetrend szerinti időben. Fél óra várakozás után jött helyette egy TfL-es nő fehér kocsival, kiszállt, és leszerelte a buszom menetrendjét. Ez bizony 10 pontos új elem: sokféleképp járt már túl az eszemen a BKV, de így még soha.
Némi kutatás után azt találtam, hogy a tibeti holdnaptárban (ahol pillanatnyilag a Föld Egér 2135. évét írják) 2008. január 27. fokozottan szerencsétlen napként van feltüntetve, ezért ilyenkor náluk mindenki otthon marad, és játszik. A legbátrabbak esetleg kimennek piknikezni, de semmiképp sem BKV-val (már ha létezik ott tömegközlekedés).
Egy későbbi, földegerészetileg szerencsésebb napon aztán találkoztam a jónéppel, és néztünk Lindát. Az alkotók teljes dramaturgiai kudarcot vallottak, szénné röhögtük magunkat rajta.
Ha már a földegerészetnél tartunk, azt tudtátok, hogy van finnugrisztika? És persze finnugrászok művelik. Igen különös, furcsa bölcsészek.
Ismerkedjünk egy kicsit a holland nyelvvel is. Azon belül is a G betűvel. G, mint gonosz. A G betűt igazából mély H-nak ejtik, mélyenszántó, krákogós, turhában gazdag H-nak. Hö, mint hökkenet. Hö, mint "Hőőő, mit nézel öcsi?", de nagyon tahó hangnemben. Groningen=hhhkroninhgen. Geheim=hö'hájm (titok). Nem szép nyelv a holland.
Na de lássunk neki a mai angol nyelvleckének. Erős késztetést érzek, hogy megreformáljam az igeidők oktatását, mert nélkülük angolul alapdolgokat sem lehet kifejezni, mégsem hallottam még rájuk értelmes magyarázatot. Szerencsére az idők során megtanultam az efféle késztetéseket sült krumpliba fojtani, így ma sem fogom megváltani a világot. De azért pár gondolatot elhintenék itt az angolt tanítóknak.
Otthon ugye az a szokás, hogy az igeidőket kismillió szabállyal meg kivétellel tanítják, aminek eredményeként a tanuló hamar belátja, hogy az angol nyelvet nem lehet józan ésszel megtanulni. Itt kint meg az angolok benne élnek és benne gondolkodnak a saját igeidejeikben, nem tudják megfogalmazni a mögöttes rendszert a kívülállóknak. A legtöbb, amit tehetnek, hogy példákat hoznak, de még ezek is ellentmondásosak lesznek magyar szemmel.
Az én elképzelésem az, hogy a háttérben a figyelem kifejezése áll. Present simple-t pl. akkor használunk, akkor a figyelem fókuszálatlan, elkenődött, átéri a teljes múltat és jövőt, "lötyögnek benne" a kifejezett cselekvések/történések. Mi persze a jelenben beszélgetünk, de az igeidőben ez nem lényeges. Még a non-continuous igéknél is csak az időhatározóból derül ki a tényleges jelen idő: "I need help now". Általános és lényegtelen dolgokat, szokásokat lehet így legjobban kifejezni.
Abban a pillanatban, hogy a figyelem fókuszálódik, rászűkül a cselekvés(ek)re, az igeidő folyamatosba ugrik. Ha valaki például mindig sült krumplit szokik enni, az nem ilyen, az sima present simple: He always eats chips. Felőlünk az ősrobbanástól az örökkévalóságig bármikor falatozhat sült krumplit kedvére. Ha viszont ez a valaki mindig a mi sült krumplinkat szokja megenni, akkor figyelmünk érthető módon felébred, görcsbe rándul, a sült krumplik többrendbeli tettleges megevésére szűkül, és feldereng, ahogy emberünk tavaly szeptember 3-tól a mai napig felfalta a sült krumplijainkat (sőt, bizonyára holnap is fel fogja). Teljes figyelmünket kitölti tehát a sült krumplik felfalása, ennek megfelelően máris present continuous-ban találjuk magunkat: He is always eating my chips!
Ha jelenben tanyázó figyelmünket tovább szűkítjük oly módon, hogy a releváns cselekvések lemaradnak mögötte, kívül kerülnek rajta, akkor a present perfect a mi időnk. Pontszerűvé szűkült figyelmünk szempontjából nem fontos már, hogy pontosan mikor ettünk a múltban sült krumplit. Tudatunkat az tölti ki, hogy ahogy itt és most ülünk, már ettünk sült krumplit: I have already eaten chips. Időhatározóval legfeljebb annyit fejezhetünk ki, hogy a jelenhez képest meddig nyúlhatnak vissza a számításba vett történések időben. Ha elégedetten konstatálni kívánjuk, hogy ezen a héten már kétszer ettünk sült krumplit, ezt mondjuk: I have eaten chips twice this week – and it's only Tuesday!
Az ám, de mi történik, ha van egy múltban kezdődött történés, ami a jelenben, figyelmünk pillanatában még mindig tart? Belelóg a figyelmünk pillanatába, sőt akár túl is lóghat rajta a jövőbe? Ilyenkor az is igaz, hogy tudatunk az abszolút jelenre tapad, és az is, hogy az esemény kitölti a figyelmünk által átfogott időszakot. Ha már 20 perce várunk a sült krumplira, és még mindig nem hozták ki, akkor nem tehetünk mást, mint hogy összeturmixoljuk az előző két igeidőt, és betesszük az igét present perfect continuous-ba: I have been waiting for 20 minutes for the chips.
Does it make sense?
Amiatt pedig ne aggódjatok, hogy sültkrumplimérgezésben fogok elhunyni. Itt Angliában ugyanis nem sült krumplit eszek elsősorban, hanem roast potato-t. Jobb híján ezt is csak sült krumplinak (pirított krumplinak?) lehet fordítani, de ez máshogy készül. A hámozott krumplit nagy darabokra vágják, és főzik egy kicsit. Nem sokat, csak hogy a felszíne megpuhuljon. Ezután belerakják egy jó sorjás tésztaszűrőbe, és megrázzák, mint Krisztus a vargát. Ettől a külseje felbolyhosodik a krumplinak, és az effektív felülete jelentősen megnő. A mesterségesen megnövelt felületű krumplit megforgatják olajban vagy libazsírban, minekutána a bolyhok felszívják a zsiradékot. Tepsibe helyezik, megsózzák és megsütik. (Nahát, ez múlt időben rímelne a hiszekegyre: keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették – tepsibe helyezték, megsózták és megsütötték.)
A múltkor zsírhiányom volt, de aztán felfedeztem, hogy hol rejtegetik a Tescóban az alkoholmentes német savanyúkáposztát, és egyetlen üvegből főztem kb. 5 liter székelykáposztát. Reggelire hideg zsírba dermedt káposztát enni varázslatos érzés. Zsírháztartásom napok alatt egyensúlyba került.
A mosogatónak a csatornák felé kivezető csatlakozását ("lyuk a földön") viszont utolérte a végzet: a zsír, a flusherek legfőbb ellensége dugulást okozott benne. A duguláselhárító ügynök egy kétméteres vasnyelű pumpával érkezett, és mire kettőt pumpált, a dugulásnak vége volt. Csakhogy itt nem fejeződik be a történet. A ház körül felnyitott 4–5 nagy vasfedelet, és egy akkora földalatti labirintus bontakozott ki, hogy a radványi sötét erdő ahhoz képest kutyafüle. Ezt tán még a rómaiak hagyták itt. Gödrönként 3–5 cső megy ki-be valahonnét, és egyik gödör akkora, hogy az ember teljesen eltűnt benne a 2 méteres pumpájával és sugárhajtású csőgörényével együtt.
De amúgy jó helyen lakok.
Angol szavak tekintetében az alábbiakat tudom előadni: molehill (vakondtúrás, nagyon jó szó!), fluff (boholy, a legjobb!), paper hanging (tapétázás, ki hitte volna?) és underbelly lardon (hasaalja-szalonna, ez triviális).
Meg még egy: misheard lyrics (félrehallott dalszöveg). Ez a szó egy mérföldkő. 13 éve ismerem, mikor is felfedeztem az idevágó Usenet newsgroup-okat. Nehéz idők jártak akkoriban, szűken mérték a baudokat. Másoknak persze, mert a koleszban 10 megabit jött már akkor is a falból. Dalszövegeket viszont már 20 éve aktívan hallok félre. A legendás "levelet kaptam life" volt az első, és hát az igazság elég kiábrándító: labadab dab dab live. Nem énekelnek ott semmi értelmeset.
Újabban viszont – mióta bárki kereshet dalszövegeket a neten – az a divat, hogy szándékosan hallanak félre dalokat.
A magyarok rendszeresen bebizonyítják/megcáfolják például a finnugor nyelvrokonságot, valamint egy csapásra idegösszeomlásba taszajtják a finnugrászokat is.
Az angolok legutóbb a román Dragostea din tei-t dolgozták fel. Az szerintük: ragu sledding yay! Nagyon fáj.
Bumbi userrel megbeszéltük, hogy mit tudnak a főnökeink. Az övé jogász, és triatlonozik, meg valami spéci ír furulyán játszik. Az enyém meg rajta van egy hegymászós naptáron, amint hegyet mász! Síelni pedig csak hegynek felfelé szokott, mert úgy a kihívás. És ismer valakit Észak-Wales-ben, aki extrémvasal. Szerintem az enyém jobb.
