Buzgó gejzírt!

PICT0418.JPG

Tud valaki emberes űrutazást a Marsra? Elég csak oda. A Babanet társalgójának lesz. Hogy lehet valaki olyan hülye, hogy desztillált vízzel itassa a gyerekét? Meg hogy körülmetéltesse az óvodás fiát is, "mert az a trendi", meg hogy el ne üssön a többitő'? És utána büszkén lobogtatja a zárójelentést, hogy az "orvos" behazudta a kedvéért a kórtörténetet. Aztán majd csodálkozik, ha egy szép nap a fia baltával megy haza hálából.

PICT0406.JPG

Na mindegy. Közkívánatra foglalkozzunk inkább a rövidhullámú rádiózás rejtelmeivel. A rövidhullámban az a jó, hogy összevissza terjed, ezért be lehet vele szórni az egész Földet (vö. világvevő rádió), és még csak műhold se kell hozzá. Nem zavarják az akadályok, mert kikerüli őket, ellenben visszapattanik ő az ionoszféráról, ha úgy állnak a csillagok.

PICT0402.JPG

A naptevékenység ugyanis bántja az ionoszférát, sőt még az sem mindegy, hogy nappal van vagy éjszaka. Napközben a magasabb frekvenciák terjednek jobban, ezért a rövidhullámú adók váltogatják a frekvenciát napszaktól függően. Az igazán elvetemült rádióamatőrök terjedési előrejelzéseket néztek régen a Rádiótechnikában, és csak azért várták a csillaghullást, mert olyankor az ionoszféra felizgul, és távoli országokkal lehet kapcsolatot teremteni egzotikus módon (meteor scatter propagation). Ez pedig remek kifogás újabb kütyük halmozására.

A hidegháború végével aztán lelohadt a kisdobosok lelkesedése, az internet meg a digitális távközlés meg végképp betette a kaput. Manapság a HAM rádió már a vadvízi evezéssel és a bungee jumpinggal felérő extrém sport. (Bumbi user túlélt mindent a török kalandtúrán! Még a tombstoningot is.)

PICT0410.JPG

A rövidhullámot viszont használják rendületlenül. Spanyol adás persze nem sok jön rajta, mert a bikaviadalra táncként tekintő népből nem sugárzik a kultúra. Francia annál több, érthető okokból. De oroszok is vannak, mert Moszkvát közlési kényszer gyötri.

Ez már a '80-as években is így volt, csak akkor kukkolásra is használták a rövidhullámot. Csernobil mellé raktak egy irdatlan rövidhullámú radarrendszert, ami az ionoszférában, mint tükörben nézegette Amerikát. De ezt akkor még nem tudtuk, mert nem mondták. A radar kopácsolása viszont az összes rövidhullámú adást hazavágta, el is nevezték orosz harkálynak.

Woodpecker_array.jpg

Később az amerikaiak is próbálkoztak ilyennel, több-kevesebb sikerrel. Szorgos népünk győzni fog :)

PICT0415.JPG

Ennyit mára a tudomány és technika régiségeiből. A terjedési előrejelzések helyett mostanság inkább azon szoktam morfondírozni, hogy hány borotválkozással lehet egy hetet megúszni úgy, hogy ne nőjön szakállam. Mert mint Tanenbaum óta tudjuk, kétmilliárd férfi naponta 20000 évet borotválkozik, és ez mégiscsak felelőtlenség.

Bár lassan szakállat is növeszthetek, és beülhetek egy barlangba, ha arra gondolok, hogy az elmúlt sok évet mivel töltöttem csajozás helyett. Valahogy elmúlt az idő. Régen a 14 éves bombanők után futottam, aztán később a 20 évesek voltak soron, most meg már azt veszem észre, hogy a huszonéves modellek milyen kislányosak. A költők ezt úgy mondják, hogy elhull a virág, eliramlik az élet, de én csak szimplán elcsesztem. Pedig milyen szép öregkorom lehetett volna, ha van mire emlékezni. Még szerencse, hogy úgysem élem meg.

PICT0430.JPG

Ferivel úgy döntöttünk, hogy ezentúl a német agrártámogatásból fogunk élni. A terv az az, hogy Németországban az olasz bevándorló előállítja a nemzetközi első osztályú pizzát. Ezt a német állam halálba támogatja, nehogy holmi gagyi olasz pizza olcsóbb legyen nála az uniós piacon, és exportálja Olaszországba. Meg Angliába is. Ekkor jövünk mi. Mi megvesszük őt az ALDI-ban a Tesco gazdaságos pizza árának feléért, és megesszük. És jót röhögünk a balek német államon, csak így tovább elvtársak. A globalizáció igen kellemes tud lenni, ha a megfelelő végén állunk. Ej, ha még a csíkos lengyel lányokkal is globalizálódnek egy kicsit!

PICT0389.JPG

Elmesélem az egyedül üdvözítő bableves receptjét, mert az mindig jól jöhet. Először is kiolvasztjuk a zsírt egy kis füstölt szalonnából, és teszünk bele egy zöldpaprikát meg pár jófajta babérlevelet. Ezzel nem szabad viccelni, a babérlevélen áll vagy bukik egy bableves. Ezután belerakjuk a zöldségeket – sok nagy sárgarépa egészben, gyökér, petrezselyemzöld, előző nap beáztatott bab – és felöntjük vízzel.

PICT0345.JPG

Ekkor következik az egyik kulcslépés: kihagyjuk a vöröshagymát. A levest jól megsózzuk, kicsit megborsozzuk. Ha a zöldpaprika csípős fajtából származik, akkor borsozni nem kell, sőt főzés végén jobb kivenni, mert pár óra alatt kapszaicintengerré változtatja a levest.

PICT0349.JPG

Mikor a zöldségek már nagyjából megpuhultak, világosbarnára pirítunk egy kis lisztet rántásnak bő olajban (vagy a maradék szalonna zsírjában). Teszünk bele jó sok szegedi ólommentes paprikát, és kicsit összekevergetjük, de óvatosan, kis lángon. Abban a pillanatban, mikor már épp megégne a paprika, nyakon öntjük vízzel, és kikeverjük, átforraljuk, aztán megy bele a levesbe. Végül a levest főzzük még egy kicsit, amíg a rántás elvegyül soraiban, és a zöldségek puhára főnek. Az ízek a főzés vége után 1 órával kezdenek összeérni, és kb. fél nap múlva tetőznek. Ha jól csináltuk, ezt a kort nem éri meg a bableves.

PICT0439.JPG

Aki jól figyelt, az észrevehette, hogy a legfontosabb lépést kihagytam: mielőtt beletennénk a rántásba a paprikát, sátáni kacajjal kihagyjuk a fokhagymát!

Mennyiségeket és időket azért nem írtam, mert bablevest főzni nem egyszerű konyhai robot, hanem a művészet legmagasabb foka. A művész fejlődésével párhuzamosan kristályosodik ki a helyes sóadagolás, a tökéletes rántás mennyisége, sűrűsége és égettsége, a csípőspaprika percre pontos időzítése, és még sorolhatnám. Nincsenek egzakt mennyiségek és idők, minthogy babérlevél sincs két egyforma. Bablevest főzni olyan, mint a Zen íjászat: célzás nélkül lövünk, és telibe talál. A művész minden pillanatban ura a bablevesének.

PICT0432.JPG

Ma nem lesz angollecke, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy a girgit pandzsábi nyelven kaméleont jelent, a kondroitin-szulfátot pedig tehénlégcsőből és disznóorrból állítják elő. Böeee. Cat Stevens-t most épp Yusuf Islamnak hívják. Születésekor meg Steven Demetre Georgiou volt.

navalbase.jpg

Mostanság mindenfelé horogkeresztek miatt háborognak a népek. Levegőből horogkeresztnek kinéző épület, meg indiai táskára rajzolt szerencsehozó horogkereszt a szomszéd Ashfordban. Eközben a horogkereszt keleten csupa jót jelent, egy rakás vallás szent szimbóluma. Nekem is van olyan nepáli sálam, amin szerencsésnek mondott jelek vannak, köztük fehér alapon fehér svasztikák is. Kipling sem épp a náci nézeteiről volt híres, hanem a vad farkakról, és lám mije volt neki:

Kipling_swastika.png

Persze egy 130 kilós bőrfejű homlokára tetoválva egészen más jelentést nyer a horogkereszt, de imbecilis hozzáállás a szimbólumot üldözni a rárakódott negatív eszmék helyett. Meg folyton a holokausztot sulykolni, "hogy még egyszer ilyen ne történhessen". Egyrészt történik, másrészt meg ez hatékonyságát tekintve olyan, mint minden nap tanár-diák pornót vetíteni az iskolában, nehogy valaki még egyszer lefeküdjön egy tanárával.

Embereket nem azért nem gyilkolunk halomra, mert egyszer egy háborút vesztő bajuszos bácsi ilyet csinált, hanem mert annak minden következménye mindenkire nézve borzalmas.

Pic4_sm.jpg

Burmában is alakul most valami. A módszeres népirtástól még távol áll, de teliholdkor buddhista szerzetesekre lőni az álmoskönyv szerint nagyfokú felelőtlenség. És ez még csak a kezdet, ezután indul a megtorlások és ellenállási mozgalmak láncolata. Ha azt vesszük, hogy Magyarországon még mindig '56 miatt cirkuszolnak, akkor Burma még sokáig nem lesz egy sikeres ország.

backgammon3.jpg

A buddhista szerzeteseknek ilyenkor egyébként legszigorúbb kötelességük az életet védeni, saját életüket is beleértve. Ha ezt otthonmaradással érhetik el, akkor otthon kell maradni. Vesszenek az elvek, az élet fontosabb.

medicine-buddha_1599.jpg

Meggondoltam magam, mégis angolozzunk egy kicsit. A porc az cartilage, a lúdtalp flatfoot, a lazaclétra salmon ladder (ld. kép). Az nsa a "no strings attached" rövidítése, tükörfordításban "nem kötöttünk rá cérnákat". Olyan cérnákat, amik mindenféle trükkös csapdákat hoznak működésbe. A valós jelentése az, hogy kötöttségek nélkül, szabadon, nincs árukapcsolás. Nemcsak tárgyakra vonatkozik, hanem bármire, pl. sex nsa: a szex után nem kell feleségül venni a lányt, hanem mindenki megy a dolgára. A nagybetűs NSA az más, az a Nemzetbiztonsági Hivatal (National Security Agency).

PICT0409.JPG

Ami a szexet illeti, tanultam egy új szót: dogging. Látszik rajta, hogy valami perverzió neve, de azt hittem, a kutyákhoz van köze. Hát nem. Arról szól, hogy tettrekész exhibicionisták kimennek valahová buzgólkodni (parkoló, erdő stb.), ahol tettrekész kukkolók követik és lesik (doggingolják) őket. Így mindenki jól jár. Állítólag ez igazi angol hagyomány ("predominantly British activity"), ezt adta Anglia a szexuális kultúrának. Hááát... Legalább a mutogatós bácsik hasznosabban töltik szabadidejüket, mintha az iskolák környékén szerencsétlenkednének. (Vagy az MH 32. Budapest Őr- és Díszezredben.)

PICT0433.JPG

Az angolban nagyon sok jelentése van a szavaknak. A roll (teker stb.) például konkrétan mindent jelent, zsömlétől (roll) a festőhengerig (paint roll), bérlistától, választói névjegyzéktől (payroll, electoral roll) a hempergésig, ringásig (to roll), zabpehelygyártástól (rolling oats) mennydörgésig (thunder roll), dobpergéstől (drum roll) tésztagyúrásig (rolling dough), kockadobástól (dice rolling) füvescigi sodrásáig (to roll a joint). Ezek csak a gyakoribb jelentései; a vonzataiba, összetételeibe még bele se mentünk. Tehát bármilyen szót, ami nem jut eszünkbe, nyugodtan helyettesíthetünk a rollal, és ha angol beszélgetőpartnerünk fel talál háborodni, akkor mondjuk azt, hogy természetesen mi a roll szónak egy teljesen más jelentésére gondoltunk. Majd ő választ magának egyet. A Rolling Stones nevét meg fordítsa le az, akinek nincs jobb dolga.

A pushup jelent fekvőtámaszt és cicimutogatós melltartót is; a shoot/shot jelent lövést, filmforgatást, növényi hajtást és injekciót. Ha valaki kérdezni akar, akkor is mondhatjuk, hogy shoot. (Shoot! = Lökjed!, Ki vele!) A socket az dugókulcs, konnektor és foglalat egyidőben, a gum jelent ínyt és gumit is, a ground az meg jelent földet, földelést és darált dolgokat (darált mandula: ground almond). Beteg egy nyelv ez.

Arra, hogy szent, bezzeg több szavuk is van: holy, sacred, saint. Ebből aztán magyarul nagy kavar van, mert mindegyik egy kicsit máshogy jelent szentet. A saint emberre vonatkozik, a sacred és a holy akármire, de a sacred csak az egyistenhit kontextusán belül, legalábbis a keresztények szerint.

PICT0436.JPG

Angliában a magasabb (értsd: PhD-nél magasabb) doktori fokozatok között rangsor van felállítva. Legmagasabb szint természetesen a teológia doktora (Doctor of Divinity, DD), ennyit a vallás és a tudomány szétválasztásáról. Utána jönnek a jogászok (Doctor of Civil Law, DCL), az orvosok (Doctor of Medicine, MD ill. DM) és a bölcsészek (Doctor of Letters, DLitt). Utolsók a természettudósok (Doctor of Science, DSc). Egy alantas kutató gyógyszerész elvégre maximum AIDS elleni gyógyszert fejleszt vagy viagrát, bezzeg egy jogász az képes szöveget fogalmazni. A teológia legfelsőbb doktora pedig vég nélkül tud vitatkozni a sacred szó jelentésén, tekintélyelven.

Doctordivinity.jpg

Írásban veszettül jó vagyok. Nem arra gondolok, amit most csinálok, azon még lenne mit szépíteni. A múltkori hivatalos leveleim értek be: küldött az IKEA hiányzó zsanérokat, kiköhögte a BUPA a csontkovácsot, és kaptam az adóhivataltól egy csekket egy rakás pénzről, amit ők fizetnek nekem. Az angol adórendszer csupa móka és kacagás.

PICT0413.JPG PICT0400.JPG

A nagyfokú prosperitás örömére vettem is egy franciaágyat a gumtree-ről 30 fontért a harmadik szobába, és még összeszerelni sem kellett. Lányok, nem érdekel valakit a rugózása? :)

PICT0394.JPG

Egyedül a BT-ről pereg le minden, ezek még a Matávnál is keményebbek. Ideje írni egy levelet Ben Verwaayennek, az angol Straub Eleknek. Azt hiszem, a Béla-féle megnyitást fogom játszani ("Én nagyon szeretnék fizetni az Ön cégének, de..."). Ez talán elég lesz ahhoz, hogy még pár sort beleolvasson (valamelyik titkára), és akkor már nincs menekvés, kénytelen lesz átszervezni a British Telecomot.

Ha a BT-t sikerült elintéznem, a szomszéd maffiaarcú lengyelekkel kéne még valamit kezdeni. Szereztek fegyvert, és azzal lövik különféle célszemélyek ruhaszárítóra csíptetett képeit. Ez aggasztó.

PICT0399.JPG