Azt hittem, most egy jó darabig nem fogok írni, mert miközben még a képeket szortíroztam az előzőhöz, idejött Agata lengyel pasija (tényleg létezik), és minden remény szertefoszlott, úgyhogy padlón voltam pár napig. De átkattant valami, vagy csak kifogytak a hormonok, most már nem fáj. A pasija elfogadható szinten foglalkozik vele, nekem meg majd egyszer elmúlik.

Most már így heten vagyunk a házban, de gyanús, hogy nyolcan, mert egyszer fent láttam Brunyát (ill. hasonmását) a fürdőszoba előtt várakozni, aztán mikor lementem, akkor a kanapén is ő ült. Belőle kettő van.

Új lakás után nézelődtem tehát, és furcsa véletlenek folytán találtam is, ráadásul pont július végétől, ami szinte hihetetlen. Arról álmodoztam, hogy ennek a semi-detached house-nak a másik oldalát olcsón kiadják felújítva július végétől. És lőn, meghirdették, én meg ma reggel nyitáskor lecsaptam rá az ügynökségnél, és elsőként tettem le a foglalót, és minden feltételnek hajszálnyival bár, de megfeleltem. Most már csak a referenciákat meg a szokásos nyomozást (bank, munkahely, ismerősök, előző szállásadók) kell megvárni, és július 28-án tükörszimmetrikusan átköltözök a ház közepét kettéválasztó fal másik oldalára.

Talán csak álmodom ezt az egészet. Ha mégsem, akkor erre szokták mondani, hogy a gondviselés keze, bár én emberi kezeket sejtek a háttérben. (Filozófiára éhes nézőinknek ajánlom a God's debris-t, az egy olyan istendefinícióra épít, miszerint Isten az, aki vagy ami a véletlenek fölötti hatalmat gyakorolja. Csak ehhez ugye az kellene, hogy legyenek véletlenek. A helyzetet bonyolítja, hogy az emberek hisznek a véletlenekben.)

A másik szobába ideköltözik majd Feri, a harmadikba talán Corsodyl. Őt külleme alapján nevezhetnénk Izomtibornak is. Egyszerű lény, hétközben tejet iszik, hétvégén sört, és vannak fogai. Dióhéjban így lehetne jellemezni. Amikor a régebbi lengyel lány (továbbiakban: I. lengyel lány) meglátta a fürdőszobában a Corsodylomat, akkor egyből el is nevezte arról. Aztán szaladt és sikítozott :)

Örömmel hallom, hogy Maciék dalát felkapták a magyar rádiók. Annak ők a szerzői is (magashegyi underground), csak Maci már jó rég kivándorolt, így amit most a rádióban játszanak, azt egy másik lány énekli (Bíborka). De a klip tele van macikkal :)

Remélem, Bumbi usert nem fogja azzal megkeresni az Artisjus, hogy letöltésenként haladéktalanul fizessen be 30 forintot, amiből majd szerzői jogdíjként visszautalnak Macinak letöltésenként 50 fillért, ha összegyűlik 100000Ft. Ha mégis, akkor majd átrakjuk a linket valami cirillbetűs országba, ahol még az illetékes jogászoknak nem ment el a józan eszük és/vagy nem korrumpálódták betegre magukat. Macit pedig kárpótoljuk néhány szelet sült padlizsánnal.

Érdekes dolog egyébként linkeket küldözgetni, mert vannak emberek, akik megnézik. Aztán továbbküldik, meg beírják mindenféle fórumokba, aztán rácuppan a Kretén meg az index szerkesztősége (ad abszurdum hagyományos médiák, úgymint rádió és TV), aztán megnézhetjük magunkat. Furcsa bonyolult gépekre emlékeztet a folyamat, mint amilyenekkel a duplanullás usert próbálják mindig megölni, csak persze az ő esetében valahol mindig megakad a gép. Tipikusan az utolsó másodpercben. Igaz, ez a linkekkel is megesik, a Boten Anna például anno nem jutott túl az index szerkesztőségén, bár lehet, hogy még valahol mindig lappang. Az AMV-ket meg már eleve csak értő szemeknek mutogatom. (Ezen a ponton látom magam előtt, hogy sokakban még mindig a "médiák" helyesírása motoszkál tisztességes továbbolvasás helyett. Ej, ej.)

A Tesco linkterjedési szempontból az indexnél sokkal megbízhatóbb működést produkál: csak elküldjük a linket a Tescóba Almának (primary point of influence), aztán ha beérik a hatása, akkor továbbindítja, és a Tesco fokozatosan megbénul a röhögéstől. Aztán a Renault, az Auchan és még aznap a Sanoma Bp. is, aztán pedig már olyan tempóban terjed tovább, ami elég egy flashmobhoz (konkrétan a Loitumára gondolok). Egy ilyen email tízmilliókban mérhető munkaidőkiesést okozhat, tízmilliókban mérhető moráljavulással természetesen :)

Biztos lehetne ebből írni egy remek szociológia szakdolgozatot, csak ne kéne hozzá előtte annyi évig egyetemre járni. Így sajnos az efféle publikációs kényszereimet legfeljebb mások diplomáján vezethetem le. Szakdolgozatot írni legtöbb témában pofonegyszerű, de marketingből még a PhD sem vészes (csak nyálkás, undorító). A mérnöki és egészségügyi diplomák már izgalmasabbak, elméleti fizikusokkal pedig élő ember ne húzzon ujjat.

A médiákról jut eszembe, 4 évvel ezelőtt néztem egyszer TV-t, és tudományos frászt kaptam tőle. Iderakom, amit Gabinak írtam. Láthatóan jobb, hogy nem filmkritikus lettem. Úgysem ismerem fel a színészeket. Kivéve Schwarzeneggert, őt 50% valószínűséggel eltalálom.

"Habzik a fülem az amerikai filmektől... A ma estinek az eleje a szokásos: síkhülye és mohó katonai felsővezetők, akik milliókat akarnak feláldozni egy találmányért, amit egy őrült zseni talált ki, aki persze a nőjének a pacemakerére atombombát(!) kötött, és repülőre tette őket, mielőtt öngyilkos lett.

Aztán pl. olyanok vannak benne, hogy nagynehezen rájönnek, hogy pacemakerestül ki lehet dobni az atombombát a gépből, nahát. Persze csak a végére. Meg már rohadtul szorítja őket az idő, ki kéne dobni még az óceán fölött, de az egyik ürgének eltörik a lába, erre percekig azt babusgatják a bomba helyett, amit már csak ki kéne lökni. Előtte persze a poggyászokat lökdösik ki nekifutásból, ehhez a szőke nőnek adnak is biztosítókötelet, hogy kösse oda magát, de a kemény férfiaknak ilyesmire nincsen szüksége, nekifutásból lökdösik ki a poggyászokat az ajtón, ami mellett >500km/h-s szél fújdogál, és még csak ki sem esnek a megdöntött gépből, meg sem fagynak, ki sem szívja őket a huzat, sőt levegőt is tudnak venni.

Villamosmérnöki szemmel csak annyit jegyeznék meg, hogy ha 5km óceán (értsd: elektromos árnyékoló közeg) alól úgy kijön az EMP shockwave, hogy fél Amerikában lekapcsolja a villanyt, akkor ott egyrészt nemcsak a villany kapcsolódott volna le, hanem ez a sárgolyó is, másrészt meg kár, hogy ezt a tengeralattjárók nem tudják, mert így nekik mindig fel kell jönniük a felszínre rádiózni. Az most mellékes, hogy a bomba cérnavékony borítását tizedakkora vízréteg nyomása is flitty-flötty! összeroppantaná.

A végén persze a két agyilag csapteleppel ekvivalens amerikai állampolgár megtalálja az elrejtett terveket, amik miatt annyit kockáztatott az állam, és hatalmas romantika közepette elégetik a madáritatóban, háttérben a holddal (a lovakat és az apjával baseball-ozó agymosott kisgyereket hiányoltam). Mit számít az a százmilliárd dollár, ha így ők végre nyugodtak lehetnek, ugyan már."