És most következzék valami egészen más!

Vagy talán inkább mégse. Vagy mégis? Maradjunk annyiban, hogy írok valamit. Ha eszembe jut, hogy hogy kell azt csinálni. Nemere István bezzeg már az 500. könyvéhez közeledik.

Ha a korábbi enciklikákat mindenki kiheverte, akkor kezdjük egy kis nyelvleckével, ezúttal multilingválisan.

Ha valaki még egyszer azt mondja, hogy az angol nyelv egyszerű, annak küldök egy wedgie-t. A wedgie-re tudtommal nincs magyar szó, de nagyjából azt a műveletet kell elképzelni, mint amikor a Maszkban a fazonnak a fejére húzzák a saját gatyáját, miközben abban ő amúgy benne tartózkodik. Ideális esetben legalábbis (vö. atomic wedgie), mert a gyakorlatban a gatyák alacsony elasztántartalma korlátokat szab az effajta vidámságnak. De a lényeg, hogy bevágjon. Ezt az angolok és amerikaiak valamiért humorosnak tartják, és nagyon sok fajtáját különböztetik meg a wedgie-nek attól függően, hogy milyen egyéb atrocitásokkal kombinálják. Most nem mennék részletekbe, a wedgie altípusainak kutatása házi feladat.

Az angol nyelv persze egyszerű, mint a svájcisapka. Írásban. Beszédben már más a helyzet, gyanítom, hogy a mandarin kínait könnyebb megtanulni. Más nyelvektől eltérően nagyon széles skálán mozog ugyanis a hangkészlet és a kiejtés. Elég csak elmenni Kelet-Londonba, ahol a cockney nyelvjárás virágzik. Útlevelet vigyünk :)

Amit Magyarországon intézményileg tanítanak, az leginkább a Queen's English-re emlékeztet, a hangkészlettől eltekintve. Tisztességes angol ember ugyanis csak a szájával beszél, és emiatt egy rakás nem magyar hang jön ki belőle. A keletiek meg a déliek bezzeg, ők használják a mellkasukat is a hangképzéshez, és nem vesződnek holmi angol diftongusok kiejtésével meg a th-val. A south az nekik csak száááf, a lelki szegények! És kettős tagadást is tudnak (I can't see nothing). De mielőtt még valaki megörülne, hogy jajdejó, hát ezt pont káeurópaiaknak találták ki, jelzem, hogy tudnak ők olyat is, amit mi nem. Beszéd közben összevissza csuklanak-nyeklenek, fújtatnak és prüszkölnek, az ember azt hinné, hogy valami bajuk van, vagy épp kérődzenek. De nem, azok szerintük beszédhangok, amiket kiadnak magukból.

A leggyakoribb ilyen egy glottal stop nevű szusszanásszünet (skótoknál inkább nyekkenés), amivel minden második betűt helyettesítenek. A T-t mindenképpen, de az elvetemültebbek egy csomó mást is (d, p, k, h). Így lesz a csipetnyi vajból li'l bi' of bá'ö, a vízből meg v'ö. Szóval nem olyan egyszerű itt Londonban vizet kérni, mint kultúrországokban, ahol a nyelv többé-kevésbé szabványos, és a voda/agua/aqua/wasser/eau/akármi tekintetében egységes nézeteket vall sokmillió ember. Szeged vagy Szöged, tyirimók vagy cirimók (теремок) nem nagy ügy, és sok nyelvnek még ekkora változatosságra sem telik. De hogy vótör vagy nyekk, az azért nem ugyanaz.

A cockney-k az "ugye" jellegű kérdéseket is nagyon szeretik. Ennek rengeteg formája van (isn't it, aren't it, hasn't it stb.), de ők mind helyett csak azt mondják, hogy ain't it vagy in'it. És egek ura, néha még ezt is úgy ejtik, hogy en-e.

Aztán meg a skótok. Jó esetben az ideköltöző skótok megtanulnak angolul beszélni, de még akkor is kihívás tárgyát képezik. Nagyon szeretik ők az Ú hangot, meg az É-t, meg az Ö-t. Meg persze a nyekkenést. Ha a skót ember angolul beszél, akkor a cow (káu) az kú lesz, a house az húz, az out az út. A from az fré, a to az té, a will az völl. A blue az blé, a bald head az bó *nyekk* ájd, az at home (et hóm) pedig ad hömm. Ha valódi skótul (gàidhlig, ejtsd: gélik) beszélnek, akkor valószínűleg van még egy rakás más hang, amit mi úgyse hallanánk. Legalábbis ez volt a benyomásom, mikor egyik munkatárs megkérdezte skótul, hogy hogy vagyok (kb. kimjá háru, leírva ciamar a tha thu, azaz how are you, tegezés esetén). Az írek is hasonlóak, a skót és az ír gael nyelv egy tőről fakad.

Én még szerencsés vagyok itt az elit nyugaton, ahol nem vagyok kitéve túl sok pakisztáni, kínai és nigériai akcentusnak, és kisebbségben vannak a cockney-k. A lengyelek, németek, spanyolok és a franciák meg meg tudnak tanulni érthetően angolul. Na jó, nem mindig. De ez nem is csoda, egy franciának nem lehet könnyű ennyivel alsóbbrendű nyelvet tanulni.

No de vannak az angolnál könnyebb nyelvek is. Itt van mindjárt a szanszkrit, amit egyes források szerint már 15 év alatt tűrhetően meg lehet tanulni. Csakhogy szanszkritül nem tudok, válasszuk inkább a lengyelt. Nagyon hasznos szavakkal gyarapodtam. A nyúl az królik, a sárgarépa márhevka. Íme:

Szpúsná mojégó pomidórá! – Nézd a paradicsomomat!
Szpúsná moje márhevki! – Figyeld a sárgarépáimat!
Заяц, ну погоди! – Nyúl, na megállj csak! (Ez oroszul van, de értik :)

A Kubu témában a múltkor tévedtem, mint kiderült, azt úgy kell mondani, hogy Kubus jeszt dobri. Az a lényeg, hogy zsemnyáki szon dobre. (A krumpli nyelvtanilag többesszámban jó. Meg a tányéron is.) Különösen sajttal (sz szerem). Meg feketeborssal (csjárni pjaprzs). Meg tojással is (jajko, tsz. jajka). Azt hiszem, a lengyeltudásomra rányomja a bélyegét, hogy a konyhában szoktam találkozni a lengyelekkel.

Franciául jelenleg vicceket meg egyszerűbb képregényeket olvasok, hogy ne felejtsem el teljesen, amit az alatt az egy hónap alatt tanultam tavaly. Átkozottul jó nyelv, megtanulásra van ítélve. Muszáj lesz visszamenni a Mimihez. Franciául egyébként úgy van a cic (macskáknak), hogy mimi. Ebből is látszik, hogy a macskák milyen okosak, és mennyiféle nyelvet ismernek (cic-cic, hikitikiti, mimimimi, kicsikicsi).

Kár, hogy kiskoromban mindenáron ki akartak gyógyítani a beszédhibáimból. Még műtéttel is fenyegettek, ha nem tanulok meg rendes R betűt mondani. Kár volt a gőzért, a színházat még vendégként is messziről kerülöm. Ha úgyhagynak, akkor most hibátlan lenne a francia kiejtésem. Szerencsére az orrhangokra nem figyeltek, így azok megmenekültek, csak az R betű miatt vagyok gondban, de arra azt mondta a Mimi, hogy az tájszólásnak elmegy. Még mindig jobb, mint ha akcentusom lenne.

Találkoztam pár hete egy francia lánnyal, hogy majd hátha lesz valami, de hát szegény nem egy szépség. Még a fénykép után is megdöbbentett a látvány, Bumbi user szavaival élve kár belé a csíkos póló, itt már az sem segít. Aztán az is kiderült, hogy az anyja lengyel. Hát egyik oldalról sem a megfelelő géneket örökölte.

A latin nyelv irányába is teszünk most egy kis kitérőt. Ha valaki kiharapja a pókot a sarokból, azt úgy mondjuk, hogy stegodontia. Az a hisztériával járó (nemhivatalos) hiánybetegség pedig, amit bizonyos nők produkálnak, apenia. Ebből az a- fosztóképző, hiánybetegségre utal, az utótag pedig a penis szóból származik. A viktoriánus korban az orvosok kézi masszázstechnikákkal és vibrátorokkal próbálták kezelni ezt a betegséget, meglehetős sikerrel. Angolul az apeniát úgy mondják, hogy need a shag. Nem keverendő az apnoea-val, ami légzéshiányt jelent, és valóban létező orvosi kifejezés. Persze az angolok keverik, és folyton alvás közbeni szexuális hiánybetegségeket vizionálnak. Jut eszembe, otthon a Seat Penemnek is mondja már meg valaki, hogy a penem az latinul a penis tárgyesete. Csak hogy tisztában legyenek a saját marketingüzenetükkel :)

Node vissza az angolra, van még pár vidám szó, amit említésre érdemesnek tartok. A nyújtófa az rolling pin, a beépített szekrény pedig fitted wardrobe. A burrs az sorja, a socket wrench az dugókulcs, a socket set pedig dugókulcskészlet. A rigmarole hosszú, gyötrelmes procedúra. Ezt a szót még én sem ismertem, pedig milyen jól jön (comes in handy) a magyar bürokrácia ecsetelésekor.

Hajrázni a go-val lehet. A hajrá Béla imígyen hangzik: go Béla, go! A pole nemcsak cölöpöt és karót jelent, hanem a lengyelekre is mondják. A kupleráj brothel, a marakuja az passion fruit, az egytálétel pedig bowl food. "Várj egy kicsit" gyanánt snassz azt mondani, hogy "wait", sokkal elegánsabb a "hang on".

A kupleráj onnét jutott eszembe, hogy állítólag a szomszéd házban kupleráj üzemel. Ez a hír folyamatos izgalomban tart, a kertben mindig a fülemet hegyezem, de eddig még semmiféle gyanús neszt nem hallottam. Vagy nem is kupleráj, vagy nagyon csendben csinálják. Angol hidegvérrel. Jaj, már megint elkalandoztam.

Tehát angol nyelv. Veled ellentétben: unlike you; hallgatlak: you have my attention; alig várom: I can't wait; jótett helyébe: do unto others; hát nem is tudom: I don't know about this; távol álljon tőlem: far be it from me. Ezek olyan kifejezések, amiknek csak így van értelme. Ha megpróbáljuk őket újrafeltalálni, abból semmi jó nem sül ki, nagyon zöld dolgokat fogunk beszélni. Ezért aztán így kifejezésként kéne őket tanítani. Ha valaki nem így tanítja, annak irgumburgum :)

A vendéglátóhelyek nevében az Arms (pl. Harpenden Arms) nem karokra vagy fegyverekre utal, hanem a coat of arms-ra, ami nem más, mint címer. Harpenden Arms Pub tehát gyakorlatilag Harpenden Címere Kocsma. A címerek (heraldika) legfőbb tudója a Lord Lyon King of Arms, mert az mégsem lehet, hogy valaminek ne legyen legfőbb tudója egy olyan országban, ahol brit tudósok mesterséges taknyot találnak fel hivatásszerűen.

A fenti példán az is látható, hogy a magyar címer szó helyett most ujjaskabátot mondanánk, ha minden fordítónk azon a szinten állna, mint a Windows magyarítói. A magyar Windows használata ugyanis kétszeres fordítást igényel. Ha meglátjuk például, hogy "figyelmeztetés automatikus beszúrása", akkor magunkban gyorsan lefordítjuk angolra (auto-insert notification), aztán magyarra (lemezbehelyezés automatikus észlelése). Így már mindjárt más. Vagy ha azzal találkozunk, hogy "örökölt intelligenskártya-olvasók", akkor ismét megpróbáljuk angolul elképzelni (legacy smartcard readers), és máris értjük, hogy a már nem gyártott chipkártyaolvasókra gondolt a Microsoft. Kár volt erőlködni a magyar fordítással, mert az eredmény egy nemlétező nyelv lett. Legközelebb képzelje magát mindenki a rendszergazdája helyébe, amikor nekiáll átjárókról meg örökségekről hablatyolni számítógépes kontextusban a telefonba. Ugye fáj?

A jelenség egyébként nem újkeletű, az erdőmesternek (Waldmeister) is az lenne a tisztességes magyar neve, hogy szagos müge. Nyamm!

Meg mikor a James Bond egy dietetikai kiselőadása során azt mondja magyarul, hogy szabad radikálisok, az igazából szabadgyökök (free radicals) akarna lenni. De ettől még a nő a karjaiba omlik. Vannak olyan filmek is, amiknek már a címét is félrefordították. A "The cell"-ből "A sejt" lett, pedig a cell itt a (börtön)cellára utal, a tudat börtönére. A "Matrix revolutions"-ben meg látott valaki forradalmakat? Fordulatokról van szó, a revolutions ugyanis fordulatokat is jelent. Ezért nem jó a Mátrixot magyarul nézni, a tartalom zöme elveszett a fordításban. Egy része meg nem is fordítható le egyáltalán.

A mai nyelvi kalandtúrát ezennel berekesztem, álljon itt zárásul egyik kedvencem, egy igazi gyöngyszem: lesz majd sírás-rívás és fogaknak csikorgatása – there shall be weeping and gnashing of teeth. Vagy egy kicsit nyomatékosítva, hogy jobban fájjon: there is soon going to be a lot of weeping and gnashing of teeth.

Erről jut eszembe, vészesen közeleg a 30. születésnapom. Elmondhatom magamról, hogy nem házasodtam meg, nincsenek gyerekeim, de még csak barátnőm se. Továbbá nem igazgatok iskolát, se űrkutatási hivatalt; nem adták ki meg sem írt könyveimet, nem vagyok egyházi vezető, és még csak vállalkozásom sincs. Nem tettem szert lakásra, plazmatévére, jahtra, államkötvényekre és rózsaszín bolyhos nyuszipapucsra. Megállapítható tehát, hogy génkészletem biztos úton halad a kihalás felé, fizikai befolyásom a világra pedig a sültkrumplikészletek pusztításában merül ki, mondhatnám úgy is, hogy nulla.

Úgy döntöttem, hogy ezt a szép nagy nullát idén a szülinapi tortámra fogom tenni, a 30-as után. Ez több szempontból is nyerő: egyrészt lesz szülinapi tortám, másrészt nem kell kimondanom a rettegett 30-as szót. A háromszázzal jó diplomáciai kapcsolatokat ápolok, az menni fog. Technikailag ezt úgy oldom meg, hogy születésnapomra meglepem magam azzal, hogy megválaszthatom az aznap érvényben levő számrendszert. Ez történetesen π alapú számrendszer lesz. 3*π^2+0*π+0 ugyanis nagyjából 30, tehát 300≅30. Persze a négyzetgyök 10 alapú számrendszer lenne optimális, de születésnapomra nem érem be egy transzcendens számnál kevesebbel.

Azt még nem tudom, hogy hol leszek akkor (Szlovéniában, Angliában vagy Magyarországon), de majd szólok az épp elérhető humán erőforrásoknak, ha a torta megevése aktuálissá válik.

Mostanság rákaptam a főzésre, ami veszélyes. A sok sült krumpli, sült cukkini, tészták és sajtos finomságok mind-mind hizlalnak. A biciklizésre is rákaptam, ami tovább hizlal. Először elbiciklizek a Sainsbury's-be, utána haza, ettől megéhezek, ekkor gyorsan főzök vagy sütök valamit 4 személyre, és irgalmatlanul felfalom az egészet. Aztán másnap vehetek új nadrágot, mert már a legnagyobb sem jön rám. Szerencsére a folyamat egyensúlyra törekszik: ha nagyon elhízok, akkor izzadok a biciklin és nem kapok levegőt; emiatt egy darabig nem biciklizek, így újra lefogyok.

Most épp a milánói kuszkusz feltalálásán dolgozok. Az a terv, hogy főzök egy híg milánói szószt (hagyma nélkül persze), és utána kuszkuszt dobok bele ahelyett, hogy a spagettivel küzdenék. A kuszkusz eredendően apróra tört durumbúza (ill. darált durumtészta), tehát a forró szószban pár perc alatt megfő, sőt magába is szívja azt. És megenni, az lesz ám csak az egyszerű! Legalábbis elméletben. Majd beszámolok, ha túlélem a kísérletet. Hajlamos vagyok ugyanis túladagolni a milánóit.

A BBC1-en volt egy dokumentumfilm a Tescóról és a Sainsbury's-ről a higiénia kapcsán, és beépített ügynökök jóvoltából olyan szörnyűségek derültek ki, mint hogy a hűtők hőmérsékletét tartalmazó táblázatot meghasalják, meg újracímkézik a lejárt kaját, főleg a tengeri herkentyűket. Persze volt durvább is, de az inkább a beszállítókra jellemző. A gumicsizmával összekoszolt földről felvett moslékosvödörrel meregették a készételeket, és a kukákban hemzsegtek az elhullott állatok meg a férgek. Azt hiszem, az iszlám világ ebben még a nyugat előtt jár: a halal jelzés többet ér, mint a HACCP vagy az ISO minőségbiztosítási marketinghalandzsa.

A gyümölcslevek terén az a jó, amit gyerekeknek szánnak. A felnőtteknek ugyanis csak friss gyümölcsből kézzel facsart organic-fairtrade-sustainable development gyümölcsleveket árulnak 3–4 fontért literenként, amik cukorban meg édesítőszerekben tocsognak. Szerencsére a gyerekeiket utálják az angolok, és minden erejükkel próbálnak rajtuk spórolni. A gyümölcslevek esetén képesek velük 1,5 fontért olyan szörnyűséget is megitatni, amit francia rabszolgák csináltak nem-bio sűrítményből fenntarthatatlan fejlődés keretében, és alacsonyabb a cukortartalma a lépesméztortánál. Ezeket persze gondosan felcímkézik (for kids), és idióta ábrákkal látják el, hogy a felnőttek messze elkerüljék. De aki még 300 évesen nem vitte semmire, az fittyet hány az efféle konvenciókra, és békésen eljátszik a kertben a búgócsigájával, meg megissza a gyerekeknek kevert mérget.

A gyerekekhez való viszony itt teljesen más, mint nálunk, és ez valószínűleg sokgenerációs hagyaték, a szülőket és tanarakat is így nevelték. Talán ez magyarázza a béna oktatást és a nagyfokú mobilitást a világban. Egy angol lazán elköltözik más országokba, ha úgy adódik. Érthető is, mert amit gyerekként kapott a saját országától, szüleitől, iskoláitól, az effektíve egy nagy büdös semmi. Egy magyar vagy egy francia inkább a saját kisvárosában éli le életét, mert ott törődtek vele. Bár a magyar szülők és a tanári szakma állapotát tekintve Magyarország is kirajzik 1–2 generáción belül.

Múltkor a cégnél egyik nő írt egy emailt, hogy akinek van kedve, az péntek délben ugorjon le vele egy sörre a kocsmába, mert jövő héten nem lesz itt. Jövő héten ugyanis szülni fog. De aztán majd jön vissza.

Az angolok a gyerekneveléshez jellemzően fogadnak egy angolul alig beszélő babysittert egy marék rizsért, az nyűglődik a gyerekkel, amíg ők dolgoznak meg eljárnak otthonról. Akinek nincs pénze sitterre, az meg köt egy pórázt a gyerekre, azzal húzza maga után a városban. Az iskolai napközivel se járna a gyerek jobban, havi 800 fontért annyi jár, hogy délután bezárják egy udvarra futkározni, meg kap egy kis csokit. Jamie Olivert utálják is, mióta megreformálta a menzát. A szülők azért, mert azóta többe kerül a gyerek, a gyerekek meg azért, mert ebédre nem hamburgert kapnak csokival.

Az iskolában jó esetben megtanulnak írni-olvasni, esetleg egy-két készségtárgyat rendesen művelni, és ha szerencséjük van, akkor a babysitter közvetít nekik egy kis tudást meg emberséget. Ezzel a tudással esetleg bekerülnek majdan gimnáziumokba, egyetemekre, aztán végigdolgoznak egy életet, keresnek egy rakás pénzt, elköltenek még annál is többet, és reprodukálják magukat a fentebb vázolt módon. Már amelyikük el bírja viselni a gondolatot, hogy egy nyivákoló gyerek élősködjön rajta. Swiftnek biztos nem véletlenül jutott eszébe az a szerény javaslat, hogy a szegény szülők egyék meg a gyerekeiket.

Az angolok számára elérhető tudással nem olyan könnyű itt az élet, mint egy értelmes bevándorlónak. Ha egy nagymenő könyvelőt néhány hitelkártyával adósságcsapdába bír vinni a bank, az sejtet valamit. Persze annyi előnyük van, hogy nekik alanyi jogon jár a segély, a lakás, élelem, fűtés stb. Meg ha külföldre mennek, nem kell nyelvet tanulniuk.

Mondjuk ezt nem szabad alábecsülni, Magyarországon az emberek nagy része egész élete alatt nem tanul meg egy idegen nyelvet használhatóan, és lakás sem jár alanyi jogon. Ahogy Sün (Írországból) megállapította, a magyar embernek – hacsak nem örököl – van egy nagy problémája: lakni szeretne valahol. A magyar szabványok pedig nem teszik lehetővé a kézzel tapasztott agyagkunyhót és a barlangi életet. Ezért aztán fél életen át gürcöl, mire ráeszmél, hogy az albérlet mellett félretett pénze a gyorsan emelkedő lakásárak miatt egyre kevesebbet ér ingatlanban számolva, és soha nem is lesz lakása. Öregkorára (ha megéli) esetleg bejut egy magánkézben levő idősek otthonába, ahol a házirend a börtönökre emlékeztet, a kaja is, és a cégnek közvetlen anyagi érdeke fűződik hozzá, hogy minél előbb elpatkoljon.

Anyagilag tehát Magyarország a kisembernek a földi pokol (anyagi vágyak vannak, pénz nincs), de kulturálisan még mindig inkább a mennyországhoz jár közel, a tudásból bárki olcsón meríthet. Anglia meg pont a fordítottja, legalábbis innen nézve.

Itt már lassanként megtehetném, hogy veszek lakást, csak most valami cérna elszakadt a londoni ingatlanpiacon, és sokan azzal rémisztgetnek, hogy jön az összeomlás. Hosszú távon persze még azzal együtt is jó befektetés lenne, de nem terveztem 2 évnél tovább maradni.

Most viszont költözni kellene, mert a lengyel gyerek épp sorra dönti a kicsinyességi rekordokat. Nagyon picike szobát bérlek kb. 400 fontért, "de ebben minden benne van", mondta. Csak mint kiderült, ne nagyon használjam a villanyt. Meg ne fürödjek reggel. Meg ne mossak hetente. Meg a netet éjszakára és újabban napközbenre is kikapcsolja. Meg fizessek havi 2 fontot takarítószerekre. Meg a konyhai előkészítő pultra múlt hét óta ne tegyek forró tepsit (előtte nem ártott neki). Meg most fizessek egy hónap kauciót, indoklás: "just in case" ("soha nem lehet tudni"). Különös egybeesés, hogy épp akkorra akarja, mikor nyaralni mennek.

Persze utána simán fel is jelenthetném őket (és ezzel véget is érne angliai karrierjük), mert itt az a szabály, hogy a kauciót nem nyúlja le a bérbeadó, hanem egy állami bankszámlán elkülönítve kell tartani. De nem ez a cél, hanem a 24 órás internet, a villany-, víz- és konyhahasználat, szükség esetén pedig fűtés. Az állhat a nagy spórolás hátterében, hogy ők 800 fontért bérlik ezt a lakást, és egyik felét kifizetem én, a másikat egy lengyel csávó (művésznevén Corsodyl). Brunya és barátnője tehát ingyen laknak, már csak a rezsitől szeretnének megszabadulni. Eddig nekem még így is ez volt a legkényelmesebb megoldás, de a közelmúltbeli intézkedések és vádaskodások nyomán ("elrontottam az internetet") igencsak rezeg a léc. Végülis 8–900 fontért én is bérelhetek lakást.

Ráadásul nemcsak ketten laknak ingyen, hanem általában van a házban 2–3 számfeletti lengyel is, így aztán az egy szem fürdőszoba várólistás. Persze én mindig a lista végén vagyok, mert ők lazán bekéredzkednek a másikhoz, aztán odabent váltják egymást, amíg én kint várok. Kössek rá csomót.

A vendégség viszont most épp fordítva sült el. Augusztusig a lengyel lány nővére és öccse van itt. Először nem is néztem, hogy ki jött, de egyik este mentem volna ki a fürdőszobába, és megláttam a nővérét a beépített szekrény előtt egy lélegzetelállító mintás bugyiban. Egyből éreztem, hogy valami megmozdult. Mármint lelkileg (is). Azóta a teljes hormonrendszerem visszament 10 évet az időben, és most pokolian szenvedek, már-már a piaristáknál érzem magam. Ez a tündér Lengyelországban hagyott egy pasit, és így a dolog plátói :( De mindig kedves, meg rebegteti a szempilláit és mosolyog, mikor elmegyek előtte (kb. naponta 100-szor).

A múlt hétvégén végig vele beszélgettem, csokit ettünk, meg a szobámba is feljött fotókat meg francia képregényeket nézni. A francia képregények tetszettek is neki, és az nagy szó, mert otthon negyedéves a szépművészeti akadémián, és kiállításai vannak. Rajzol, szobrokat készít, batikol, de talán az olajfestményei a legjobbak. Mutatott is párat.

Jó az ízlése, bővelkedik csíkos zokniban, csíkos pólóban és csíkos nadrágban, és van rózsaszín bolyhos nyuszipapucsa. Ez az ő lába:

A tökéletesség határát súrolja. Igaz ugyan, hogy nem szegedi, de van három macskája, szemüvege, hosszú ikszlába és kedves hangja. Jó magas, és mikor begömbölyödik a sarokba, és ártatlanul próbálja behajtogatni a lábait, az gyönyörű. Egész nap csak simogatnám meg puszilgatnám, de nem lehet... Még jóéjtpuszit sem adhatok neki.

Szerencsére a munkahelyi performance review-n (féléves értékelés) már túl vagyok, mert most valahogy úgy hangzana, hogy "egész nap csak ül és néz maga elé". Így viszont csupa kiváló jelzőt kaptam, úgy tűnik, a cégnek a kisujjam is elég. Egyedül azt tették szóvá, hogy ha valaki leugat, azt nem ugatom vissza. Itt ugyanis nem annyira a tudáson múlik az, hogy kinek van igaza, hanem inkább a színészi tehetségen. Sokan nem tudják megítélni a szakmai szempontokat, ezért a hangosabbnak hisznek. Az angolok állásinterjú után sem azt mondják, hogy "jól sikerült, tudtam mindent", hanem hogy "jól sikerült, magabiztos voltam" (confident). Shakespeare (japánul Sheikusupia) talán ezért mondta, hogy színház az egész világ.

Néha elküldenek Harlow-ba meg Chandler's Fordba. Megérte kocsit venni, egy-egy ilyen út 50 font körüli költségtérítést jelent, és csak végig kell menni az autópályán.

Harlow-ban konzseniális Tesco van, hatalmas rétek és levendulamezők közt vezet az út, és belül is tiszta, tágas, jó kis étteremmel. Kívülről pedig toronyórával és vidám lovasszoborral díszítették, ezért ezennel ki is nevezem Anglia legjobb Tescójának.

Örvendetes módon lezárult az átvilágításom is végre, megfeleltem. Az élet innentől gondtalan. A Bumbi userhez fogható profik (kivándorlásfüggők?) az adrenalin miatt vándorolnak ki, de én nem. Engem a dögunalommal kombinált ágynyugalom jobban motivál.

El is mentünk Ferivel kirándulni Brightonba egy szép májusi hétvégén. Ködös Albionról annyit, hogy megint leégett az arcom. Sajnos most júniusban végig esett az eső, de szerintem ez csak azért volt, mert Lukasz Ildije a fejébe vette, hogy Anglia esős. (Ha tudná, hogy Ausztráliában napokig képes folyamatosan zuhogni, és az internetet is milyen vékony csöveken adagolják...)

Mindenesetre most esett sokat, ki is öntött néhány várost (pl. Sheffield) a helyéről, de erre még az angolok is azt mondták, hogy ilyen júniust ők még nem láttak. A régiek szerint valaha tényleg ködös volt London, meg télen hó is esett, de mióta felszámolták a szmoggyárakat (már vagy 30 éve), azóta ez nem jellemző.

Brightonban a lányok valamilyen okból kifolyólag csápokat hordanak, és ez jó.

Persze ők nem érnek fel a lengyel tündérrel (Agata), de öltözködésük dícséretet érdemel.

Brighton az angolok egyik kedvenc kirándulóhelye, és ha megemlíti nekik az ember, akkor egyből felcsillan a szemük, és távolba révedő tekintettel ecsetelik, hogy ott kavicsok vannak. Kétségtelen, ott valóban kavicsok vannak.

De van homokozó is, szép romantikus homokozó.

Ami valójában röplabdapálya.

Meg kevésbé romantikus angolnakocsonya.

Halászati múzeum.

Sirályok.

A kajára jönnek (az ürge kezében egy doboz fish&chips látható).

Tengeri herkentyűk.

Azonosítatlan nemrepülő objektumok.

Tórusz alakú Föld.

Ezt a lányt nyakonöntötte egy hullám, ezért elsétált a betonnyúlvány oldalához, és megvetően leköpte a tengert.

Van Brightonban egy remek móló is (Brighton Pier). A másik leégett. Ugye mindenki emlékszik Szám bácsi szuperbuszára? (Mr. Boo's submachine)

A móló fából van, és vidámpark lakik rajta. Egy igen kiváló vidámpark, amit ki is kellett próbálnom. Hatalmas különbség a magyarhoz képest, hogy tökéletes a rögzítés, és nem átrozsdásodott csapszegek tartják össze a gépeket, ergo nincs mitől félni.

Egyéb őrült dolgokat is tartogat Brighton, például teheneket.

Meg van egy iparművészeti múzeuma iszonytató giccsekkel, és a kiskunfélegyházi börtönmúzeumhoz képest emberbarát kínzóeszközökkel. (Ha külföldi ismerőseink magyar szavakat szeretnének tanulni, kezdjük a kiskunfélegyházi börtönmúzeummal. Utána nem akarnak majd.)

Feri remekül érezte magát. Alighanem pályát tévesztett.

Csakhogy hiba csúszott a mátrixba, a múzeum első emeleti kávézójában matávos telefonfülkék képei vannak kiaggatva.

Nem viccelek. Ez az, aminek a hungarocellből kifaragott formaterve a PKI A1.01-ben megtekinthető. Még a régi logó is stimmel.

Gyanús nekem, hogy ott is valami magyar nagykövetség üzemel, mint a winchesteri McDonalds-ban. (Tegye fel a kezét, ki rakta oda azokat a telefonos képeket?)

You won a... FISH! (Ön nyert egy... HALAT!)

Ilyen messzire azért nem megyek minden hétvégén, többnyire csak Staines-ben biciklizek. De az elég is, a temzepart gyönyörű. Ott az építkezés is egy fokkal igényesebb.

Mindenhová építenek kis üvegkunyhót, ahová télen is ki lehet ülni napozni és a napot lopni. Remek ötlet.

Az evezőslányoknak nincs ilyen jó dolga, őket szadista állatok hajtják megafonnal üvöltve motorcsónakról.

Egy jó nagy maflás kéne az ilyennek, nem megafon. De hát én soha nem értettem a versenysportokat.

A hattyúk is a kajára jönnek.

Jártam időközben otthon, és a repülőről fényképeztem Tescót :) A kocsimat meg a harpendeni öregek otthonában hagytam, és ezzel kb. 100 fontot spóroltam a lutoni parkolóhoz képest.

De nem a Tesco miatt mentem, hanem ügyintézni, meg kihúzták még egy fogamat. Ha jól számolom, ez a bűnösnek kinevezett fog a hetedik új diagnózis ugyanarra a problémára. Így másfél hónap távlatából az az érzésem, hogy megint mellélőttek. Rabbi, döglenek a libáim!

Gondi Petiékkel kimentünk a (pálos)szentkúti búcsúba is szórakozni egy kicsit, mert az kell a gyerekeknek. A trambulin volt az abszolút nyerő :)

A volt osztálytársaimnak már többnyire 2–3 gyereke van. Így lesznek osztályelsőkből utolsók. Most már a későbbi generációk is beelőztek (Barbara, Sün). De hogy behozzam a lemaradást, Szegedre is el akartam menni, csak a foghúzás teljesen kicsinált, így a szegedi lányok megmenekültek. CsepiÉváról is lemaradtam. De legalább Rasékkal kártyáztunk egy jót. Csak mire észbekaptam, jönni kellett vissza.

Itt aztán zord meetingek fogadtak, amiktől már megint beállt az agyhalál. Úgy böktek oldalba, hogy főnököm főnökének főnöke épp hozzám beszél, valamint furcsállja, hogy a szemem valahová a végtelenbe réved. Nem tehetek róla, szinte minden meetingen van egy olyan ember, aki sikeresen tud a semmiről vitát fenntartani órákon át, csak hogy ne kelljen dolgoznia, és az ne az ő hibája legyen. Ilyenkor nekem sárgarépákat kell rajzolnom, mert különben igen hamar megtapasztalom a testelhagyást.

Múltkor volt itt izraelből is valaki meetingelni, valódi zsidó, kupakkal (kippával) a fején, kóser kajával a kezében, szoknyácskáját libegtette a kora őszi szellő. Mint Piroska az erdőben. Trallala. És akkor állt feje tetejére a jól megszokott világ, mert az izraeli lány elkezdett vele ordítozni, meg felhánytorgatni a hibáikat. What the heck? A zsidó embert ez azonban nem érdekelte, mert ő meg végig az én szavaimat itta, jegyzetelt, és konstruktívan válaszolt mindenre. De erre legalább van egy hipotézisem: talán a külső jegyeim alapján kabbalistának gondolt.

Az izraeli lányra viszont nem tudok magyarázatot. Talán túl sok tarajos sült (porcupine) evett, amíg otthon volt. Vagy apéniában szenved.

Bumbi useréknél volt egy jó kis hétvégi grillezés. Összetrombitáltak mindenféle nemzetiséget, volt ott gánai, japán, német, mexikói, ausztrál, meg még ki tudja. Talán még angol is.

Apró probléma, hogy London azon részébe nekem tovább tart az út, mint Brightonba.

Az első néhány nemzetközi félreértés után ráírták a pálinkára, hogy "not water" (nem víz). A marketinges lányok tényleg romlottak, nagyon bírják a pálinkát. De volt köztük csíkos is (szigorúan pasival természetesen).

Az "itt repül a kismadár" nincs rájuk nagy hatással, ellenben egy itt nem részletezett kifejezéstől megfelelő hangulatba kerültek a fényképezéshez.

A társaság kissé túlbuzgó volt, nem várta meg a parázs lecsillapodását, így a grillezendő dolgok fele elszenesedett, a zöld hengert (cukkini) is beleértve. A sajtos gombáim szerencsére megúszták.

Ez itt elégedett Maci és elégedett pasija. De lehet, hogy már nem sokáig.

A róka ezúttal nem ütötte fel a fejét. Lehet, hogy elköltözött.

Bumbi user időközben végleg hazaküldte Javit Baszkföldre, és most Hezbollah-zöldségesekben ismerkedik bizarr telefonfétises alakokkal, meg beiratkozni próbál bizarr földalatti egyetemekre. Régen ezt úgy mondták, hogy keresi a bajt, de az politikailag nem korrekt, tehát ő az egzotikum iránt érdeklődik. Megy majd valami török kalandtúrára is tandem paraglidingolni meg hegyibiciklizni, meg az összes létező extrém sportot kipróbálni egy hét alatt.

Extrém sportból manapság a tombstoning a divat, ami nem a közismert SMD forrasztástechnikai problémáról (tombstoning) kapta a nevét, hanem a sírkőről (tombstone). Kis szerencsével ugyanis a szikláról tengerbe ugró egyed eltalál egy víz alatti sziklát, és akkor lehet neki sírkövet állítani. És még pisztoly sem kell hozzá, mint az oroszruletthez. Milyen praktikus.

Felütötte fejét a rút terrorizmus is, vagy amit annak mondanak. A terroristáknak gyakorlatilag szabad kezük van a célpontok és módszerek megválasztásában, nehezen hihető tehát, hogy folyton csak az jut eszükbe, hogy közlekedési eszközöket vezessenek valamibe vagy felrobbantsanak valamit. Ha tényleg csak ennyire telik tőlük agyilag, az szegénységi bizonyítvány. Miért nem csinálnak inkább morálromboló videóklipeket?

Az én gondolkodásomra lehet mondani, hogy eléggé egysíkú, mert folyton a szexen jár az eszem. (Kivéve, mikor épp az értelmileg akadályozottak pedagógiáján, és ULWILA kottagenerátort csinálok.) De ha olyan lennék, mint az állítólagos terroristák, akkor a szexen belül is csak a dugásra tudnék gondolni, arra is csak misszionárius pózban, sötét hálószobában, polietilén töltetű paplan alatt este 9-től 9:15-ig, és fel sem merülne bennem ezerféle más módja a szexnek a fülbepuszitól a... Na de hagyjuk, nekem úgyis csak az elmélet marad. Ahogy Petőfi mondta, jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat.

Egyes népcsoportok egyébként valóban hajlamosak radikalizálódni. Különösen a pakisztániakról tartják azt, hogy miután kapnak állampolgárságot, importálják az összes feleségüket és gyereküket, aztán otthon ülnek és acsarognak a Nyugatra, ami befogadta őket. Ennek fedezésére az államtól kapnak is egy csomó segélyt, mert hát aki nem dolgozik, annak itt az jár. Aztán néha hazautaznak egy kicsit géppisztolyt lóbálni meg olyan beteg ideológiát tanulni, amitől még az iszlám országok is elpirulnának.

A magyarokat se kell félteni. Mikor hallottam, hogy rabszolgaként dolgoztattak magyarokat, valahogy egyből az ugrott be, hogy ilyet csak magyarok csinálnak. És tényleg.

Történt viszont jó is, júliustól egész Angliában betiltották a nyilvános helyeken a dohányzást. Az angolok reakciója erre pedig nem az, hogy lázadnak, hanem egy csomóan leteszik a cigit, ez bizony szép dolog. Indítottak ingyenes leszokási programokat is, meg reklámozzák a mindenféle tapaszokat ezerrel. Lehet, hogy így már én is bemerészkedek ide-oda.

Az utcára kiszoruló cigiző nők bezzeg folyton ismerkedni akarnak velem, csak beléjük nem vagyok szerelmes. Nem véletlenül, a dohányzás vonzereje kb. –100000 pont a 10-es skálán.

Bumbi userrel akarunk menni francia klubba, de azt is pubokban szokták tartani, úgyhogy jól jön ez a tiltás. Az angolok szerint mondjuk a franciák annyi fokhagymát esznek, hogy a csatorna-alagút angol vége is attól bűzlik. Eközben az angolok meg a kávé- és marhafaggyúszagtól bűzlenek, csak ezt nyilván nem érzékelik kezdetleges vomeronazális szenzorrendszerükkel. Utoljára egyébként a lutoni reptéren éreztem fokhagymaszagot, no meg Bumbi useréknél, pedig franciák vannak a Hyde parkban is bőven.

Ferivel elmentünk a Battersea parkba is, ami növényzetét (és annak mérnöki igényű elrendezését) tekintve zseniális.

Feri egy igazi széplélek.

Van a parkban egy bowlingpálya is. Amit az angolok bowlingnak hívnak, az valami olyasmi, mint a petanque. Gondolom, ezzel most sokat segítettem :) Mind a kettő golyók gurítgatásáról szól, és olyan, mint a curling :) A csinálása elég unalmas tud lenni egy ponton túl, nézni jobb.

Van ott egy pagoda is.

Meg kacsarelaxáló központ.

És a köréje épített traffic calming measure-ök (forgalomlassító képződmények) brutálisak, valószínűleg sok kocsinak szedték már le a tükreit, talán már buszok is akadtak fenn rajtuk. Hülye angol közlekedésszervezés.

Staines-ben is olyan piroshullám van, hogy Heathrow-ig áll a sor. Pedig ha megnéznék a domináns forgalmi irányokat, és azokra zöldhullámot tennének, szerintem üres lenne a város. Az M25-re vezető körforgalomban is 3-szor kap pirosat az ember. Körforgalmat lámpával kombinálni már eleve beteg dolog, de ebben minden lámpa akkor vált pirosra, mikor az előtte levő zöldre. Pesten ilyen csak elvétve fordul elő.

Különféle piacokat is bevizsgáltunk. Az Elephant&Castle mellettin van egy ürge, aki feláll egy rakás raklapra, a kezébe vesz valami mesésen gagyit, és addig dícséri, amíg valaki meg nem veszi. A négerek ettől teljesen le vannak nyűgözve, és folyton mindent megvesznek tőle. Csodálom, hogy nem verték még meg, ezeken a tartós fogyasztási cikkeken világosan látszik, hogy egyszer(se)használatosak.

A Vauxhall melletti New Covent Garden Market (ahol a Brit Bolygóközi Társaság is lakozik) az meg amolyan lengyelpiac valódi lengyelekkel, de vannak angolok is, meg egy csomó jamaikai. Mindenféle überhamis fülsértő nyávogást árulnak írt CD-n, még Mariah Carey-nél is szörnyűbb, de ők megveszik. Lehet kapni Photoshopot is 30 fontért 2 DVD-n, első a Photoshop, második a crack. Ez tényleg egy szabad ország :)

A nagy szabadságon fellelkesülve vettem én is 2 filmet írott DVD-n nejlonzacskóban, házilag nyomtatott borítóval, darabját 2 fontért. Igaz, nem annyira megnézni, csak az élmény kedvéért, meg otthon mutogatni. De most elrontották az örömömet, mert állítólag legálisak. Lehet, hogy ezért merik akkor kipakolni ezrével az asztalra.

A zöldségek itt a legolcsóbbak, és sok év óta először itt vettem paradicsomízű paradicsomot és ananászízű ananászt. 6 fontért normálisan egy nagyon gagyi orrszőrnyírót (nose hair trimmer) lehet kapni, de itt jár hozzá körkéses villanyborotva és elektromos hajvágó is ebben az árban.

Van egy csomó régi lom, de árulnak plazmatévét és vadiúj Makita szerszámokat is, amiket jó érzés kézbe venni. Agatát viszont még annál is sokkal jobb érzés lenne.

A lengyelek amúgy gyanúsak nekem. Staines etnikailag meglehetősen tiszta kisváros, tele angol nemzeti zászlóval, a háziak mégis lengyelül rendelnek pizzát, lengyelül csináltatnak fényképeket, lengyelül rendelnek az éttermekben, lengyelül vesznek ruhát, élelmet, parfümöt, telefont és biciklit. Másutt már a rendőrség is lengyel, és sok munkakörben lengyelül nem beszélő dolgozókat nem is vesznek fel. (Ez kicsit olyan, mintha Magyarországon valakit nem vennének fel epret szedni, mert nem beszél románul.) Egy szép napon majd egymásra kacsintanak, és hirtelen mindenki lengyelre kapcsol az eddigi angol helyett. Aztán felhúzzák a lengyel zászlót (nagy különbség nincs, az is piros-fehér), és megalakítják a gyarmati lengyel parlamentet.

Az angol kultúráért nem is lenne különösebben kár, manapság a leleményes brit tudósokat leszámítva már nem tolonganak a nagy alkotók. A köznépnek meg a kultúra a napi 1 pint sör, vagy jobb esetben a teázás. Ám amikor ide először teát hoztak, akkor annak a főzőlevét az angolok leöntötték, és a főtt teafüvet kenyérre kenve megették. Legalábbis Feri szerint, de neki az az egyik szuperképessége, hogy minden haszontalan történelmi és filozófiai tényt ismer. A másik meg az, hogy bárminek tud nevet adni, légyen az csirkesarokcsont, virágpropeller, hópite vagy köménymagharapás.

Ha kultúrát akarok majd, akkor importálok Franciaországból, cipőt a cipőboltból elvégre. Nemrég meg is rendeltem életem legdrágább CD-jét, 42 fontba került, és egy kereken 40 éves dal van rajta, amit egy 15 éves lány énekelt. No nem mintha a világ a '80-as évek előtt érett lett volna rá.

Azt nem tudom eldönteni, hogy vajon a csigákat a brit tudósok küldték-e az űrbe (kitelik tőlük), vagy a franciák (ők meg aztán másra se tudnak gondolni), de azt már 20 éve tudtam, hogy ez lesz. Francia képregényeket olvastam ugyanis, és ott világosan megírták.

A franciákat nagyon érdeklik a csigák. A francia lányokat lazán levehetjük a lábukról egy olyan mondattal, mint a "les escargots sont de merveilleuses créatures" (a csigák csodálatos lények). Ettől a múltkori francia-lengyel lány is nagyon felizgult, és azzal sem tudtam lelohasztani a lelkesedését, hogy utána arról kérdezgettem, hogy a csigának a szemeit is megeszi-e (igen).

Ha valakinek eszébe jutna csigát simogatni, az szégyellje magát, tudniillik a csigának a szemei (csápjai) mögött találhatók a nemiszervei. Ráadásul mind a két fajta, mert hermafrodita.

Franciákkal szemben a legnagyobb inzultus talán az, ha mogyoróvajas-ketchupos szendviccsel kínáljuk meg őket. Nagyon kétségbeesett arcot tudnak hozzá vágni, és Franciaországban valószínűleg kevesebbért is öltek már embert. Mond az valamit, hogy július 14?