Itt az idő ívet adni egy újabb irománynak :) Azt hiszem, ez most megint hosszú lesz, de majd telerakom képekkel, hiszen a userek szeretik a képeket. Meg én is. A képek egy része elég régi, mert még január-február táján akartam megírni ezt a levelet. Mondjuk nem lesz feltűnő, akkor is virágzott minden ugyanúgy. Annyit kérnék, hogy ezt tényleg levélként kezeljétek, mert most már annyi válasszal lógok, hogy nincs időm rendesen leválasztani a magánéletemet magánlevelekbe.

Húsvét alkalmából voltam otthon, és most vittem magammal a jamaikai nőt is, mert tavaly meghívtam. Mióta elköltöztem tőle, azóta sajnos rekord méretű sárkány bújt elő belőle. Mostanában már Stephen Kingtől a Tortúra jut eszembe, ha rá gondolok. Amíg ott laktam nála, és mindig igennel válaszoltam, addig jól mentek dolgaink. Csak aztán elegem lett a napi 5 óra utazásból, és elkezdtem új lakást keresni. Ekkor adta oda a régi kocsiját, hogy inkább járjak azzal. Aztán a napi 3 óra autózásból is elegem lett, és tényleg elköltöztem. Nem viseli túl jól, ha nemet mondanak neki.

Minden eszközt bevet, mindenféle érzelmet eljátszik, és szünetet sem hagy a színielőadások között. Nem bírom az ilyet. A drámának a színházban a helye, a mérnöknek meg a színháztól minél messzebb.

Itt viszont intézményesítve van a színművészet (drama) oktatása, a gyerekek azt tanulnak biológia meg földrajz helyett. Ne csodálkozzunk tehát, ha megpróbálják alkalmazni a mindennapi életükben, például a zöldségesnél banánvásárlást és számolni tudást színlelnek.

Azt nem igazán értem, hogy a jamaikai nő mit akar tőlem, különösen mivel férjnél van (legalábbis papíron, erre szerencsére felhívta a figyelmemet, mielőtt még megpróbált volna túl közel kerülni). Ha szerető kell neki, kedvére válogathat. Ha férj vagy gyerek, az már van neki. Ha apa, ahhoz én fiatal vagyok, eltartónak pedig csóró. Ha a kihívás miatt csinálja, akkor meg menjen inkább bungee jumpingolni, ne az én idegeimet reszelje.

Csütörtök este átmentem hozzá, mert az volt a terv, hogy péntek hajnal 3-kor onnét indulunk Lutonba. Hajnalban ehelyett nekiállt előadni a hattyú halálát, hogy ő nem jön, mert engem nem kaphat meg. Ezzel fél órán át etetett, aztán mikor mondtam, hogy én most rögtön elindulok egyedül, akkor abban a pillanatban befejezte a színjátékot, és összekapta magát. A többi hasonló eseményt most nem részletezném, meg azt se, hogy miket adott elő, mert az még levélbe is sok.

A repülés sem kezdődött túl jól, Ferihegyen éppen sztrájk volt, ezért a gép Pozsonyban szállt le, és busszal vittek bennünket Pestre. Ha lesz annyi fölösleges energiám, majd írok egy levelet az Easyjetnek, hogy legközelebb az efféle buszokra olyan sofőrt tegyen, aki beszél valamilyen nyelvet a szlovákon kívül, példának okáért az indulási- vagy a célország nyelvét. Esetleg a jelbeszéd is megteszi. És lehetne ez a sofőr kicsit kevésbé makacs. Így ugyanis az történt, hogy a busz 20 ember heves gesztikulálása közepette rendíthetetlenül vitt keresztül bennünket Budán, aztán mindenféle hatalmas dugókon, egészen Ferihegyig. Itt a buszról mérges emberek hada ugrott le, és rohant sorbaállni Zóna taxiért, hogy az 4–5000 forintért visszavigye őt oda, ahol a busz egy órával korábban állt a dugóban – zárt ajtókkal.

Így késtem le a délután kettes fogászati időpontomat is, pedig már délután egykor ott pöfögött a busz a rendelőtől párszáz méterre. Sebaj, május végén újra próbálkozhatok, ha addig a góc nem okoz szívizomgyulladást vagy más komolyabb problémát. Nagyjából itt is akkorra tudnának előjegyezni magánorvosnál, úgyhogy megpróbálom kibírni addig, bár nem mindig vagyok jól. Legalább hetente belobban a fejem, az Algopyrin készleteim meg már a végüket járják. Átszoktam a Tesco gazdaságos aszpirinre. Az még mindig nem világos, hogy mi okozza a bajt, mert a fogaim hibátlanok, és a röntgen szerint orvosi műszereket sem felejtettek bennem.

A jamaikai nővel meglátogattuk a Matávot, ahol megismerkedhetett volt munkatársaim közül a nagypéntek délutánján is dolgozó sztahanovistákkal, Spielberg egyik forgatási helyszínével, valamint a tetőről nyíló kilátással. Előtte gondosan megtanítottam neki a saját nevét, hogy Andreának mondja, és ne Endrének.

Találkozott Ullrich Zolival is. Rá még visszatérünk, mert maradandó élmény.

A Matáv tetejéről betájoltuk a Citadellát, ez volt a következő célpont. A kilátás teljesen lenyűgözte, és itt beszerezte a szokványos ajándéktárgyakat is. A paprikafüzér megkóstolása kissé balul ütött ki, egy egész paprikát harapott le magvastól az árusok kontraindikációja ellenére.

A vacsorát kedvenc budaörsi Tescóm szervírozta (jó kajáldák vannak ott), ezután hazamentünk, és a hajnali 3-as kelésre való tekintettel némi netezés után lefekvés következett. Szigorúan külön ágyban, bár hajnalban megpróbált levadászni. A jégcsap hozzám képest lágy trópusi fuvallat, úgy húztam el a másik szobába. A sárkányallergia még a nemi ösztönnél is erősebb.

Szombaton a magyar ételekkel, a vidék szépségével és az igazi síksági utakkal ismertettem meg. A tökéletes út egyenes és lapos, nem koptatja a kormányt meg a féket fölöslegesen. Az M5-ös megfelel ennek a definíciónak, a Félegyháza előtti 5 fokos halálkanyart leszámítva. Itt nem halnak meg emberek naponta, mint a Londoni autópályákon. Ebből is látszik, mennyit ér a sok kamera, a 70-es limit, az apróra összefirkált és telekörforgalmazott út a valódi akadálymentességgel szemben.

Kiskunfélegyházán reggeliztünk sajtos-tejfölös lángost, fagyiztunk a Virág presszó teraszán, és kisebb társaságban megvitattuk a létező szocializmus életformáját, miközben én a félegyházi lányokban gyönyörködtem.

Varga Robiéknál töltött káposztát ebédeltünk, és dajkálta egy kicsit a legkisebb kislányukat, aki nemrég született.

Délután Gondi Petiékhez mentünk, ahol éppen szántott a traktor.

Vittem egy Dr. Seuss (ejtsd: doktor szusz) könyvet ajándékba a gyerekeknek (meg persze sok csokit), így autentikus előadásban hallhatták, amint egy anyanyelvi angol nyelve törik bele a tavakat nyalogató kacsákról és egyéb érdekes állatokról szóló versikékbe. ("...when Tweetles fight these battles in a bottle with their paddles, and the bottle's on a poodle, and the poodle's eating noodles, they call this a Muddle Puddle Tweetle Poodle Beetle Noodle Bottle Paddle Battle.")

Az este hátralevő részében unokatestvéremnél, Móninál pihengettünk Kunszálláson. A jamaikai nő nagy népszerűségnek örvendett, miután kiderült, hogy Sean Paul is jamaikai. Az ikrek afro fonást próbáltak tanulni tőle, egyikük tartott neki egy komoly break bemutatót is a homokban, másikuk COD2-re tanította a számítógépen. Azt is megtanítottuk neki, hogy hellóval köszönünk el.

Az űrtechnikával készülő ragasztott-varrt haját most nem tudták megcsodálni, azt nem hozta.

A Sean Paul klipekre megjegyezte, hogy erotikusan túlfűtöttek egy gyerek számára a táncmozdulatok, mire én rámutattam, hogy a gyerekeknek nem ilyen piszkos a fantáziájuk. Korábban másutt is láthatta, amint gyerekek két Windows-háttérként szolgáló leszbikus érdeklődésű néni látványát hagyják totálisan figyelmen kívül, mert egész egyszerűen nem érdekli őket. Amerikában (és néha Angliában is) persze egy cici láttán is hóhért kiáltanak. Az ifjúság pedig valószínűleg sértetlenül átvészelné a női mellek eme szörnyűséges és erkölcstelen látványát, csak egyes szülők és a fogadatlan prókátorok képtelenek feldolgozni.

Nem ugyanaz, de kicsit hasonlít ez ahhoz, mint mikor egy szenvedő állatot elaltatnak: az állat némi fájdalomcsillapítóval bizonyára kibírná a betegségét, de a gazdája az nem. Kész szerencse, hogy a nagymamát nem altatják el, ha panaszkodik.

Az ünnepek előtti kisbevásárlást a kecskeméti Auchanban ejtettük meg, amitől a jamaikai nő teljesen le volt nyűgözve. Szerinte jóval nagyobb a bolti választék Magyarországon, és sokkal változatosabb a kaja. Hát ebben van valami :)

Azt hiszem, ez volt az az éjszaka, mikor teli torokból átüvöltött hajnal 4 körül, hogy vigyek neki vizet az ágyához. A frászt hozta rám. Valószínűleg azt hitte, hogy alszok, és fel akart ébreszteni. Nem tudom, hol tett szert erre a kedves szokásra.

Vasárnap reggel kényelmesen elsétáltunk a közeli McDonaldsba, más nem volt nyitva. Igazi függőágyas hangulatban reggeliztünk a teraszon, aztán 11-re átmentünk Dzsudzsiékhoz, akik gondoskodtak az aznapi foglalkoztatásáról. Zoli megmutatta neki Budapest látványosságainak egy részét, miközben Dzsudzsi gulyást főzött és almás pitét sütött. Már előző nap szembesítettem azzal a ténnyel, hogy a gulyás (goulash) nem ősi német étel, és a magyar konyha nem a német konyha egyik ága, így remélhetőleg helyére tudta tenni az élményt.

Eközben én otthon heverésztem, és a táskarádiómat hallgattam, ami életem egyik legjobb befektetésének bizonyult. Egy minőségi táskarádió igazi áldás.

Hétfőn visszatértünk Kunszállásra, és alaposabban szétnéztünk ott is. A locsolkodástól elzárkózott, néztünk inkább színes házakat (Londonban nem jellemző), parkokat és Feng Shui tavon úszó műkacsát.

A lovak épp nem voltak láthatók, és a Fornetti központja is zárva volt. (A Fornetti és a P&P pékség Kunszállásról indult, nem átlagos falu tehát két ekkora franchise hazájaként.)

Egy kiváló ebéd és különféle muffinok megevése után irritálta kicsit a Feng Shui tóban a Feng Shui halakat, meg kifeküdtünk napozni a Feng Shui kertbe, amíg locsolkodók nem jöttek.

Ezután átmentünk Edit néniékhez (általános iskolai osztályfőnököm, akinek az időben elkezdett angoltanulást is köszönhetem), itt képeket nézegettünk, az oktatási és szociális rendszer különbségeiről beszélgettünk, és galuskát vacsoráztunk hagymamentes pulykaraguval. A galuska engem is meglepett. Alighanem ez volt életem első jó galuskája, és szaftokat sem gyakran nyílik lehetőségem enni általános elhagymázottságuk miatt. Így viszont már értem, miért szeretik az emberek a galuskát.

Egyes sütemények nevének lefordításakor abba a problémába ütköztem, hogy az angol nyelvben nincs rájuk megfelelő szó. A cake inkább a tortafélékre vonatkozik, a pastry a sült tésztákra, vajas tésztákra, a cookie pedig a száraz kekszszerű sütikre. Végül a cake-nél maradtunk a zserbót illetően.

Tulajdonképpen a magyar konyha igen jó, és akkor a (hagyma- és fokhagymamentes) bablevest még nem is említettük. Néha szoktam én is főzni, és olyankor fényképezek is, hogy később is gyönyörködhessek a különféle rakott krumplikban, tésztákban és egyéb finomságokban. Legutóbbi bablevesem viszont úgy járt, mint Macuo Basó japán költő hibiszkusza:

Hibiszkusz! mire 
csodálatába fogtam: 
lovam befalta...

Csak én ezután nem írtam róla haikut, hanem az ágyon elterülve elmélkedtem a falánkság következményeiről.

Kedden hajnalban aztán visszarepültünk Londonba, immár nem sztrájkolt a Çelebi. A visszaérkezés ismét kalandos volt, a jamaikai nő nem találta a parkolóban a kocsiját, és a rendszámát sem tudta megmondani. Szerencsére nagyjából emlékeztem a helyre, de így is időbe telt megtalálni, és utána még arra is rájött, hogy a parkolójegyet is elhagyta. Mindez nem lett volna baj, ha nem nekem kellett volna vezetni, mert akkor sitty-sutty elhúztam volna vonattal, és nem lett volna kérdéses, hogy időben beérek-e munkába. Csak hát pánikbeteg (állítólag), és autópályán nem mer vezetni.

Múltkor, mikor ezt a kocsiját vette (Mercedes E280), akkor is nekem kellett Peterborough-ból elhozni, és akkoriban nagyon szűkösen voltam idővel, nem hiányzott az a sok-sok óra vonatozás meg vezetés meg városba ki-beutazás. Az sem hiányzott, hogy egy biztosítás és útadó nélküli kocsi vezessek lejárt magyar jogsival, ezek külön-külön is büntetett előéletet okoznak itt lebukás esetén, de nem hagyott békén vele. Legalább most már tudom, hogy nem szeretem a nagy Mercedeseket. Fáj a német "logika", és kicsit ormótlanok is. Méretre a Peugeot 605 is ekkora, de az belül otthonos, jól érzi magát az ember, és nem az orr teszi ki a kocsi felét, hanem az utastér, legalábbis érzésre. Francia okos, német nem okos. Vennék egy nagy Peugeot-t itt is, ha nem a 14-es biztosítási kategóriába esne (évi >1000 font), és akkor vígan jampizhatnánk Bumbi userékkel.

Az országimázst mindenesetre pozitívan érintette a látogatás, Magyarországgal nagyon elégedett volt a nő, jobbnak találta Angliánál, és csodálkozott, hogy én miért hagytam ott, még ha csak átmenetileg is. A munkahelyére elvitte a kapott muffinokat és sütiket, ahol szintén jónak találták azokat. Elmesélte azt is, hogy ez egy civilizált ország, értelmes emberekkel, szép városokkal és nyugodt légkörrel (a politika szerencsére épp szabadságon volt).

Nem sokkal később a főnökeim is voltak Pesten menedzsment konferenciázni, ott volt a teljes felsővezetés minden országból. Őket alighanem az olcsó sör ejtette ámulatba, de emlegették az utcai csatározásokat is, az nem jött jól.

Meg kell állapítanom, hogy amit eddig írtam, az nagyjából olyan, mint egy szeptemberi fogalmazás az iskolában a nyári szünetről. Miután leosztályoztátok (négyes alá), térjünk a lényegre.

A múltkori írás kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy ha a macskákat nem úgy hívják, hogy cic, akkor mégis hogyan. Szakszerűen természetesen hullámsonkával, mert az jól illeszkedik a macska nyelvéhez. De ha valakinél épp nincs hullámsonka, vagy annyira smucig, hogy felfalja azt szegény éhező macska elől, annak a kulcsszó: hey kitty kitty kitty (ejtsd: hiki-tiki-tiki-ti). Angolul a megfelelően karbantartott macska így dorombol: purr, purr! Ha pedig ezt alvás közben teszi, akkor catnap-ről beszélünk. Ez emberre is értelmezhető, ha igazán magas szinten űzi a pihenést. A catnap nem keverendő a macskamentával, ami catnip. Ja és azt tudtátok, hogy a macska csontjainak 10%-a farok?

Figyelmes nézőink fejébe az is szöget üthet, hogy mi fán terem az Ullrich család. A matávosok persze tudják, minden hétfőn áhítattal hallgatják az újabb rémtörténeteket. Az Ullrich család ugyanis mélyen katolikus. A mélyen katolikus családokat pedig általában furcsa nimbusz övezi, folyton leég a lakásuk, löszfalakkal karamboloznak, kényszercsótányirtott nénik lakásába ejtik be a kulcsaikat, és a piknikjeik általában szerencsétlen események nem kimondottan véletlen láncolataiba torkollanak. Egyszer például eltévedtek az erdőben a gyerekek, és a szülők a keresésükre indultak. A gyerekek közben kitaláltak az erdőből az apóshoz, csakhogy az visszaküldte őket, hogy keressék meg a szüleiket.

Az asszony néha a kocsi ajtajában felejti a kulcsot, elveszti a bankkártyáját, de volt már olyan is, hogy felrobbantotta a húsvéti sonkát. A kihívott tűzoltók és rendőrök megállapították, hogy nem a hentes csempészett petárdát a sonkába (mint ahogy azt vélelmezte), hanem egy öngyújtó robbant fel a gáztűzhelyen.

Legutóbbi piknikjükön ebédnél derült ki, hogy 2 felnőttre és 4 gyerekre mindösszesen 8 szem diót csomagolt, így kénytelenek voltak más családok szendvicseit megenni. (Jó katolikus nem enni ember.) Ez viszont már haladás az előző piknikhez képest, amikor a nagyfokú kirándulási buzgalom oda vezetett, hogy csirkecsontokat vittek. Ha arra gondolunk, hogy miket megesznek a cserkészek túráik során, ők még mindig szerencsések. A löncshúsos-rizses-leveskockás lecsó tésztával már-már az angol konyhaművészet határát súrolja.

A jamaikai nő is megcsodálhatta Ullrich Zolit, akinek most épp a bokája volt szétmenve, ugyanis – mintegy sorsszerűen – barantázni kezdett. És ez még csak az első edzés volt. A Rüs, Bars, Burk és egyéb ősmagyar fokozatok mellé javaslom egy Görcs fokozat beiktatását számára, az hangzásában és jelentésében is megfelelőnek tűnik.

Ullrich Zoli egyik fia most nyilazni tanul. Érzem én, hogy ebből még baj lesz.

• Igen gyakran sikerül neki ingyenkávéhoz jutni az automatából
• Rejtélyes személyiség: a legváratlanabb pillanatokban képes igazat mondani
• Az ELTE TTK-n három szakot végzett egyszerre, így mindhármon mondhatta, hogy a másik kettő miatt nincs ideje bejárni
• Államérdekből nem lett sorkatona
• Egyszer pofon vágta Hobót, és még él

Ez utóbbi önmagában is megállna istenérvként a vallásfilozófiában. Hobó egy kegyesrendi szerzetes hitlerbajusszal, kopasz fejjel, szakadt bőrkabátban és bakancsban. Bármilyen üvöltőversenyt legalább 6 decibellel (azaz kétszeres hangnyomással) nyerne. A testi-lelki terror minden ágában jeleskedik, terhelő vallomást még senki nem mert tenni rá úgy, hogy később ne vonta volna vissza. Ha valaki nagyon utálja a fiát, de az ifjúságvédelmi törvények miatt nem meri kékre-zöldre verni vagy személyiségtorzító eljárásoknak alávetni, csak adja be a piaristákhoz kollégiumba, ott jó helyen lesz. Négy év szigorított, utána meg mire a pszichiátrián kibogozzák a személyiségét, a történtek úgyis elévülnek.

Lehet, hogy mégsem igaz az a mondás, hogy csak a szépre emlékezem? Pedig általános iskolával még működött. Jó lenne megint oda járni.

A '80-as években még nyugodtan barkácsoltak hétvégén az emberek, volt idő gyereknevelésre, naponta leírták a kozmosz szót, és virágzott a kultúra. Lehetett kapni egy csomó olyan újságot, amit érdemes volt elolvasni. Kiadtak sok francia és belga képregényt magyarul. Nem volt még divat az egész hetes külföldi osztálykirándulás, az iskolából a parkerdőbe hordtak bennünket egy-egy napra, viszont ismertük egymást meg a tanárainkat. És a '80-as években lehetett unatkozni is. Az nekem nagyon hiányzik.

Nemrég szert tettem pár francia képregényre, és az alapján meg kell állapítanom, hogy ott még mindig tart ez a fajta kulturális aranykor, és még mindig van az emberekben fantázia. Ott még mindig ezernél több nívós képregénysorozatot adnak ki, vannak rendes rajzfilmek a gyerekeknek, és a zenéik is milyen szép színesek. Azt a következtetést vontam le, hogy a franciák még mindig a '80-as években élnek. Ezzel Bumbi user (aki egy évig élt Anzséban) is messzemenően egyetértett, bár ő más megközelítésben: "Mindig szerettem volna egy jó összefoglaló mondatot arra, hogy mi a baj a franciákkal. Hát ez az, a 80-as években élnek". Azt hiszem, francia szeretnék lenni.

A francia nyelv sejtésem szerint minden nyelvek legjobbika. A magyar sem rossz néhány idétlen szót leszámítva (gyerMek, Mihály, 30 stb.), de az angol a franciához képest másodosztályú Tesco kőbalta. Már alig várom, hogy újra tanulhassak franciául. De így, hogy még nem tudok franciául, így is érzem, hogy ez a nyelv mennyire nagyon rendben van. A számok képzése zseniális, és a kivételek is mind logikusak, mert azoknak úgy kell lennie egy tökéletes nyelvben. Hiba lenne, ha nem úgy lennének. Múltkor a neten megcsináltam egy feleletválasztós tesztet, és mindenhol a legkellemesebbnek tűnő választ jelöltem be. Semmiféle előítélet nem zavart meg, értsd: nem tudtam a szavakat, nem ismertem az igeidőket és módokat, és sokszor nem értettem a kérdést sem. Eredmény: 96%, ön kiválóan beszél franciául. A francia nyelv tehát 100%-ig logikus, én sajnos csak 96%-ig.

Múltkor felfedeztem a tökéletes szót, és az is francia: gonflable. Fölösleges lefordítanom, mivel tökéletessége révén a jelentése egyértelmű. Azonnal tudtam, mikor megláttam.

A képregényekhez kivételesen jól passzol a francia nyelv:

De elég csak annyit mondani, hogy "Bonjour, les enfants" (sziasztok, gyerekek), a mondatban jelen levő névelő felér egy jól sikerült Monty Python epizóddal. Meg a rámutatás (ceci, ce mur-ci) is gyönyörű, és a kötőjelek nyelvtani szerepe, meg az e betűn az ékezet forgása igeragozáskor. Az ilyen apróságoktól lesz minden olyan szép.

Bocsánat a kitérőért, van még valaki ébren? (Mottó: "Á, hagyd, ezek úgysem érthetik.")

Valahogy most már tényleg nyugdíjba kell mennem. Pillanatok alatt megtanulhatnék franciául, ha nem kellene folyton dolgozni. Persze egy csomó minden mást is megtanulhatnék, elvégezhetném akár a SZOTÉ-t is.

Meg főzhetnék finom kajákat, ha nem kellene dolgozni. Bablevest, doraemonos szusit, meg hasonlókat.

Tervezhetnék és forrasztgathatnék mindenféle áramköröket is, ha nem kellene dolgozni.

Fordíthatnék és lektorálhatnék cikkeket, könyveket és képregényeket, ha nem kellene dolgozni. Vagy írhatnék is.

Építhetnék jobbnál jobb hálózatokat, szervereket, vagy akár komplett internetszolgáltatókat, ha nem kellene dolgozni.

Lenne időm emberek közé menni is, tartani a kapcsolatot mindenkivel. Meg utazgatni, biciklizni kint a valódi világban, ha nem kellene dolgozni.

Segíthetnék ismerősöknek ezer meg egy dologban. Fényképezhetnék egy csomót, szervezhetnék mindenféle kulturális programot. Ha nem kéne folyton dolgozni.

A nők között is lenne időm keresgélni, és ha sikerrel járnék, nevelhetnék és taníthatnék gyerekeket is. Vagy alapíthatnék egyházakat, titkos társaságokat, ha úgy tartja kedvem. És ha nem kellene dolgozni.

Olvashatnék is egy csomót. Játszhatnék játékokkal, hallgathatnék sok jó zenét a táskarádiómon. Építhetnék házat vagy ültetgethetnék fákat és bokrokat, meg illatos virágot, ha nem kellene dolgozni.

Sokszoros legendary smitemasterként, az összes titkos kézfogás birtokában mehetnék színes dolgokat gyakni a DROD legújabb részében. És lenne időm megválaszolni a leveleimet, ha nem kellene dolgozni.

És végre kifeküdhetnék a függőágyamba és unatkozhatnék is egy kicsit :)

Szerencsére néha így is van alkalmam efféle értelmes tevékenységeket űzni, csak a szabadidő a takarítástól a reptéri sztrájkig annyi mindenre elforgácsolódik, hogy alig marad belőle. A hajnal kettes fekvés meg már standard, mostanában a hajnal 4 is gyakori.

Persze nem arról van szó, hogy büdös a munka, hanem hogy tudnám hasznosabban is tölteni az időt. Múlt héten kivételesen értelmes feladatokat kaptam (XML és egyéb scriptek), de többnyire csak álmodozok róla, hogy mennyi hasznos dolgot csinálhatnék, és közben ehelyett járok dolgozni, és csendben múlik el az élet. Már az is sikerélmény, ha a munkahelyen valami nem közvetlenül a világ rosszabbá tételére irányul. Régen emiatt szerettem például usereket támogatni, ami legtöbb rendszergazda rémálma. Egyes userek kapcsán persze nem alaptalanul. Van, aki a hibaüzenet elolvasása helyett a rektornál jelenti fel az embert, ha a levelezőprogramja azt jelzi, hogy betelt a postafiók. (Fontos szakmai tudnivaló: legmagasabb prioritású userek egy cégnél mindig a konyhások. Ők szabályozzák ugyanis a rendszergazda sültkrumpliellátását.)

Furcsa szerzet vagyok én is, a legjobban akkor tudok dolgozni, ha valami nem kötelező, nincs neki semmilyen tétje, és nem jár felelősséggel, de még csak elvárások sincsenek. Ilyen persze ritkán adódik, de ha valakinek segíteni kell a munkájában, az ilyen. Ha nem sikerül, vagy nem elég gyorsan, akkor sem rajtam verik el a port, nem nekem üvölt a telefonba 10000 migrált user meg az összes ügyfélszolgálatos, nem az én fizetésemet tiltják le, és nem nekem kell másnap reggel arra a munkahelyre bemenni egy átdolgozott éjszaka után. Pont ezért szokott sikerülni.

Az induló vállalkozások is jók, ott még nagy a mozgástér, és el lehet játszani a lehetőségekkel. Csak egy baj van: pénz az nincs, különösen nem bérre. Legalábbis Magyarországon.

A mostani munkahelyem sajnos nem bővelkedik kreatív feladatokban, de azért igyekszem elcsípni a nekem valókat. Némiképp nehezíti a dolgot az izraeli programozókkal kibontakozó viszonyom. Régebben abban a hitben éltem, hogy a német szoftvereknél nincs rosszabb a világon, de ez mostanra szertefoszlott. Már a telepítési utasításokban olyanok vannak, amitől megfagy bennem a vér. Ha Amerikában a mikrosütőre rá kell írni, hogy nem szárítunk benne háziállatot, akkor izraelben a programozók billentyűzetére azt kéne ráírni, hogy nem piszkáljuk a winsock.dll-t hexa editorral.

Az angol anyacégnek sikerült bevásárolnia egy olyan fejlesztőbrigádot, akik már említett kompetenciájukon felül egy maximálisan konstruktív bugreportra (hiba, hiba oka, 3 soros javítás, indoklás) írásban annyit képesek válaszolni, hogy szeretnék tudni, miért kell nekünk ez a javítás. Meg hogy miért pont most, mikor ez a dolog már évek óta így van. Persze ezt lazán megválaszoljuk azzal, hogy épp eladni készülünk ezt a terméknek titulált eszmei terrorcselekményt, csakhogy nem működik, évek óta nem. A probléma ott kezdődik, amikor nemhivatalosan odajön hozzám egy izraeli (akinek semmi köze az egészhez), és megjegyzi, hogy izraeli programozók munkájában hibát észrevenni veszélyes. Az izraeli programozók nyilván definíció szerint jók. Úgy születtek. Mindnyájan. Sőt, ők a legjobbak. Aki róluk mást mond, az minimum téved. Ennyi dícséret után remélem, nem találok majd levágott lófejet az ágyamban.

Múltkor azzal is kihúztam a gyufát, hogy egy 2 mérnökévnyi fejlesztésre váró szoftver hosszú és részletes bemutatásának a végén naivan jeleztem, hogy ilyen szoftver már létezik egy rakás gyártótól, 10 éves az alapjául szolgáló ipari szabvány, használhatnánk mi is azt, mint más cégek. Azóta mosolyszünet van. De hát máskor nézzenek szét, mielőtt nekiállnak langyos vizet feltalálni, egy kis szakmai tájékozottság senkinek sem árt. Az izraeli lány érthetetlen módon foggal-körömmel védte őket, mintha múlna rajta valami. Jobb lesz vigyázni, ő már vezetett tankot is.

Három hónapja felrakott egy linuxot egy gépre a grafikus installer segítségével. Ez volt az első ilyen kalandja, és mostanáig tudtommal az utolsó is. Legutóbbi meetingen már linux expertként mutatták be. Kozmogóniai elképzeléseim azt súgják, az izraeli programozók is zömmel így keletkeznek. Ha egyszer karatézni támad kedvem, kezdhetem majd én is a fekete övvel?

Pár hete volt Ausztráliában, ahonnét hozott egy rakás TimTam csokit, nagyon helyesen. Ez egy ausztrál csokis keksz, amit az izraeliek kultikus imádata övez, de nem csoki mivoltában, hanem leharapják a két végét, és ezen át szívják fel a kávét. A kávé pedig lételemük, éjjel-nappal töltik magukba.

A java programozó a házát tervezgeti. Ha hihetek a képernyőjén látottaknak, akkor az ágya közvetlenül az ajtó előtt lesz, pont háttal az ajtónak. Az ágy másik végében egy 45 fokos fal fog takaríthatatlan hegyesszöget képezni, és az ablak nyitásához az ágyon kell majd keresztülmászni. Megállapítható tehát, hogy hibátlan angol géneket örökölt.

Mostanra értem a beszédét, ami korábban nehézkes szuszogásnak tűnt, betűk és hangok nélkül. Mondjuk most is az, csak már kiismertem. Ha azt mondja, hogy szassznnyg, az azt jelenti: How is it going? Sokat edződött a fülem, meetingeken tisztán értek minden munkatársat. Sajnos ez sem segít, az értekezletek itt is halálosan unalmasak tudnak lenni, és még csak sárgarépákat sem rajzolhatok.

Egyik indiai tesztelő viszont önmagában egy showműsor, csak ő nem jár meetingre. Meg amúgy se nagyon járkál, valami van a lábával. Múltkor kapott egy papírdobozokból kivágott járókeretet pimp my zimmer felirattal. (A zimmert ne keressétek szótárban, márkanév, de a járókeretre használják.) Csípőspaprikát senki nem eszik úgy, mint ő. Minden harapás után folyik róla a víz, alig kap levegőt, szenved, fejét csóválja, aztán a sírással küszködve egy "oh, so fuckin' hot" megjegyzéssel újra beleharap. Utánozhatatlan, különösen a vadabb szoftverhibák elmagyarázásában.

Van alkoholistánk is, ő angol. Pókhas, cérnavékony végtagok, csúnyán összeomlott véredények az arcbőrben. Nappal mégis mindig józan, és ért a UNIX-hoz. N has a drinking problem, ezt így mondják. Ivási problémája van. Ennek a kutyának a videón meg nyalási problémája (licking problem).

Egyik ember olyan, hogy bármiről kérdezem, száz más irreleváns dologról kezd beszélni. Lehet, hogy valójában politikus, mérnökként ilyenkor le kéne hogy égjen az arcáról a bőr.

Van azonban néhány kompetens emberünk is, csak ők ezerfelé vannak szakítva, ahogy az már lenni szokott. Engem is kezdenek túlóráztatni, de pár hónapon belül osztják a prémiumot (bonus), akkor majd meglátjuk, hogy kifizetődő-e ez a tevékenység.

A takarítónő munkaideje 80%-át a harmadik emeleti férfi WC-ben tölti. Kéne valamit csinálni, hogy inkább másutt tartózkodjon, például szerelhetnénk videójátékokat a második emeleti női WC-be.

A művészet a cégnél furcsa formában jelentkezik: emailben jönnek az irodalmi igényességgel fogalmazott értesítők, hogy a local birdwatcher society (helyi madármegfigyelő társaság) éppen hol vert tanyát valamilyen egzotikus, ritka madárfajra lesve. Ha tehetjük, kerüljük az ilyen helyeket autóval, ne zavarjuk őket a megfigyelésben, a birdwatcher society ugyanis nem más, mint a rendőrség, aki folyton kamerákat szerel mindenhová gyorshajtókra vadászva.

Nemrég egy tűzfalat kellett telepítenem, de mikor elkezdtem megkérdezni, hogy mégis mire állítsam be, csak valami habogás érkezett, hogy védje a hálózatot. De hogy mit mitől és hogyan, meg mik legyenek az IP címei, ez a kérdés láthatóan mélyütés volt. Ennyi erővel egy tulipános ládát is odatehetnék, azon rosszindulatú adat át nem megy. Úgy tűnik, a tüzesfalas brigádok mindenhol hasonló kihívásokkal küzdenek. 10 évet simán lehúznak úgy, hogy senkinek nem tűnik fel a dilettanciájuk. A távoli hozzáférés fogalma sem világos még, mindig elkísérnek a laborba, és a zúgó klímák közt rámutatnak a sarokban valami amorf téglatestre, hogy azt állítsam be. Na jó, jó, de lát rajta monitort? És billentyűzetet? Netán kell rajta valamit dugdosni? Nem? Akkor minek jöttünk ide? Mondja meg az IP címét, majd beállítom a helyemről. Azt különösen nem szeretem, ha valami annyira sürgős, hogy mindent azonnal el kell dobnom, csak épp azt nem tudják, hogy mi.

A tűzfalakról általánosságban (cégtől függetlenül) annyit lehet tudni, hogy többnyire az üzemeltetési vezetők hamis biztonságérzetének megteremtését szolgálják. Az informatikai munkásember nem szokott különösebb akadályokba ütközni, ha valamilyen okból át kell jutni egy céges tűzfalon, például dolgozni szeretne, vagy szemet vet a nyugodtan alvó üzemeltetési vezetők illegális mp3- és filmgyűjteményére. Egy layer7-es FTP-t validáló tűzfal átfúrása már igazi csemegének számít, ez kb. 80 sor terjengősen megírva perlben. De talán még a netcat-et is lehetne úgy paraméterezni, hogy működjön, csak az már annyira rafinált lenne, mint Darth Vader Hello Kitty-nek öltözve. Azt nem mondom, hogy lehetetlen.

A CCNA könyveket olvasgatom, elég gyengék. Tele vannak kisebb-nagyobb hibákkal és kétértelműen fogalmazott kérdésekkel, az analóg jelekről meg kapitális baromságokat ír a szerző, még ha nem is tartoznak a könyv tárgyához. Inkább ne írt volna semmit, azzal megspórolt volna 1200 fölösleges oldalt az 1300-ból. Csak hát Amerikában a könyvet kilóra mérik.

A beszerzés zökkenőmentes a cégnél. Sok beszerzés egy nap alatt végigfut az engedélyezési procedúrától a szállításig mindenen, és ha kell, az ebay-ről veszik meg, ha kell, nemzetközi tendert írnak ki rá pillanatok alatt. Ha pedig egy mérnök azt mondja, hogy X cég Y termékére van szükség, akkor elhiszik neki, és azt veszik meg. Igaz, itt nem divat a korrupció. A mérnök sincs megkenve, a döntéshozók sem, így nincs is szükség megbundázott tender kiírására. A lengyelek szerint az angol gazdaság azért megy ilyen jól, mert a politikusaik még lopni is hülyék. Lehet, hogy nem is annyira hülyék.

Egyik ember most arra jött rá, hogy milyen jók a VLAN-ok. Kezdi egy kicsit obszesszíven alkalmazni őket. Mint egyetemen egy volt szobatársam, aki egy ponton felfedezte, hogy WC papírral mindent meg lehet oldani. (Más felfedezései is voltak.) Ha billegett az asztal, WC papírral támasztotta ki; ha zörgött a gép, WC papírral hangszigetelte; ha kiömlött a szörp, WC papírral itatta fel. Pár nap alatt ez a szörpös WC papír viszont úgy odakötött a linóleumhoz, hogy többet nem bírtuk felvakarni.

Az "egyetemen egy volt szobatársam" kifejezés nem túl specifikus, ez a leírás sokakra illik. Egyszer ugyanis reklamáltam a sokatmondó nevű Kollégiumi Központi Bizottságnál (jogosan), attól kezdve évente többször költöztettek, amíg ki nem mentem inkább albérletbe. Így a 314-től a 1816-ig összesen 15 szobájában laktam a Schönherz kollégiumnak 30 különböző emberrel, míg mások 5 év alatt végig 1 szobában 3 emberrel.

Úgy tűnik, a reklamációimat sehol nem fogadják kitörő lelkesedéssel. Pedig úgy érzem, ebben a levélben is lesz egy adag vitriol, kissé morcosak vagyunk mostanság. Grrr! Mint az agresszív kismalac, mindenkit megharapok. Mindig ez történik, ha egy héten át bal lábbal kelek. Hát még ha több héten át.

Pech tekintetében különleges képességek birtokában vagyok. Hulk típusú pechem van: ha egyszer beindul, nehéz megállítani. Ezért komoly pech gyanúja esetén különleges óvintézkedéseket szoktam foganatosítani. Ha például egy erkélyről fejemre öntenek egy lavór koszos mosóvizet (eddig háromszor fordult elő három konszolidált budai utcában), akkor villámgyorsan megfordulok, és hazamegyek a nap hátralevő részére. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha nem így teszek, akkor minimum BKV kalandtúrák lesznek aznap, vagy még annál is messzemenően baljóslatúbb (far more sinister) dolgok. Otthon viszont lehet pizzát rendelni, és az jó. Persze ha a pizzafutárt nem éri baleset, nem cserélik el a pizzát hagymásra, és 2 órán belül kiér. Mert ilyenkor sokminden előfordul. De a táskarádióm még nem hagyott cserben, az pechálló. Egyszer karácsonyra kaptam egy zacskó mákot is pech ellen, de mikor megfogtam, kiszakadt és kifolyt. Amúgy egyébként szerencsés vagyok.

Másik különleges képességem a nők teherbe ejtése nem hagyományos módszerekkel. Azoknak a nőknek, akiket valamilyen okból kifolyólag alaposabb vizuális megfigyelés alá vonok, pár hónap múlva elkezd nőni a hasa. A Matávban is voltak páran, egyikükre kedves munkatársaim még meg is jegyezték, hogy startoljak rá, biztos nincs vetélytársam, és ezzel arra céloztak, hogy kissé gülüszemű és ikszlábú a kiválasztott. Úgy tűnik, mégiscsak volt valakije, mert egy ponton túl már nem lehetett a változásokat a zugevésre fogni. Mikor decemberben voltam otthon, akkor is megnéztem egy lányt, és most hallottam, hogy azóta gyereket vár. Pedig nem tervezték még a dolgot.

Így nehéz lesz párt találni, ha már a pillantásom is végzetes. De megteszek mindent, május végén például elmegyek végre Szegedre, kiülök majd a SZOTE környékén okos és szép lányokra vadászni. Már 16 éve nem jártam ott, és csak arra emlékszek, hogy kapkodtam a fejemet, gyönyörű nőkkel volt tele minden. Aznap rendkívül sok gyerek foganhatott.

Sokan mondják, hogy először ki kéne találnom, pontosan milyen nőt szeretnék, és akkor utána már csak meg kell keresni. Szerintem ez nem így működik, de rajtam ne múljon. Csak aztán ne csodálkozzatok.

Az ideális nő először is okos. Ez abból is látszik, hogy szemüvege van neki, és kicsit el van varázsolva.

Az ikszláb (knot-knees, knock knees) tovább fokozza az okosság benyomását.

Jóindulatú, és tud szépen zenélni meg rajzolni.

Olyan szépen, mint Miffy nyúl.

Nyuszifüle is van neki, egy pár a papucsán, egy másik meg a fején. Utóbbi rugós bogyókkal is pótolható, az kevésbé romantikus, de nagyon ingergazdag. Érzem, hogy nem bírnék neki ellenállni.

A nyuszifüles papucs helyett is megteszi egy egeres cipő. Igazán nem mondhatjátok, hogy nem vagyok kompromisszumkész.

Kreatív személyiség.

Játékos természetű.

Nem etet engem gonosz hagymákkal.

Nagyon ért a csíkos zoknikhoz és vannak szétcincálható miniszoknyái.

Háziállata nincs neki. Vagy legfeljebb macskája.

De azzal nem bánik mostoha módon.

A macskát ugyanis meg kell becsülni.

Na jó, végső esetben lehet nyula is.

Vagy szuszmorékhörcsöge.

Vagy görénye.

Netán poszméhe. (A poszméh remek állat, csak nehéz fotózni, mert nagyon rezeg.)

Esetleg egere.

De semmi esetre sem tapírja.

Bulldogjasenem. Kutyanyalásallergiám van.

A túlméretes disznókat is kerüljük.

A Hello Kitty-s USB kulcs viszont alapvető.

A mindenkori japán divat ismerete hasznos.

Egészséges libidóval rendelkezik.

Nagyon tud örülni.

Lennének még ötleteim, de nem akarok túl sok ellenséget, úgyhogy mára ennyit az ideális nőkről :)

Az állattartást tényleg nem tartom jó ötletnek, az legjobb esetben is egy kényelmes börtön az állat számára. A magányosan sétáló macskát kivéve, aki vad farkát csóválja, mint tudjuk. De az igazából nem is tartás, csak az ember tisztelete jeléül néha átnyújt ezt-azt a macskának.

Húsvét utáni hétvégén voltunk a Hyde parkban Bumbi userékkel, és baszk-magyar csúcstalálkozót tartottunk.

A képen balra Feri (ő nemrég jött Londonba, de már jól van), mellette én, Bumbi user és Javi. Javi csak egyedül volt baszk, de hárommal is felér.

Feri kezéből lapáttal sem lehet kiütni a Photoshopot:

Ez meg egy másik kép, Feri, Bumbi user és Javi (Javier Barrio Diez-Caballero, ejtsd: Havi).

Gabi spanyoltanárját meg úgy hívják, hogy Luis Ortega-Müller y Sanchez. Spanyolországban szerintem senki nem nevet a brazil szappanoperákon.

Javi a baszk szórakozási formákról mesélt, például van olyan, hogy egy torony ablakából dobálnak ki kecskéket. Meg a másik, hogy valami kötél közepére kacsát kötnek, és addig rángatják, amíg le nem szakad a feje. Ergh. Ha jól értettem, mert Javi még kicsit töri az angolt. Kész felüdülés lehet ott az ETA nevű baszk terrorszervezet tagjának lenni.

Javi gyorsan tanul egyébként, már ki tudja mondani, hogy kolbász, el tudja énekelni a Süss fel napot, és már épp megértette a londoni metrók logikáját (mindenütt Eastbound-Westbound-Northbound-Southbound irányok), amikor homokszem került a gépezetbe: meglátta a sárga színű metróvonalat. (Circle line – Kör vonal) Mint egyszeri székely a zsiráf láttán: no én ezt már nem hiszem!

Most legutóbb azt is megtanítottuk neki, hogy róka rege róka, és ennek nagyon örült.

A Hyde parkban dögmeleg volt, bő 30 fok így április közepén, ezerrel sütött a nap. Az okos lányok persze készültek, és bikiniben jöttek, százával hevertek szerteszét.

A még okosabbak nem készültek, hanem egyszerűen melltartóra vetkőztek, és úgy dobálták a frisbeet. Igen jól tettem, hogy megvettem azt a Canon nyomogatós játékszert a 12-szeres zoommal.

Javi próbált hattyút etetni.

A hattyúk pedig porzottak a vízben:

A ludak búvárkodtak:

Megint lefényképeztem a fizikai energia szobrát, ezúttal megtaláltam a megfelelő szöget. Beteg ez a ló.

Ettünk hotdogot is világító sárga radioaktív mustárral, mert mást nem árultak. Először gyanakodtam rá, de finomnak bizonyult.

Aztán később pizzát is ettünk egy közeli lengyel olasz étteremben, és egy kis plázázás után mindenki hazament a helyére.

Maci (Bumbi user barátnője) ezúttal nem jött, mert épp visszaért Magyarországról, ahonnét fontos kolbászokat hozott. Maci és Bumbi user együtt laknak Elthamben, a központtól nem messze délre-délkeletre, egy fekvése ellenére nagyon konszolidált városrészben, rózsaszín csipkés bölcsészházikójukban. Van kertjük, rókájuk (amit először kengurunak néztem a színe miatt), tavuk, tulipánfájuk és jól működő fűtésük is, de ez mostanra irreleváns. Maci marketinges, és nagyon tud énekelni is. Bizony, ezt ő énekli! Sajnos azóta átállt az erő sötét oldalára.

Múlt héten rendeztek a kertjükben barbecue party-t, ahol a róka is lakik, és uborkákat sütöttek egy csomó marketinges lánnyal. Sajnos nagyon messze vagyok tőlük, légvonalban 50km, kocsival 90, tömegközlekedéssel elindulni sem érdemes.

Teljesen el is voltam szontyolodva, hogy mi lesz most velem, miről maradok le a távolság miatt, de mint kiderült, romlottak voltak a marketinges lányok, pálinkát ittak és hagymákat ettek. Így már kicsit megnyugodtam.

Az alkohol nem szerencsés dolog, és bár sokan azt gondolják, hogy mértékkel nem árt, szerintem még úgy is komoly hatása van, csak idő kérdése. Jobb kerülni. Az emberek arca és hangja megváltozik tőle hosszabb távon, egészen kis napi mennyiségektől is. Ami még rosszabb, hogy tartósan érzéketlenek lesznek tőle, eltompulnak.

Az egészségre sincs túl jó hatással, nekem a rokonaim nagy része alkoholmérgezésben halt meg. Legutóbb anyám. Nyilván ő is csak egy-egy pohár sörrel kezdte, de néha olyankor is ivott, amikor nem kellett volna. Nem mennék részletekbe, de ennek következményei lettek, amik apránként tönkrevágták az egész életét. Emiatt aztán még többet ivott, és annyira elfajult a helyzet, hogy engem már a gyámhatóság vett el tőle, ami maga volt a megváltás. Ez neki is okozott akkora sokkot, hogy leszokott az ivásról egy időre, csak akkor már nem igazán bírt talpraállni. Rigolyás öregemberek mellett nyomorgott és szolgált sok évig, aztán mikor a második férje meghalt tüdőrákban több éves szenvedés után, akkor utána már nem talált kiutat, és újra inni kezdett, hogy tompítsa a szenvedést, amit a korábbi ivás következményei okoztak. Persze elköltözhetett volna, talán elmenekülhetett volna, de a beszűkülő tudat ezt már nem látja, az létrehozza a saját börtönét.

Én meg nem látogattam, mert ott élősködött rajta egyes számú következmény, aki meglehetősen közveszélyesre sikerült, az ápolókra fejszével támad, a szomszédokra vasvillával, nekem legutóbb a számszeríj- és vadásztőrgyűjteményét mutatta be. A pszichiátriáról persze mindig kiengedték, a rendőrök meg nem foglalkoztak vele, csak mikor épp vér folyt vagy fejek lettek beverve. Akkor se mindig. Drága a benzin, drága a járőr.

Anyám pedig biztos nagyon várt, ki voltak készítve a kiskori fényképeim meg a könyveim, rendbe volt rakva mindenem, ami ottmaradt rég. Kevésen múlott, hogy rendes élete legyen és boldog családja, és az a kevés az alkohol volt meg némi balszerencse. Ezek közül a szerencsét nem lehet közvetlenül szabályozni, az alkoholt viszont igen. Alkohol hiányában pedig az alkohollal összefüggő balszerencsés események sem tudnak megtörténni. Ilyen egyszerű ez annak, aki még dönthet.

Anyám halála kapcsán a Magyar Posta megint kitett magáért: elvileg kellett volna kapnom néhány hivatalos levelet. Levelet azonban nem kaphatok, mert hivatalos levélre nem adható sem meghatalmazás, sem átirányítás. Így a leveleket a nemlétező magyar lakcímemre próbálják kézbesíteni mindenáron, és két sikertelen kézbesítést követően jogerősen kézbesítettnek nyilvánítják.

Ezt már sorozáskor is megszívtam, akkor helyből 100000 forintos bírsággal indítottak, meg hogy bilincsbe verve elvezetnek majd egy szép téli hajnalon, és egyáltalán nem volt enyhítő körülmény, hogy én tényleg nem kaptam meg azt a levelet. Tavaly az utánküldéssel kísérleteztem Pestre, a reklámok szépen meg is érkeztek, a kocsi törzskönyve viszont nem. Mint kiderült egy kis reklamáció után, a Magyar Posta hivatalos levelet nem irányíthat át. A félegyházi jegyző írt is egy levelet, hogy visszakerült hozzájuk a törzskönyv, és ha nem megyek érte személyesen, akkor leselejtezik, csak hát hivatalos levél lévén azt sem kaphattam meg. Meghatalmazásnál már jó előre közölték, hogy az hivatalos levelekre nem érvényes. Végül valami kavarodás és postafiókos trükközés révén jutott most el hozzám pár levél.

A magyar jogrend tehát arra épít, hogy én viccből adok a postának személyesen a postavezető előtt munkaidőben utasításokat a leveleimre nézve. Nyilván csak a félegyházi Szuperinfóra fáj a fogam, és minden vágyam, hogy a hivatalos papírjaimat a postás egy számszeríjjel szabadon barantázó ápoltnak próbálja kézbesíteni. Van még hová fejlődni.

Eggyel korábbi hazautamon viszont kellemes meglepetés ért: a jogosítványomat kellett hosszabbítani, és reménytelennek tűnt az én esetemben illetékes Központi Okmányirodába való bejutás, a Lurdy házban meg már reggel elfogytak aznapra az időpontok. Ezért elmentem hát a XI. kerületi okmányirodába, ami nem illetékes, és időpontom sem volt. Hogy, hogy nem, mégis fogadtak.

Sőt, ultramodern váró van, gyerekeknek játszósarokkal és gombszemű hintalóval, kényelmes ülésekkel, a kijelzők mindenhonnét jól láthatóan vannak elhelyezve, és a kifüggesztett TV-ken a Discovery channel megy. Igazi mérnöki paradicsom. Sorszámrendszer is van, méghozzá igazságos. Már korábban is szemet szúrt nekem, hogy a XI. kerülettel valami nem stimmel. Kitalálták a forgalomfigyelő webkamerarendszert, csináltak egy működő kátyúvonalat (kipróbáltam, tényleg betömték a bejelentett kátyút), és CsepiÉvát meg Lillát egyszerre hívták meg énekelni a parkszínpad melletti kerületi bulira. Átkozottul jó ez a kerület.

Persze a jogosítványos ablaknál probléma merült fel, be kellett volna fizetnem egy csekket. De még erre is gondoltak: az okmányiroda közepén van egy kis egyablakos postafiók ilyen célra. Sajnos ez vérbeli postafiók volt, a Magyar Posta kirendelt szabadkőműves páholya, és valami antiszociális egyed épp ide talált bejönni előttem egy kartondoboznyi levéllel, amit egyesével könyvelten adott fel (kórus: Gümő, nem is te lennél!). Alaposan felkígyózott a sor, és a végére a sci-fi okmányiroda összes ablaka a csekkek befizetésére várt.

A Magyar Posta mondjon le. Igazán lehetne hozni egy olyan szabályt, hogy háromnál több dolog intézése esetén a nagypostákat kivéve újra sorba kelljen állni. És ahol több ablak van, ott egy közös sort csináljanak, mert így bármelyikbe állok, mindig pont az előttem álló fog 500 könyvelt küldeményt előkapni a farzsebéből a meglepetés erejével, utána kifogy a pénztárgépből a papír, majd váltás miatt bezárják az ablakot. (Említettem már, hogy milyen szerencsés vagyok?)

Régebben, mikor még korrupt hivatalokat látogattam, ahol az ügyintézés sorrendje az ismeretségen múlt, a Központi Okmányiroda előtt pedig sorszámokat árultak, az is szöget ütött a fejembe, hogy törvénybe kéne iktatni a korrupciót, és akkor mindenkire egyforma szabályok vonatkoznának. Lehetne egy olyan ablak, amire lehet licitálni. Aki a legtöbbet ajánlja, az a következő ügyfél. Sürgős az útlevél? Azonnalra kell talán? A korrupciós ablakhoz tessék fáradni, nyolcezres licittel még megcsípheti a következő helyet. Ha a tisztviselő még jutalékot is kapna a befolyt vesztegetési pénzből, szerintem igen hatékony lenne a kiszolgálás. A XI. kerületi okmányiroda viszont okafogyottá tette ezt a ragyogó ötletet.

De vannak még ötleteim. Most épp azon morfondírozok, hogy ha az űrben kifeszítenénk egy jó nagy (vagy sok kicsi) reflektív fóliát (mondjuk egy négyzetkilométernyit), és azt úgy állítanánk be, hogy a Nap képét mindig ugyanarra a párezer négyzetméteres területre vetítse le, brutális hőerőművet lehetne így építeni. Ha egy zsengébb felhő akad az útjába, azt elpárologtatja. Bár ez kicsit aggasztó, katonáék még a végén elkezdenék nagyban gyártani a fóliákat, aztán időjárást manipulálni velük, vagy városokat pörkölni fel. Ha nem vigyázunk, még a Szaharát is elsivatagosítanák. (Legutóbbi nagy földrajzi felfedezésem: az USA 60 mérföldre van Oroszországtól. Tegye fel a kezét, aki tudta. Nem is. Inkább küldjön egy rizses csokit, aki tudta :) Sajnos az űrtechnikához nem értek, úgyhogy még megsaccolni sem tudom, hogy hatékonyan kivitelezhető-e a dolog, vagy gumipitypang. Meg biztos kitalálta ezt már más is. A katonák mindig mesterkednek valamiben, ha más nincs, a füvet festik zöldre.

Ha már ötleteknél tartunk, úgy sejtem, a jövőben grammra mérik majd a processzort, és úgy fog kinézni, mint a homok. A sokmagos processzorok már egy lépés ebbe az irányba. Vesz majd az ember 5 gramm processzort, beleönti a processzortartóba, a gép meg közli majd, hogy 25211db processzort detektált, abból 25110 működőképes, ami épp elegendő a Quake12 25000 magos processzorigényének.

A jogosítványos út alkalmával volt Barbara esküvője is, ami nagyon szépen sikerült.

Az időponttal mellesleg telibe találták a holdfogyatkozást is. A torták és egyéb finomságok sűrűjében azért próbáltam fényképezni is. Ekkora malőröm viszont még egyetlen esküvőn sem volt: a fényképezőgép a szoftveripar ördögének hála nem mért fényt a vakuval. (Aki marketinget sejt a háttérben: Minolta 7D Minolta 5600-as vakuval, ezt a kategóriát nem szokás butítani.) A kijelzőn látottak alapján exponáltam, ami hiba volt, stabil másfeles alulexpozíciót eredményezett.

Ez viszont a laptop kijelzőjén sem látszott, helyette az emberek szimplán zöldnek meg barnának tűntek, ezért a színeket javítottam ki. Már amennyire egy TFT-n azt lehet, mert ha 5 fokot fordítok a fejemen, már egészen mást látok. A labortesztek után kiderült, hogy totálisan melléfogtam, értékelhetetlen az egész. Ezek után bele sem merek gondolni, hogy a leveleimbe rakott képek között milyen rosszak is lehetnek. Szerencsére a képeket még így is ki lehetett hozni elfogadhatóra, de ahhoz rendes monitorra volt szükség, ez a TFT erre totálisan használhatatlan. Ezt persze tudtam is, csak azt nem gondoltam, hogy ennyire.

Bánatomban ("nekem már úgyis csak a kattintgatós gagyi való") vettem egy Canon S3-at is, ami a Minoltához mérten játékszer, de elég könnyű ahhoz, hogy magammal cipeljem sokfelé. Ez azt jelenti, hogy a usereknek több kép jut ezentúl :)

Most, hogy már Staines-ben lakok, bőven lenne mit fényképezni, főleg mikor nem számítok rá. Múlt hétvégén elmentem autókereskedést nézni szép új biciklimmel, és közben olyan ügyesen tévedtem el, hogy Wraysburyben kötöttem ki. Az odavezető út viszont paradicsomi szépségű, mindenütt folyók, tavak, kertek és ligetek. A kertekben bontakozik ki az angolok igazi szakértelme: minden a helyén van, tiszta, illatos, színes, arányos, esztétikus. Még a macska is oda ül, ahová a Feng Shui előírja.

Staines-nél a Temze még vékony és lassú, kacsák vannak benne meg lakószigetek, kishajók. A mostani nyári időjárás mellett esténként romantikus sétákra is alkalmas lesz, ha beválik a SZOTÉ-s tervem, vagy valamilyen más forrásból barátnőre teszek szert.

Nagyon szép a partmenti rész a sok kerttel, az itt lakók ki szoktak ülnek grillezni, kártyázni és reggelizni. Néhányuknak táskarádiója is van. Ezek az angolok mégiscsak tudnak élni.

Találtam egy hatalmas szabadidőparkot is, persze a fényképezőgépet aznap se vittem, mert úgyse látok semmi újat :)

Tudtomon kívül London környékének legszebb helyére költöztem, tavak, folyók és patakok közé (Temze, Colne, Ash, Wraysbury). Folyton csak ámulok, mióta nyár van, mert tavasznak hívni ezt már túlzás. Már többször leégett az arcom. (Hallom, otthon meg elfagyott a krumpli, a barack, és Kecskeméten elvert mindent a jégeső.)

Nem tudom, hogy érdemes-e Staines-t különösebben részletezni, a szövegszerkesztőm szerint most járok a 777. sor környékén. Ha ezt valaki végigolvassa, az bizonyára harcedzett olvasó, könyveket eszik, könyveket iszik, könyveket alszik, és a Gyűrűk Ura hallatán sem sápad el. Nekem már egy tízoldalas novellától is betelik a pohár, hacsaknem kivételesen jó. Hát még egy levél!

Staines logójában mindenesetre ott van a felkelő nap, és francia testvérvárosa is van (Melun), ezért megérdemel pár sort.

Staines-ről azt sem tudom pontosan, hogy hol lakok. Természetellenes módon keverednek itt az angol közigazgatási fogalmak. Megyéből (county) is legalább kettőbe tartozik, Middlesex és Surrey. Tudom, hogy lehetetlen, de a helyi rendőrség Surrey-t vallja, a posta Middlesexet. Borough of Spelthorne, Twickenham area, Staines Urban District, Capital of Heathrow, ebben mindben lakok, és ehhez a kisujjamat se kell kidugni az ablakon. Annyi biztos, hogy S betűből nincs hiány. Az alliterációkedvelőket ámulatba ejtheti az a kiváló tábla, amit múltkor láttam: "Staines&Stanwell Social Services, Surrey". Ráadásul a Spelthorne polgármesteri hivatal mellett áll. De az NHS kártyám feladója se kutya: Surrey Sussex SHA (SY), Surbiton, Surrey.

Londont sem egyszerű definiálni, mert London eredetileg a belváros legbelseje, City of London. Használják a mindenféle borough meg town meg egyéb dolgok összességére is (magyarul ezt ismerjük), a főpolgármester viszont a közigazgatási értelemben vett Greater Londont vezeti, ami City of London és a 32 borough, de Staines valamiért nincs a térképén. Pedig nekünk is van borough-nk. A borough a londoni kerület, de egyik Londont alkotó kisvárost is Borough-nak hívják, van ilyen metrómegálló. A borough-k közül egyetlen van csak, amelyik city, ez City of Westminster. Greater London rendőrfőnökének hatalma a 32 borough-ra terjed ki, de City of Londonra nem. Ezt mi úgysem érthetjük.

Ja, és Anglia sem Anglia, hanem csak egy része Angliának, az őt alkotó angolszász (Anglo-Saxon) királyságok egyike. Illetve Anglia középkori neve, lehet választani. Követhető voltam?

A puddingnak is megpróbáltam jobban utánajárni, azon a fronton tisztul a kép. A pudding eredetileg édes desszertféleség volt, amit kora délután ettek, melegen, vödörszerű kisedényből, és angol kollégáim szerint úgy készült, hogy összekevertek valamit, aztán megfőzték (bravó!). A pudding jelentése azonban földrajzi helyenként és koronként változó, ezért fordulhat elő, hogy a skótok révén a véres hurka és egyéb állati szörnyűségek is a pudding nevet viselik (black pudding, steak&kidney pudding). Hasonló különbségek mutatkoznak más szavak jelentésében is, itt lent délen az ebéd lunch, a vacsora dinner, de messze északon a dinnert eszik ebéd helyett, és a suppert vacsorára. Állítólag.

A skótok a whiskyt egyébként nem viccből találták fel, hanem hogy képessé tegye őket saját nemzeti ételük, a haggis elfogyasztására. A haggis birkagyomorban kifőzött birkabelsőségekből és hagymából áll, hát fujj. A disznósajt fényében persze mi csak ne szóljunk semmit. A hurkát pedig egyenesen úgy mondják angolul, hogy stuffed intestines, azaz töltött belek. Broáf. A vastaghurkát hívják még chitterlingsnek (belsőségek) is azon kevesek, akik tudnak a létéről. Kegyetlen ez az angol nyelv, kimondja az igazságot. Most hogy egyek ezentúl hurka mellett sült krumplit?

De térjünk vissza Staines-re, elkalandoztam. Staines arról híres, hogy itt találták fel a linóleumot. Volt is egy gigantikus gyára, itt készült a sok finom linóleum a szocializmus építéséhez. Ezt azóta bezárták, és igen kiváló bevásárlóközpont épült a helyére, a linóleumnak meg állítottak egy szobrot a főutcán.

Itt van London egyik határköve (London stone), ezért nem egyértelmű, hogy Staines az még London, vagy már kívül esik rajta. A buszok sem tudják eldönteni, Londonba innét piros busz is jár és helyközi járat is. A Temze is keresztülmegy rajta, így aztán se nem észak, se nem dél, de többnyire északhoz sorolják jólszituáltsága miatt.

Annyira jólszituált, hogy Londonhoz képest is drága, és szinte teljesen fehér a lakossága. Kivéve persze Ali G-t, csakhogy ő valójában nem létezik, mint ahogy a staines-i gettó sem, ahol lakik. Múltkor bicikliztem arra, és jólszituált cseresznyefák vannak ott, meg jólszituált emberek mossák jólszituált kocsijaikat.

A legdurvább városnevek listáján viszont 62-edikek vagyunk, ez is valami.

A '72-es légikatasztrófa hozott még egy kis hírnevet, meg van egy rozsdás gáztartály a Temze partján, amit magyar szabvány szerint közelébe sem lehetne építeni lakott területnek, nemhogy a föld fölé.

Mogdennek bezzeg szennyvíztisztítója van, és a Heathrow-ra leszálló gépeken kiválóan lehet eme mérnöki gyöngyszemben gyönyörködni, igen alacsonyról, épp csak a szagélmény hiányzik. Staines-nek nincs ilyen szép szennyvíztisztítója, sőt semmilyen sincs.

Idetelepült ellenben szinte minden valamirevaló cég fejlesztési központja meg angol főhadiszállása, a Siemenstől a Samsungig (már megint ez az S betű), BUPÁ-tól a Remingtonig. Szóval jó helyen vagyok, ha a mostani helyemről kirúgnak.

Márpedig ha ilyen tempóban terjednek a leveleim, akkor a főnökeim humorérzékére leszek utalva. Már kaptam olyan emailt is, ami angliai magyaroknak szóló újságra hivatkozott. Az átvilágításomat is meghosszabbították, már 5 hónapja tart. Most már a Műegyetemen turkálnak, ha jók az értesüléseim, de egyre kevésbé izgat. Biztos arra játszanak, hogy majd megtörök, és lerohanok a HR-re bevallani, hogy tudok bombát csinálni. Aztán majd jól elítélnek tiltott terrorizmusért.

Remélem, az írásaimról angol újságban semmi nem jelenik meg még pár évig, és a java programozó nem azon fog röhögni a jövő héten, hogy miféle futóbolondokkal dolgozik itt egy magyar.

"Minden év február 23-án (a Vörös Hadsereg napján) Stirlitz harmonikával járta Berlin utcáit és tereit, közben kozák dalokat énekelve. Nem is sejtette, hogy ezekben a napokban milyen közel is állt a lebukáshoz."

A Times-ban szereplünk néha, legutóbb március végén Demcsák Zsuzsa kapcsán, előtte meg a Magyarországra exportált influenzás csirke került címlapra. Aki tud angolul, annak javaslom ezt a cikket alant, az angolok a nyálukat csorgatják egy magyarhoz hasonló óvodarendszer után ("wonder to behold"). A magyar egészségügy is effajta irigylésreméltó vívmány az ittenihez képest, és az iskolák is – egyelőre. Remélem, marad belőlük valami a majdani gyerekeimnek, de a legutóbbi mobilpörgetős reklámok egy másfajta jövő lehetőségét villantották fel. Régen az volt a menő, akinek jó volt a bizonyítványa (na jó, a négygombos óra meg a négyszínű toll is futott még), most meg aki tudja pörgetni a mobilját. Azt hiszem, kicsit gellert kapott ez a rendszerváltás.

Ha új állás után kell néznem, akkor viszont felvehetem a CV-mre a SEO-t is immár (Search Engine Optimisation, keresőmanipuláció). Az történt ugyanis, hogy a Google elsőnek dobta ki az oldalamat.

Viszont amikor ezt megnéztem, még semmilyen külső link nem mutatott rá, sőt nem is regisztráltam.

Rejtély. Lehet, hogy a Google-nél is ismerek valakit, csak még nem tudom. Az utóbbi időben egy csomó ismeretlen embertől kapok levelet. Fontolgatom marketinges eszközök bevetését, és ezentúl megkérdezem majd, hogy "És Ön hol hallott a termékről?" meg "Milyen rendszerességgel fogyasztja az anyagot?". Akiknek eredetileg az útmutatót írtam, azok viszont még nem nagyon reagáltak, sőt egyikük most hétvégén derült égből összeházasodik egy lánnyal a létragyárból, mikor már pont azt hitte, hogy agglegény marad. Neki és menyasszonyának ezúton is gratulálok, szerintem jól döntöttek :)

A marketingesek a múltkor csúnya baklövést követtek el, maguk ellen fordították a fegyverüket: megközvéleménykutatták az embereket, hogy a marketingeseknek hisznek-e inkább, vagy a mérnököknek. 2119:33-ra győztek a mérnökök :) Sajnos ez azt is jelenti, hogy a marketingeseknek már nincs igazán felelőssége, szabad kezet kapnak. (Csak eszükbe ne jusson mérnökkel reklámozni.)

Szép új biciklimnek van pár hibája. Egyrészt comfort bike-nak adták el, de rá kellett jönnöm, hogy angol komfortra gondoltak, másrészt hizlal is. Ezt úgy kell érteni, hogy ha kimegyek valahová biciklizni, akkor utána itthon azzal kezdem, hogy megiszok két liter gyümölcslevet, felfalok egy 10-es csomag vaníliás jégkrémet, és utána már egy kicsit nyugodtabb tempóban, de módszeresen megeszem, amit még a hűtőben és a polcon találok. Első utamon hazajövés előtt még a Sainsbury's-be is elugrottam, és gondoskodtam arról, hogy roskadozzon az a polc. Második utamon is kísértetiesen hasonló események történtek. Méghogy a sport egészséges.

Három lengyellel lakok most egy házban, amit az egyik lengyel gyerek bérel, aki skót. Nem a beszédét tekintve, hanem olyan értelemben, hogy 5 másodpercre sem maradhat felkapcsolva a villany, hogy ne kelljen átesni az előszobabútorokon, mert akkor már jön a lelkifröccs. Az ADSL routert is kikapcsolja éjszakára, hogy ne fogyassza az áramot. Ha jól számolom, ezzel kemény 15 pennyt takarít meg havonta. Sajnos hiába ajánlottam fel, hogy inkább kifizetem, neki vérében van a takarékoskodás, nem enged. Inkább 15 penny, mint a többi ember nethozzáférése, és még ideológiát is kitalál: a routernek pihennie kell. Látott már fáradt routert? Esetleg olyat, ami elkopott? Sajnos nem tudom elég meggyőzően mondani, hogy villamosmérnök vagyok.

Már azzal is próbálkoztam, hogy minden reggel 6-kor kiverem az ágyból routert bekapcsolni, de nagyon elszánt, inkább felkel. Télen a fűtés is elég korlátos volt (nekik dupla ablakuk van, nekem meg szimpla, és fúj be a szél). Összeszedtem egy-két komolyabb megfázást, volt hogy vért köhögtem napokig. Az angol egészségügyet ne próbáljátok ki. Egy gyógyszerész segített végül, meg vettem villanyradiátort és párologtatót a túlélés érdekében.

Később teljesen elromlott a jó angol Ideal gázkazán, és már csak hideg vízben lehetett fürdeni. Hívott is a lengyel gyerek szerelőt, aki egy kétperces szemle után a gáztűzhelyet is lezárta, és rakott rá egy matricát, hogy veszélyes. Mármint azért veszélyes, mert 5000 font bírság jár a használatáért. Nem szivárgott az sehol, csak egyik égő nem gyújtott automatikusan. Aztán a szerelő elment, és itthagyott minket a hidegben.

Pár nap múlva visszajött, és megjavította a kazánt (egy javítás itt többszáz font), de lelkünkre kötötte, hogy kettesnél nagyobb fokozaton ne használjuk, mert akkor "szétviszi a nyomás". Másnapra egyes fokozaton is szétvitte, úgyhogy megint nem volt melegvizünk és fűtésünk egy darabig. A dolgot végül az mentette meg, hogy szóltak a lengyel gyerek szülei, hogy jönnek vendégségbe. Ez hirtelen intézkedést kívánt, így lett szép új tűzhely, bátor Vaillant kazán, fűtés, melegvíz, és villámgyorsan dugták el a lengyelek az összes cigijüket meg egyéb vackaikat.

A szülők és az egyik testvér aztán itt laktak húsvétig. Egy fürdőszobára 7 ember nem túl jó kombináció, és reggelente a cipőm felvevéséhez is kettőn kellett átsétálnom. A konyha reménytelennek tűnt.

A gyerek apja lakott a Schönherzben is régebben valamilyen diákcsereprogram keretében, és tudott egy kicsit magyarul. Én is bemutattam, hogy milyen jól tudok lengyelül: mondtam nekik hibátlan lengyelséggel, hogy krumpli, feketebors. Héberül nem tudok ilyen jól, úgy csak annyit tudok mondani, hogy tizenkilenc sékel. De meg akarom majd tanulni a félmillió sékelt is, az még jól jöhet.

Most, hogy elmentek a szülők, újra előkerültek a tudatmódosító szerek. Éjszakánként elég meleg van, a lengyelek ki szoktak ülni az udvarra, és dobálják szét a csikkeket az ablak előtt, amiket aztán a reggeli harmat beáztat, és az ázott csikkek bűzét befújja a szél. Brumm.

A lengyel gyerek eddig pincérkedett, most mobiltelefont árul, de légikísérő szeretne lenni. Hobbija tudatmódosult állapotban lengyel népzenére rappelni (ezt meglehetősen szakszerűen csinálja), és a másik lengyel pasi kirúgásáról terveket szőni. A barátnője itt lakik vele, ő picicicás bögréket és vasrácstyúkokat árul egy boltban, és könyvelő szeretne lenni, de titkon jogász is.

Szabadidejében igazi nő: világító űrtojást telepít a nappaliba, zöld szőrrel vonja be a vázákat, és masnikat meg sárga műkiscsirkéket tesz rá.

Búzát is csíráztat az ablakban, és utána sárga műcsirkéket tesz bele.

Ha nem cigizne és pasija sem lenne, alighanem komolyan érdeklődnék iránta. Van nyuszifüles papucsa is, meg csápos hernyó alakú rózsaszín habszivacs lábujjtávtartója körömlakkozáshoz, a törölközőibe pedig sárgarépa van hímezve. Micsoda nő!

Úgy szoktam neki köszönni, hogy Kubu e dobre, azaz "a Kubu jó". Sok Kubut iszik, a répákhoz különös, mély vonzalom fűzi.

Jól tud főzni, de a lengyel ételek nem nyerték el a tetszésemet. Azoknak ugyanis az a receptje, hogy egy ordenáré nagy lábasba belerakjuk a káposztát, aztán beleöntünk mindent, amit otthon találunk: zöldségek, hagymák, fűszerek jó bőven, kolbász, paradicsom, krumpli, répa, talán még savanyított disznó is. Végül bőszen kevergetve az egészet homogén barna péppé főzzük, ami csordultig kitölti a lábast. Cserkészfőzelék.

A lány nagyapja régen kutyahájjal gyógyításból diplomázott, és még kezelte a lányt is kutyahájjal. Biztos attól lett ilyen kreatív. A pasiját Brunyának szokta szólítani, ez újabb jó pont :)

Az a hobbija, hogy másokat regisztrál netes társkeresőbe mindenféle kamu szöveggel, aztán elküldi nekik a linket, ezután pedig menekül és sikítozik. Teljesen igaza van, fölösleges pénzkidobás vagyonokat fizetni egy rafting túráért, az extrém sportok egy kis fantáziával házon belül megoldhatók.

Most ünnepelték a 21-edik születésnapjukat, ebből az alkalomból igen komoly házibulit szerveztek. Legalább 8 nőt számoltam, feketét, fehéret, tarkát, döbbenet. Azt hiszem, a szőke nőkre eddig nem fordítottam elég figyelmet. A lengyel lány a majd' 180 centis okos szőke bombázó barátnőjével együtt próbált engem leitatni és megtáncoltatni, de sikeresen elmenekültem. Miért van minden jó nőnek pasija?

A lengyel gyerek kissé következetlen. Leirtom a gépéről az összes vackot, amit összeszedett a neten, visszahozom a tévedésből leformázott DVD-jéről a nyaralását, és másnap arról oktat, hogy hogyan védekezzek vírusok ellen, meg miket kell telepítenem a gépemre. Meg atyáskodóan elmagyarázza, hogy izzócseréhez le kell kapcsolni a villanyt. Vajon hogyan tudnám vele megértetni, hogy szobatiszta vagyok, és már a betűket is imerem?

Rajta is látszik, hogy az életkor köszönőviszonyban sincs más tulajdonságokkal, néhány ráncot leszámítva. Öregnek/fiatalnak lenni nem érdem, hanem állapot.

Én mióta az eszemet tudom, mindig az életkorom miatt voltam elmeszelve. Még a nők is azzal szoktak lerázni, hogy "az anyád lehetnék", még a fél évvel idősebb nők is. Hát bocs, nem látszott, hogy 67 éves vagy. Jól tartod magad.

Az életkor csak egy szám, nem sok köze van értelmi vagy érzelmi színvonalhoz, mégis mindent ezzel mérnek. 7 évesen már egy rakás könyvet olvastam, 10 évesen működő áramköröket terveztem, és szentül hittem, hogy 18 éves koromtól enyém a világ, de 29 évesen még mindig szívatnak. Szerencsére 30 évesen újabb korlátok dőlnek majd le. Ha zsidó lennék, 30 évesen már szólhatnék akár a zsinagógában is, de erre 29,7 évesen még nyilvánvalóan nem vagyok érett.

Ami ennél sokkal jobban izgat viszont, az a biztosítás. Kocsira a felelősségbiztosítás szempontjából a 30 év alatti egyedülálló férfiak egy külön büntetőkategóriába esnek itt. Nyilván egy 45 lóerős dízellel minden vágyam a közúti versenyzés, ezért bölcsen meg is állapították, hogy nekem minden kedvezménnyel együtt (social and domestic only, no claims, 1 driver, mileage limit, no convictions, professional) évi 500 font a kötelező felelősségbiztosításom. Ha nő lennék, jóval kevesebb lenne, ha egy évvel öregebb lennék, jóval kevesebb lenne, ha lenne feleségem/élettársam/gyerekem, jóval kevesebb lenne.

Ez is van olyan jó, mintha bőrszín vagy vallás alapján számolnák a biztosítást, csak az abbéli egyenlőség lufija most jó nagyra van fújva; azokhoz az emberekhez még indokolt esetben sem mernek nyúlni, akik az utcán "fejezzétek le az iszlám ellenzőit" plakátokkal vonulnak fel.

Most ráadásul annyira jól megy az angol gazdaságnak, hogy általános adócsökkentést terveznek, egy kivétellel: az egyedülállóknak nem jár, sőt nekik többletadót kéne majd fizetni. Nem lehetne, hogy holnaptól a sánták is többet adózzanak? Nekem egyedülállóként nem adják féláron a lakbért, se a tésztaszűrőt. Egy emberre főzni, mosni, takarítani sem valami hatékony. Ha evőeszközt akarok venni, abból is hatos csomag a legkisebb, pizzarendelés is csak családi méretekben éri meg. Eközben volt osztálytársaim már háromgyerekes szülők, én meg itt cidrizek, hogy lesz-e még családom ebben az életben, vagy inkább nézzek más célok után. Nem olyan túl jó ám egyedül élni, csak a Tescóban nem árulnak instant feleséget. De hogy még többletadóval is büntessenek eddigi sorsomért, hát ez érdekes elgondolás. Aztán majd ne csodálkozzanak, ha szabad perceimben földalatti mozgalmakat szervezek, és Kalinyingrádhoz csatolom Staines-t.

Bár augusztusig már talán kibírom, onnantól legalább az életkorom miatt kevesebb hátrányos megkülönböztetés ér majd. Csak az a baj, hogy 10 éven át egy 30-cal (ejtsd: harNinccal) kezdődő számot kell majd kimondanom, ha kérdeznek. A figyelmesebbek persze rögtön tudni vélik a hibát, és azt hiszik, nekik van igazuk. Én persze tudom, hogy nem. Azt a másik kiejtést még hallani is szörnyű, a 30 az egy undorító dolog. Lehet, hogy maradok itt még 10 évet, a thirty-vel nincs ilyen probléma. Bár a trente sokkal szebb. A nombre trente et un már-már hátborzongatóan szép. (Nahát, a franciáknak még számszótára is van! Mindig vágytam egy ilyenre.)

A brit tudósok megint nem lazsáltak. Tudományosan kimutatták, amit mindig is tudtam, hogy a Powerpoint alkalmatlan a tanításra. Végre van mire hivatkozni, ha Powerpointtal próbálják elpusztítani az agysejtjeimet.

Rájöttek arra is, hogy a large-billed reed-warbler not extinct, azaz a hosszúfarkú nádiposzáta (vagy valami hasonló) még nem halt ki. Ebben nem a hír értéke megdöbbentő, hanem hogy ezt minden magára valamit adó újság lehozta. Tudhat valamit az a poszáta, mert így nézve fontosabb, mint egy átlagos amerikai elnök. Igaz, az amerikai elnökök nevében ritkán szerepel az a szó, hogy hosszúfarkú. Ebbe jobban belegondolva most meg is néztem a szótárat, és rá kellett jönnöm, hogy már megint a piszkos fantáziám az oka mindennek. A large-billed nagycsőrűt jelent. De annak úgy semmi értelme.

Egy nőt nemrég azért vittek bíróságra, mert megtámadott egy rendőrt, nem is akárhogy. Lespriccelte anyatejjel.

Azt tudtátok, hogy az üvegházi bioparadicsomot speciális poszméhekkel porozzák be? Amelyik paradicsom nem bio, azt meg már be sem porozzák, hanem meglocsolják valami bogyóképző ágenssel. Mindig tanul az ember.

• Konzerv olcsó – friss drága
• Import olcsó – angol drága
• Neten rendelve olcsó – boltban drága
• Édesség olcsó – rendes étel drága
• Nagy tételben olcsó – kis tételben drága

A sort még lehetne folytatni, de ezek a főbb szempontok, az eltérés pedig kirívó mértékű. A komoly francia sajtok is olcsóbbak a leggagyibb angolnál, és más nemzetek ételei is erősen alul vannak árazva. Ha jól sejtem, ezt jelenti az EU agrártámogatás: az angol munkanélkülieket francia pénzből jó minőségű sajtok fogyasztására kényszerítjük gazdaságilag.

A konzervek többnyire nevetségesen olcsók (magyar szemmel is), meg a jégkrémek is, különösen nagy tételben. Kedvenc csokibevonatú vaníliajégkrémem 10-es csomagban 39 penny (~140Ft 10db). Komoly veszélyt jelent ez a testsúlyra, különösen ha biciklivel vagyok, gyalog ugyanis túl messze van a Sainsbury's, ahol őt árulják.

Mostanában néha főzök is. Múltkor annyira jól sikerült a hagymamentes milánói spagetti, hogy estig félholtra ettem magam belőle, aztán ezt másnap megismételtem a maradékkal, mert csak nagykonyhai mennyiségben kaptam alapanyagokat. Ha főzök, egy egész család helyett kell ennem.

Múlt héten Feri is átjött Staines-be, de akkor pont nem sikerült olyan jól a főzés, így megint rám hárult a maradékok elpusztítása. De legalább a jégkrémeket segített megtizedelni. Aznap bicikliztünk is egy csomót, ami különösen súlyos evést okoz. Azóta rákaptam egy chocolatey bites nevű dologra, amit vödörben árulnak. Magyarra fordíthatjuk úgy, hogy csokiharapás. Bumbi userék meg zsírmedencét szoktak enni. A házhozszállítós indiai kaját hívják így, külhonban a nyelvújítás néha váratlan fordulatokat vesz.

A múlt hétvégi biciklizés viszont nem volt hiábavaló, jártunk Wraysburyben meg más Feng Shui falvakban, láttunk sok szépet (képünkön: Fogadó az állhatatossághoz), és végre vettem autót is, kék színűt.

Kocsit venni eddig azért nem sikerült, mert Staines messze van mindentől, nekem meg a használt autókkal kapcsolatban is van egy paraképességem. Az első telefonos érdeklődésem után pár órán belül megveszik őket, pont mire odaérnék. Amelyiket mégsem veszik meg, az olyan is. Múltkor elmentem egyet megnézni Northoltba, és gondosan szárazra volt törölve az olajsapkája. Még szerencse, hogy a motorhang alapján megfogtam a gyanút, és megnéztem.

Azt hiszem, a gumtree mégsem a legjobb hely kocsit venni, az ott hirdető bevándorlók erkölcsi színvonala még fejlődést kíván meg.

A northolti út sem volt egyszerű, a 90-es busz a Northolt felé menő megállóban megállt Feltham jelzéssel, és váltig állította, hogy ő Feltham-be megy, ezért inkább hittem neki. A Feltham felé menő megállóban megállt egy másik, amin Northolt tábla volt. (Tudom, tudom, a megálló nem megy sehová, de a BKV állomáspótló buszai után ennyit én is megengedek magamnak.)

Az ambiguitás proaktív eliminálása végett azért tettem fel kérdéseket a sofőrnek.
–Northoltba megy?
–Nem, Feltham-be.
–Véletlenülsenem Northoltba? Mert az a felirat van a buszon.
–Jé, tényleg, Northoltba.

Ezután elvitt Northoltba, de egy percig sem voltam biztos abban, hogy ez így lesz.

A jamaikai nő megjárta a dolgot. Ő az ebay-en vette a nagy Mercedesét, egy tiszta nagybetűs hirdetésből, épp elkallódott szervizkönyvvel. Nyilván valaki olyantól, aki nevet ad a kocsijának olajcsere helyett. Mikor Peterborough-ból hazavezettem neki, akkor a végén szólt a számítógép, hogy megszaporodott az olaj. Azt kevéssé tartottam valószínűnek, hogy Jézus második eljövetele pont egy német autó olajteknőjében következett be, hogy csodálatos olajszaporítást (Jn 6,1–15) vigyen véghez, ezért megnéztem az olajsapkát. Fehér váladék volt rajta, ami valószínűleg a hengerfejtömítés (ezt is tudom ám angolul: cylinder head gasket) hibája miatt átszivárgó hűtővíz eredménye.

Én egy diesel Peugeot 106-ot vettem az alacsony biztosítási kategória miatt, még így is nagyon költséges 29 évesnek lenni. Kívül nem különösebben szép, nem mindig talált be vele a nő elsőre a garázsba, letört róla ez-az, meg összekarcolódott. Belül viszont nagyon kellemes, és én úgy döntöttem, hogy belül fogok ülni. Kb. annyiért vettem, mint otthon a kis kerekeimet (Citroën AX), csak ez 6 évvel fiatalabb, feleannyit futott, és a karosszériája nem rozsdából meg glettből van. Az árba még pár javítást is bevállalt az eladó, meg a műszaki vizsgát. Persze így is biztos sokat nyert rajta, valószínűleg roncsnak vette a karcok miatt. Nekem viszont teljesen jó lesz Tescóba meg tengerpartra járni, otthon soha nem volt ennyire fiatal autóm, különösen nem a havi nettó fizetésem töredékéből.

Két nap alatt az első parkolási bírságot (parking ticket, PCN, Penalty Charge Notice) is begyűjtöttem hozzá Covent Gardennél, megbüntetett egy tudathasadásos borough, aki city is. (Bingó, Westminster!) Tesco parkolóban bezzeg még soha nem büntettek meg. Két hasznos dolgot azért ebből is megtudtam: itt más kocsijáról levenni a büntetést büntetendő, a beszedett pénzt pedig szigorúan közlekedésfejlesztésre költik. Ej, ha ezt Pesten is bevezetnék.

A kocsit egy kis falusi autókereskedés udvarán találtam Datchetben, Feri meg is jegyezte, hogy ez a kereskedő az első bennszülött Angliában, aki tisztán, érthetően beszél angolul.

Megnéztük a Temzét is, ahol evezős lányok eveztek. Kissé fiatalnak tűntek még, és minden hajóban ült valaki, aki folyton ordított. Meg Feri szerint az evezős lányok iszonyú nagy pofont tudnak adni, ő ezt tapasztalatból tudja. A London stone melletti kis vékony temzeágat is megcsodáltuk, ezt elnevezte kacsarelaxáló központnak. Újabb remekmű ez olyan szakkifejezések alkotójától, mint a "Csillát megharapta egy köménymag", "csirkesarokcsont alakú" és "hópite testem".

Másnap a belvárost bicikliztem szénné. (A biciklit ingyen lehet szállítani vonaton.) Gabiékkal találkoztunk Brixtonban, mert Gabi brixtonmániás, és nem is sejti, mennyivel jobb helyek vannak Őfelsége büntetésvégrehajtási negyedénél. Annyiban bejött a terve, hogy sikerült lilásrózsaszín függönybe öltözött retikülös néger pasival fényképezkednie. Ha a képen a lilásrózsaszín valamilyen más szín lenne, akkor csal a Canon játékszerem. Ha viszont mégis lilásrózsaszín, akkor a laptopom kijelzője csal, de botrányosan.

Bumbi user az alkalomnak megfelelően öltözött:

Voltunk a Sohóban is, ahogy elnéztem a kínálatot, itt elsősorban a nők járnak pasikat bámulni a szolgáltatóipari intézményekbe. Van nem messze egy szexakadémia is, ahol állítólag hasznos dolgokat lehet tanulni. Egyszer talán megvizsgálom majd, izgalmasabbnak ígérkezik egy 5000 törött népművészeti cserépedényt (köcsögöt) felvonultató tárlatnál. Meg aztán lehet, hogy valamit nem tudok, és tudatlannak lenni szörnyű érzés.

Aznap volt egy szikh újév is a Trafalgar téren, de annak már csak a végét láttuk (én a közepét is, mert akkor épp elbicikliztem mellette).

Egy indiai étteremben ettünk, ahol valószínűleg egy életre eszükbe vésték a lengyel pincérek, hogy a (társalgás nyelvéből ítélve) spanyolok mekkora taplók.

Javit szórakoztattuk ugyanis a papíralátétre rajzolt klasszikusokkal (négy elefánt eszik egy narancsot, giliszta görkorcsolyázik). Javi a végén rituális öngyilkosságot követett el egy imitált szamurájkarddal, és az anatómiailag és történetileg is korrekt előadáshoz hangokat is adott.

Végre megtudtam azt is, hogy spanyolul a méhecskék bscscsc betűket bocsátanak ki magukból, de ezt bzzz-nek ejtik. Szerencsétleneknek nincs rendes Z betűje, még Zorro nevét sem tudják helyesen kiejteni.

Péntek este (junkfood night) is kimentem, és azt láttam, hogy a gyorséttermek cicababának öltözött tízegynéhány éves lányokkal vannak tele, akik a magukkal hozott alkoholt vedelik. Arany élete lehet itt a tizenéves fiúknak és a pedofileknek, ha nem az IQ-ra buknak.

A piaristáknál bezzeg még az ablakon is tilos volt kinézni az utcára a diákotthon házirendje szerint. Nehogy véletlenül nőt lássunk, vagy tudomisén. Gyakran megszegtem a házirendet, mikor épp nem figyeltek. Sőt egyszer oroszórán a szomszéd tanítóképzős koleszre néző ablakon át teljesen erkölcstelen dolgot láttam: egy lány az erkélyen épp a melltartóját vette fel. Mennyi szép emlékem lehetne, ha akkor 20 méterrel odébb vagyok...

Al Bundy családi mottója nemes gondolat: "hooters, hooters, yum yum yum" (magyar szinkron: dudák, dudák, nyamnyamnyam nyamm!).

Prűdebbek ne nézzenek ide. (Bár mostanra mindegy, ez a levél már úgyse lesz normális.) Dudák birtokában kiváló hétvégi program a mosogatás. Ezt úgy kell csinálni, hogy a lány mosogat, a fiú meg segít neki. Nyilván nem az edényekkel (az borzalmas lenne), hanem gondosan tartja a melleit, nehogy valami nehezen elgondolható okból kifolyólag bajuk essen a mosogatás során. Ily módon mindkét fél jól jár, és a mosogatás sem okoz lelki traumát a fiúnak.

Aki szerint a férfiak szexisták, az téved. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ha egy nő közeledik, akkor a látómezőt fokozatosan kitölti a nő melle esztétikus testi megjelenése, így pusztán fizikai okokból arra összpontosul a figyelem. (Nem fogjátok kitalálni: brit tudósok ezt is bebizonyították pozitronemissziós tomográfiával. Azt is bemérték, hogy nőknél a dolog nem működik.)

A jó koncentrációs képesség férfiaknál tehát arról ismerhető fel, hogy nők közelségében eltűnnek a bővített mondatok a beszédből, és csődöt mond a six sigma minőségbiztosítási rendszer. A különösen jó koncentrációs készség nyálcsorgással és szemgúvadással is járhat.

Ha egy lánnyal a melleiről akarunk beszélgetni első találkozás alkalmával, erre angolul a boobs a legmegfelelőbb szó. A tits (~didi), titty (cicike) túl intimnek számít; a hooters (~csöcs) az extrém méreteket kísérő huhogáson és tülkölésen alapuló hangutánzó szó, a breasts (~emlő) pedig az orvosok szájába való. Mármint a breasts szó. A boobs a bölcs középút, amit a hétköznapokban használunk, és amiért még talán nem adnak pofont az evezős lányok. Remélem, ezzel az evezős lányoknak is segítettem eligazodni, hogy mikor kell pofont adni, és mikor nem.

Ezzel megérkeztünk a mai angolórához. A prűdek visszaülhetnek az iskolapadba.

Megfigyeltem, hogy a valódi angolok olyan szót használnak a hatalmasra, amilyet az iskolában nem tanítanak: humungous, humongous.

Menni ide-oda: getting to and fro. Az Axe márka itt Lynx néven fut, de minimális kínálattal. Nem fogynak túl jól a tisztálkodási szerek, ezt most így a meleg idő beálltával az emberek szagán is érzem.

A száraztészta meglepő módon dried pasta, tűzoltó érdeklődésű nézőink kedvéért pedig a száraz felszálló tűzivízvezeték dry riser.

Ha valaki házépítésen töri a fejét, annak újabb hasznos szavak: a bontott tégla reclaimed vagy salvaged building materials néven fut, a szimpla teherautóbérlés pedig self drive van hire.

Házépítés kapcsán nem kell nagy dologra gondolni, az angol házak úgy készülnek, hogy összehánynak egy rakás téglát a bricklayerek (értsd: téglarakó, nem kőműves), aztán ha nem dől össze, akkor tetőt is tesznek rá. Ezután kiszélesítik annyira a folyosókat és lépcsőket, hogy legalább élére állva beférjen a tulaj. Később kibontják a falat, hogy a bútorokat is be tudják tenni. Ekkor kezdik el vakarni a fejüket, hogy villany is kéne.

Az én középosztálybeli szobámba úgy van villany vezetve, hogy kint a házfalon jönnek fel csupasz drótok, amiket folyton egymásnak vert a szél, és akkor szikrát hánytak, utána pedig sötét lett. Ezeknek még annyira sincsenek gátlásai, mint nekem, mikor a 600 volt egyenáramot 0,2-es finom kék zenemadzaggal kötöm be.

Egy nap aztán a vihar sokat ugráltatott, felmásztam hát a kukára, és lábujjhegyre állva leszigeteltem a zsinórt, de valami azt súgja, Magyarországon egy ilyen megoldás még mindig beadná a mattot az ellenőrnek. A BME-n a munkavédelmi oktató egyébként nem említette, hogy zivatarban egy kerekes kuka tetején lábujjhegyen állva ne szereljünk áram alatt levő vezetéket. Biztosan emlékeznék, ha mondott volna ilyet.

Ha a villany megvan, akkor a lakók hamarosan tudatára ébrednek, hogy fürdőszoba is kéne a házba, meg WC, meg mosogató, meg gáz, ekkor jöhet a csövezés. A csövek a falba már nem férnek, azokat tehát a falon kívül vezetik. Így az eredmény nem fagyálló, de az úgysem számít, a fal sincs bevakolva. Talán ezért is alkalmaznak papírvékony egyrétegű hézagos ablakokat, hogy az ily módon elszökő meleg levegő fagypont felett tartsa egy keményebb télen a habarcsot meg a csöveket. És itt most nem rozzant vityillókról beszélek, hanem 3–400000 fontos lakóházakról.

Feri azt hitte, hogy keverős csapunk van a konyhában, de megnyugtattam, hogy nem, Angliában vagyunk. A csap szárában két kis cső van vezetve, és a végén elefántormány módjára két külön lyukon folyik a hideg és a meleg víz, a vízsugár így egyszerre égeti le az ember kezét és fagyasztja az edényre a zsírt mosogatás közben.

A fürdőszobából panorámaablak nyílik a szomszéd parkra. Ha valaki (lány) nem látott még pasit kirakatban fürdeni, és érdekli, az Birch Greenről szemlélődhet. Egyes napokon kozák táncokat is előadok, ha anomáliák következnek be a vízhőmérsékletben.

Az építési anyagok felhasználása nem követi a magyar kánont. A kilincsről az angolok azt hiszik, hogy az WC-lehúzó, ezért legtöbb helyen a WC-t egy kilinccsel lehet lehúzni. Amit mi WC-lehúzónak hiszünk egy angol WC-ben, az a villanykapcsoló. A jamaikai nő is meglepődött, mikor felkapcsolta a villanyt, de nem gyúlt világosság, ellenben lehúzódott a WC.

Most, hogy az angol építéstudományt ismertettem, térjünk vissza a nyelvhez. Egyre inkább úgy érzem, hogy az angolok betűről betűre azt mondják, amit írnak, csak a betűik működnek kicsit másképp. Alapvetően töltelékhangokat adnak ki magukból, és az egyes töltelékhangok közepén egy rövid időre felbukkan az információt hordozó hang. A töltelék és a hasznos hangok aránya attól függően változik, hogy kinek milyen erős a brit akcentusa. Valószínűleg ez okozza az értési nehézségeket. Az amerikaiaknak viszont egyáltalán nincs brit akcentusa, ők tudnak beszélni rendesen.

Egyik regrövidebb angol hang az U ill. a dupla U (W). Annyira rövid, hogy magyar füllel legtöbb szóban nem is hallható, például Slough=szlá, Hounslow=hánszló, Borough=bárá, Southwark=szádörk, Chiswick=csizik, dough=dó. Ettől még az angolok hallják, ne erőltessük tehát az U betűket, ha nem akarunk a legendás Drakula akcentussal beszélni.

A következő nyilván csak a kezdőknek lesz új: az úton elgázolt rovarok, állatok, emberek a roadkill névre hallgatnak, a netet használni nem tudó titkárnők megnevezése pedig roadkill of the information superhighway. De ez már nagyon elcsépelt, hiba tehát részemről megemlíteni. Lám, nem vagyok tökéletes :)

Ha valakit meg akarunk dícsérni, hogy milyen ügyes, ezt sajnos nem mondhatjuk neki. Helyette mondhatjuk azt, hogy good job vagy hogy well done. Nem 100%-ig kompatibilis, de elfogadható kompromisszum.

Give me a shout – szólj majd. Szólj, ha mehet, szólj, ha ráérsz. Gyakori kifejezés.

Véletlenülsenem: not by any chance.

A tenger- és folyóvíz itt nem kristálytiszta, hanem gin clear. Ezeknek mindig az iváson jár az eszük.

Az aranytojást tojó tyúk angolul liba, golden goose. Ez egy munkahelyi aranyköpés kapcsán jutott eszembe: "It's our golden goose. We better figure out how to make her purr." – "Ez a mi aranytojást tojó tyúkunk. Jobb lesz kitalálni, hogyan doromboltassuk meg."

A LED-et angolul úgy ejtjük, hogy elídí. Ha lednek ejtenénk, azt már túl sok jelentés terheli (lead lednek ejtve: ólom, grafit stb., led lednek ejtve: vezetett, kétféle értelemben is).

A mischievous pajkost jelent, mint az köztudott. De akkor vajon mit jelent a mischief? Pajok? Fordítsuk inkább rosszaságnak, bár nem feltétlenül rossz az.

Homály fedi előttem, hogy hogyan kell szépeket mondani a lányoknak angolul. Sajnos az efféle hasznos dolgokat nem tanítják iskolában. Talán a szexakadémián megtanítanak rá. Nagy reményeket nem fűzök hozzá, franciául ultrakezdőként is szebbeket tudok mondani, mint amit angolul a képzeletem enged. Szerencsére az angol lányok szeretik a francia pasikat, és engem általában franciának néznek. Ebben az akcentusom és a nevem is segít, itt ugyanis az André nevet ragasztották rám (ezt tudják kimondani), és ez nekem megfelel. Monsieur André Legrand, c'est moi :)

Az angol banki szoftverek minőségével nem vagyok elégedett. Abban a stílusban kérdeznek, mint a Windows: letöröltem, nem baj? Nem hát, csak szeretném tudni, hogy mit. A banki programban totál általános mezők vannak, például átutalásnál kérdeznek két számlaszámot, de hogy melyik volt a terhelt és a jóváírt számla, az már csak a visszaigazoló levélből derül ki. A hitelkártya fizetésénél is van egy referenciaszám mező, aminek a kitöltését homály fedi, csak annyit lehet tudni, hogy ez határozza meg a pénz végállomását. Még a helpet is elolvastam(!), és semmi. Az viszont csak egy hét múlva derült ki, hogy eltaláltam, amire gondoltak, addig a pénzem valahol a virtuális semmiben úszkált.

A forintra is haragszok. Itt azt mondják, hogy az angol gazdaság szárnyal, a font soha nem látott magaslatokon áll, és közben ez a rohadék forint még erre is legalább 10%-ot vert rá pár hónap(!) alatt. Hát milyen dolog ez már? Ha most Magyarországon akarom a pénzem elkölteni, az olyan, mint 10% fizetéscsökkenés. Vagy a font döglött kútba, vagy a forinttal nem stimmel valami. Remélem, nem tart sokáig ez a bizarr jelenség, mert nem fogok így otthon építkezni.

Egyre jobban kezdem magam otthon érezni itt is, kellemes nyári idő van, finom virágillat száll, most már egy csomó ismerős is itt van. Műhelyem még nincs, ezért körömollóval gyártom a preparált hosszabbítókat, egy időre a forrasztgatásról sajnos le kell tennem. Az indiaiak szerint fél év a kritikus idő, fél év ittlét után fogom megutálni Angliát. Épp most vagyok kint fél éve, de még nem érzem, hogy utálnám. Valószínűleg túl jó helyre költöztem, itt nagyon nyugodt minden. Meg másutt is, amit eddig láttam, bár én elsősorban a falvakat nézegetem. Azt is mondták, hogy ha túl régen van itt az ember, akkor elkezd krikettet nézni. Ezek szerint még nem vagyok kint túl régen.

Az az elmélet már összeomlott bennem, hogy a magyar lovas nemzet meg hagymaevő nemzet (itt csomóan lovagolnak, és minden étel hagymával fertőzött), de a kilenclyukú híd is elvesztette varázsát, mióta láttam itt húszlyukút. Hiába, kicsi ország, kicsi ló, kicsi hagyma, kicsi híd, kicsi hídon kicsi lyuk.

Most, hogy már kocsim is van, meg biciklim is, szabadon járhatok-kelhetek országszerte. Azt hiszem, kevesebbet fogok mostanában írni. A staines-i bicikliboltban egyébként árulnak sarló-kalapácsos pólót is, itt sem kell tehát ideológia nélkül hánykolódnom. Itt ez nincs betiltva, de ha hazamennék benne, annak biztos jogi következményei lennének. Az emberek mindent vészesen komolyan akarnak venni, közben meg a felnőtteket is gyerekként kezelik.

A repülőterek nagyon jó példák erre, valami hihetetlen fontoskodást csapnak körülöttük, közben meg repülőteret csak úgy tervezhet valaki, ha igazolást visz arról, hogy minimum mongolidióta. Legalábbis eggyel korábbi utamon Heathrow kapcsán már megint erre jutottam. A check-in már eleve kaotikus, légitársaságonként másutt zajlik, de nem segítenek jól látható feliratok, és nem is minden légitársaság van kiírva, a pultosok meg ide-oda küldenek. Check-in után a nálam levő kinyomtatott repülési feltételektől eltérően a szalagnál álló biztonságiak elrakatták a notebookot a kistáskámba, amitől össze-vissza karcolódott az egész.

Mindezt azért, hogy mihelyt feltettem a szalagra, megkérdezzék, van-e benne notebook, mert azt ki kell venni. A skizofrénia enyhe kifejezés. A váróban csak egy részletet ragadnék meg: a kijelzők a padsorokra merőlegesen állnak, így a bent ülők nem láthatják a kiírást. 5 percenként fel kell állni, odamenni a kijelzőhöz, és visszaülni. A bemondás a sok visszhangtól teljesen érthetetlen. Tele van a világ kiváló építésszel, de egy reptéren annak is örülhet az ember, ha nem szakad a fejére a tető (ld. CDG).

A marketing is beteges: már majdnem vettem másfél fontért egy ásványvizet bent, mikor felfedeztem, hogy egy 70 penny-s újsághoz ingyen jár ugyanaz az ásványvíz.

A kijelzőn 25 perccel a beszállás vége előtt megjelent a beszállókapu száma, de az egy olyan beszállókapu volt, ami kilométeres folyosólabirintus végén van. Mivel a mozgójárdák épp nem működtek, 24 perc alatt loholva oda is értem a végére. Ott jött a meglepetés, az még nem a beszállókapu, hanem egy újabb biztonsági kapu. Újra mindent levenni, összerakni, szétszedni, bemutatni, röntgenezni, motozni, fémkeresni. A notebookot megint a táskába gyűrették, aztán a szalagon újra kivetették. Tehát ezért késnek annyit a gépek Heathrow-n.

Ezután újabb (immár működő) mozgójárda jött, ami elvitt a beszállókapuhoz, de előtte megejtettek még egy ellenőrzést. Paranoid elmebeteg bagázs. Ha fel akarnám robbantani a gépet, akárhány ellenőrzés után is megtehetném. Elég csak az utazási szabályzatot elolvasni, remek ötletek meríthetők belőle. A stewardessek által előadott műsort meghallgatva is megtudhatjuk, hogy az ülések alatt a mentőmellényhez tartozik egy kés is, szóval még azt se kell vinni, terem magától.

Bár tulajdonképpen fölösleges a gépre felmenni (lustaság fél egészség), 300 kiló káliumnitrát műtrágyát cuki kis bőröndökben feltűnés nélkül be lehet gurítani a checkinhez, és az épületben legalább 10000 ember van egyszerre. Amit a repülőgépen csinálnak, az nem terror, az marketing. De ezt jobb nem hangoztatni, állítólag egy pilótát is lecsuktak, mikor a biztonságiak addig szekálták a körömollójával, hogy megjegyezte, hogy földhöz is vághatná a gépet.

A repülőn aztán kisóvodás módjára etetik az embert kis csomagocskákból, külön erre gyártott másfél decis kólásdobozkákból, és a mackónadrágos újgazdagok is menőnek képzelhetik magukat néhány gin-tonik magukba döntésétől. Nyilván egy kétórás úton egymást ennék meg az emberek, ha nem etetnék őket. Vagy a légikísérők unnák magukat halálra. Jó, hogy meg nem büfiztetnek. Szánalmas az egész, ahogy van.

Visszafelé ugyanerre a járatra Ferihegy kettőn 5 perc alatt jutottam be a minibusztól a váróba, poggyászfeladást, biztonsági kaput és útlevélellenőrzést is beleszámítva. Nem kekeckedtek sehol, tették a dolgukat, és itt eszembe se jutott felrobbantani a gépet. A legvidámabb barakk :)

Érkezéskor Heathrow megint kitett magáért: leszállás után 40 percet vártunk a buszra, aztán hatalmas, lassú sorokat kellett végigállni az ellenőrzéshez, és az összes benti WC-t üzemen kívül helyezték. Mindenkit jó alaposan megvizsgáltak, aztán betereltek a csomagvisszaszerző hodályba. Az esztétikai és ergonómiai szempontokat hanyagolnám, apróság ahhoz mérten, hogy talpig felfegyverzett katonákat helyeztek el a tömegben kivont géppisztollyal. Ezek mi a fészkes fenét keresnek ott? Háború van talán? A tömegbe akarnak lőni? Elment az eszük teljesen?

Ráadásul mi van, ha a tömegből valaki ki találja venni a kezükből a fegyvert? Nagy bajban lennének ezek, ha egy nap valódi terroristák jelennének meg. Ez a hangulatkeltés ugyanaz pepitában, mint régen a gonosz imperialista ügynökről szóló mesék. Ellenségkép a tömegnek.

10 év múlva nosztalgiával gondolok majd rá, hogy az emberiség valaha is képes volt ilyen szánalmas módon közlekedni. Addig meg ha 3 órát kell utaznom Lutonra, akkor is messziről kikerülöm ezt a kuplerájt Heathrow-n. A fapados repülés is nagy macera, de ehhez mérten megkönnyebbülés, annyival emberibb.

Kaptam nemrég egy levelet, hogy ismét sikeresen lezárult a VIVAnet ISO auditja. Azon túl, hogy az ISO audit is a nyugati világ egyik cirkuszi mutatványa, kíváncsi lennék, mi most a cég küldetése. Mostanra már biztos valami kilométeres marketingrizsa. Régen pedig olyan kézzelfogható volt: "Vegyünk egy PC-t a Borisznál". Én biztos nem változtattam volna meg. Ez egy elérhető cél a maga nemes egyszerűségében, kifejezi a tevőleges fejlesztést, és a dolgozók is egész könnyen azonosulni tudnának vele.

Nekem mindig gondjaim voltak a féloldalas szektás szövegekkel való azonosulással, ezért ISO auditok idején inkább szabadságra mentem, vagy gondosan elrejtőztem egy félreeső szobában, amíg a büntetőszázad lekötötte az auditorok figyelmét.

Lássuk csak, mit kell ma még megharapnom. Megvan, az energiatakarékos izzókat. Középtávon ki akarja vonni az EU a hagyományos izzókat, de ezt a dolgot már megint nem gondolták át. Egyrészt egy csomó esetben nem helyettesíti a kompakt fénycső a hagyományos izzót, és itt most nemcsak a műtőslámpákra kell gondolni. Másrészt a forgalomban lévő energiatakarékos lámpák zöme összességében környezetszennyezőbb a mezei izzónál, veszélyes hulladéknak minősül, és sokuk még gazdaságtalanabb is. A fényük sem egészséges, és a jellemzően vonalas spektrum miatt fényképezni se lehet velük színhelyesen. A komfortérzet meg pláne rossz, szóval nem kéne ezt a dolgot elkapkodni. Nem örülnék, ha Elefántcsontpartról kéne rendelnem a 100-as égőt.

A nagy carbon offset lázban is egy hasonló probléma került a látóterembe: a tömegközlekedésben az egy főre jutó kilométerenkénti széndioxidkibocsátás egy 6 literes fogyasztású autóéval egyezik meg, de az út kopását is figyelembe véve a mérleg a kocsi javára billen. Az én kocsim 5 litert fogyaszt, tehát akkor vagyok környezetbarát, ha azzal járok :) Hát még ha ketten ülünk benne, azt már egyenesen jutalmazni kéne, nemhogy adóztatni. Kár, hogy nem kell kocsival járnom munkába, mert itt van öt percre gyalog. Pedig milyen környezetbarát lehetnék :)

Múltkor, mikor még nem volt kocsim, béreltem egy Honda Jazz-t, és azzal látogattam meg Bumbi useréket a galaxis túloldalán, valamint a slough-i Tescót, ami egy furcsa versenyhivatali döntés miatt jött létre idén, mindenki számára váratlanul, a Tescót is beleértve. Tesco Slough a legvégső megoldás, a legteljesebb Tesco, Anglia és a világegyetem legnagyobbja, aminek még a Times is külön lapot szentelt, és én itt lakok tőle 10 mérföldre. Érthető tehát, hogy meg kellett látogatnom. Hangulatát tekintve nem éri utol a budaörsi Tescót, de amúgy megjárja. Ha félreteszem egy ultimate Tescóval szemben támasztott túlzott elvárásaimat, akkor szép példány. Még hiányzik belőle a Tesco-atmoszféra, de idővel talán kiforrja magát. Az viszont látszik, hogy ha egy országban én nem költözök a legnagyobb Tesco közelébe, akkor a legnagyobb Tesco költözik hozzám. Az univerzum így állítja helyre az egyensúlyát.

A Honda Jazz nem lopta magát a szívembe, olyan érzés volt, mintha egy üres hodályt vezetnék. Nem gondoltam volna, hogy egy kocsiban az üres teret is el lehet rontani. Még szerencse, hogy tavaly nem vettem egyet. Hátrafelé nem is láttam ki belőle rendesen. Azért az pozitív, hogy legalább a lábfűtés kikapcsolható.

Mára ezzel berekesztem a szőrszálhasogatást (hairsplitting), elvégre tulajdonképpen jól érzem magam. Ha valaki tudja, hogy mit csinál a pók a hálójával, mikor visszamászik rá, az írja meg. Megeszi? Felgöngyölíti? Visszahúzza magába? Most épp ez ütött szöget a fejembe.