Ködös Albionra kedden leszállt a köd, és itt is maradt. Ez még önmagában nem lenne baj, de erre szemmel láthatóan nem voltak felkészülve Londonban, ezért elég komoly közlekedési galibákat okoz. Heathrow-nak befellegzett (több hely marad nekem a metrón :), de a felszínen sem megy minden simán. Hogy mást ne mondjak, sikerült eltévednem. Mások karácsonyra mákos bejglit sütnek, én meg rendszerint eltévedek valami lakatlan helyen. Kinek mi a hagyomány.
Kedden ugyanis elmentem megnézni egy lakást, ami a landlord szerint ott van Staines mellett. Mint kiderült, a tulaj még életében nem ült buszon. Autóval persze ott van Staines mellett, de tömegközlekedésileg nem egészen. Először is egy olyan buszra kellett felülni, amin nem érvényes az osztriga kártya (ez már magában véve is intő jel), aztán a mocsár után második legelő jobbra. Itt újból rámutatnék arra az árnyalatnyi különbségre, ami a londoni taxisofőr és buszsofőr között húzódik: a buszsofőr nem tudta, hogy van olyan nevű megállója, és az út nevét sem ismerte, ahol az van.
A ház maga szép, de hullaszag lengi körül, és a landlord sem nyerte el a tetszésemet, életidegen ő. A visszaút pedig végképp meggyőzött, hogy nem akarok itt lakni. A ködben jól eltévedtem, és nem találtam buszmegállókat sehol. Nagy üres puszták voltak csak, később meg autóutak. Az angol autósok errefelé nem túl segítőkészek, de szerencsére fegyver nem volt náluk. Első fizetésemből beruházok majd egy GPS-re, mert a GPS olyan, mint az úttörő: ahol tud, segít. GPS, látási viszonyok és térkép hiányában nem tudtam, hogy merre megyek, de végül Heathrow környékén kötöttem ki, és kb. egy óra alatt körbegyalogoltam annyira, hogy megláttam az első emberek lakta helyet. Ez egy benzinkút volt, és szerencsémre egyből olyan buszmegállót is építettek mellé, ami nekem jó. Röpke fél óra után jött a busz, és innentől már csak két óra és három átszállás volt a hazaút.
Ebből is látszik, hogy a lustaság a legjobb tanácsadó, csak én nem voltam elég lusta. Mindig ez van, ha nem vigyázok.
A napi 5 óra közlekedést – bár hihetetlen – meg lehet szokni. Csakhogy az én sorsomat nem ilyen puha fából faragták. Ha már jól érezném magam, akkor nagyon hamar BKV kalandtúrák következnek. Így történt most is, keddtől péntekig túráztattak. Szerdán például a Piccadilly line-on a hetedik(!) metrószerelvény vitt el a célomhoz, a többi meghibásodott, kiállt, vagy menet közben irányt változtatott. Volt olyan is, hogy a Heathrow felé menő vonat egy ponton Heathrow helyett azt írta ki: "This is a Piccadilly line service to other destinations" - azaz ez egy olyan vonat, ami más állomásokra megy. Munkába menés idején viszont nem hiányoznak a kalandok, így inkább nem jártam utána, hogy mik azok a más állomások, és ott milyen szörnyek marcangolnak szét. Csütörtökön és pénteken a Northern line-t zárták be meglepetésszerűen, így számos új busszal és metróvonallal megismerkedhettem munkából való elkésésem közben. Paranormális képességeim itt sem hagytak el, a buszok folyton lefulladtak, meg elment bennük az áram. A metrók közül is elromlott sok. Szinte egyetlen metró sem oda ment, ahová indult.
|
| Itt a metróknak ugyanis nem feltétlenül két végállomása van, hanem a District line-nak például 6, a Circle line-nak meg egy sem (körbejár). A metróvonalak érezhetően különböznek egymástól. Mindnek megvan a maga színe, formája, hangja, ülésrendje, de még a szaga is. Most, hogy hét vonalon ültem két napon belül, feltűnt például, hogy az északi vonal (ami az angol logikának megfelelően a legdélebbre nyúló vonal) mennyire zajos. Meg hogy lent a sínek közt kis cincogi egerek szaladgálnak. Kedvencem a District line, aminek a térképen szép haragoszöld színe van, és az új kocsikban a zöld kapaszkodók szőlőlugasszerűen vannak megcsinálva. Az ülések egy lezser vonatra emlékeztetnek, ez szintén dícséretes. A Hammersmith&City ellenben úgy néz ki, mint egy lepukkant munkásmozgalmi bádogdoboz. |
Szerdán egy másik lakást is megnéztem Staines mellett, ez egy kínai anyagtudós mérnöké, akinek kínai gyógynövényboltja van Staines-ben. Ez sem az igazi. Az út a kabátos lovak, a távvezetékek és a mocsár között vezet hozzájuk, de erre különösebben nem vagyok allergiás. A fő probléma, hogy ez a ház is halott. Egy maroknyi kínai lakik benne, akik napközben dolgoznak, aztán este hazamennek, beesnek az ágyba, és annyi. Meg néha hazamennek Kínába. Ehhez képest a pesti albérletem (amire már többen mondtátok, hogy én egy irodában lakok), csupa báj és kellem. Az sem szerencsés, hogy nincs köztük anyanyelvi angol, aki itt született. És Kőműves Kelemennek is igaza volt: nő kell a házba. Ahol nő van, ott többnyire élet is van.
Egyelőre maradtam hát Edgware-ben, a jamaikai nőnél, aki épp vett egy kocsit az ebay-en (Rover, kék színű). Karácsonyra el is mentünk vele egy barátjához, és én vezettem oda-vissza, keresztül a belvároson, le délre. Így elsőre elég húzós volt, furcsa érzés bal kézzel fogdosni a sebességváltót. Meg hogy balra tőlem van a kocsi. Körforgalomból itt ugyan nincs sok (összesen kb. 20-on mentem át), de lépten-nyomon kamerák, időhöz kötött buszsávok, bukkanók és bukkanónak kinéző dolgok nehezítik az életet. Ahol az ember bukkanót sejt, ott nincs, ahol viszont nem sejt, ott van. Minden mellékutca el van aknásítva vele. Meg tele van firkálva az út minden vacakkal: tele van szöveggel, színes foltokkal (piros, sárga, kék, zöld), cikkcakkos, egyenes, szaggatott, szimpla és dupla vonalakkal, felfestésekkel. Kivéve, ahol kellene. Forgalmasabb soksávos kanyarokban sokszor üresen hagyják az utat, hogy az ember találomra tartsa az ívet. 3–4 párhuzamos sávból pedig nem kellemes vakon belemenni egy kanyarba. A legszörnyűbb az a lámpa, ami a szokásos piros-sárga-zöld beosztású, és egyszerre mutat pirosat és zöldet, tartósan. Találják már ki, hogy mit akarnak.
Helyenként a navigáció sem volt tökéletes ("jaj,
mégse"), de azért egészben hazaértünk. Egyszer majd biztos
egyszerűnek fog tűnni.
A képek minőségéért elnézést kérek, ezt itt fent kivéve inkább bűncselekménynek nevezhetők. A héten mindig akkor volt nálam a fényképezőgép, mikor nem volt rá szükség, és akkor nem, mikor egyhavi anyagot fényképezhettem volna. A képek tehát jobbára az új céges mobillal készültek. A fekete pontok nem UFO-k, hanem valami kosz a telefonon, amit nem retusáltam, mert ezúttal nem dőlök be a kísértésnek, a lustaságból baj nem lehet.
Technikailag ide tartozik, hogy amit írok, az szándékaim szerint nem napló, se nem blog. Ezeket ugyanis rühellem. Inkább arról van szó, hogy végrehajtottam magamon egy átszervezést, és racionalizáltam a levélírást, tehát ez egy kollektív levél. Indoklás: így mindenkinek több jut, mintha egyesével megírnám, hogy "jól vagyok, munkába álltam, most nincs időm többet írni, klatty", aztán két hónap múlva már ennyit sem írnék, mert addigra elfelejtenék magyarul. Persze ettől még írok néha magánban is, ha valami súlyosan kívül esik a kollektív címzés határain.
Node térjünk vissza még egy kicsit a közlekedésre. A héten ugyanis kíváncsi voltam a sokat emlegetett taxik tarifájára, és arra jutottam, hogy furcsa torz gondolatok járnak az angolok fejében (a magyarokét most hagyjuk, tizedespont helyett vesszőt használni is irtó ciki). Egy gyöngyszem: hétköznap napközben 2,2 fontba kerül az első 335,8 méter vagy 72,2 másodperc (amelyik hamarabb bekövetkezik). Minden további 167,9 méter vagy 36,1 másodperc ára 20 penny ill. ennek arányos része, hacsaknem a viteldíj elérte a 13,4 fontot. Ekkor ugyanis alaposan meglódul a taxióra, és már 117,7 méterenként vagy 25,3 másodpercenként kell újabb 20 pennyt leperkálni. Hát ilyen országban született a Monty Python. Csoda?
A főnököm meg azt akarta nekem beadni, hogy nemcsak zebra (értsd: gyalogosátkelőhely) létezik, hanem pelikán (pelican crossing) is. Haha, azért mindent mi tengerentúliak sem veszünk be – gondolta Stirlitz. Persze mondanom sem kell, létezik, és ez még messze nem minden. Létezik pelikán, tukán, puffin (ilyen madár nincs is!) és pegazus is (ami mellesleg lóátkelőhely; ki is a lovas nemzet?).
A munkahelyen bekövetkezett, amitől annyira féltem: nem tudják kitalálni, hogy mit csináljak, meg hogy mivel, de már hallottak néhány márkanevet (pl. Cisco, HP). Ebből adódóan nem tudom, mit csináljak, meg hogy mivel, de már én is hallottam ezeket a neveket. Így aztán lepkehálóval kergetem a melót, mert az elég nyomasztó, hogy az embernek még nyomokban sincs valamiféle megbízatása az idő- és szabadságnyilvántartást leszámítva. Ez olyan fajta stresszt okoz, ami idővel teljesen leblokkol majd, és akkor már nem is fogok tovább munka után kuncsorogni.
Lett volna egy linux install, de azt az izraeli lányra bízták, aki még életében nem csinált olyat. Egy óra után már folyékonyan szidta a szöveges konzolt. Tudom, ez most csak a szakmabelieknek fáj :)
Nekem többnyire annyit mondanak, hogy olvassak "dolgokról". Olvashatnék például mindenféle szabványokat. Csak ezzel az a baj, hogy a távközlési szabványok többnyire súlyosan alkalmatlanok a gyakorlatban való használatra. Vegyünk például egy sárgarépát. Belátható, hogy ha azt 1200 oldalas távközlési szabvány írja le, és Séf bácsi nekiáll spektrumanalizálni, abból soha nem lesz bölénybecsinált. Az efféle szabványokból csak még több hasonló szabvány lesz a polcon, meg cinkos kacsintások közepette kis- és nagydoktori disszertációk olyan emberek tollából, akik még soha nem szagoltak répát. Persze ha nincs dokumentáció, az se jó, olyankor a usert kétségek gyötrik, a répa sorsa pedig bizonytalan. A user leleményességén múlik, hogy mihez kezd a répájával.
De van egy arany középút, ami a gyakorlatban is használható recepteket ad (HOWTO, fordíthatnánk szakácskönyvnek is). Ez abból áll, hogy fogd meg a répát, és edd meg nyersen, vagy főzd bele a bablevesbe, vagy tápláld be a nyúlba, ami ettől boldog lesz (ld. ábra).
Múlt héten szabványt olvastam, és HOWTO-t írtam (furcsa ember a házmester: bort iszik, és havat hány). Ez roppant fájdalmas. Ezen a héten meg már csak olyan dolgokat csináltam, amiket másoktól halásztam el (morzsák az urak asztaláról). Az indiai embertől lehet néha jókat szerezni, pl. mikrokontrolleres szoftverek tesztelését. Meg a brazil nőnek vannak linuxai, de a rajtuk futó izraeli szoftvert egyetemen kéne tanítani. Elrettentő példaként.
Időközben teljes értékű angol munkavállaló lettem. Megkaptam az NI számot is, egy hét alatt megcsinálták, csak a lengyel lány elkavarta a levelet, és most találtam meg. Most már akár adózhatok is, ha kedvem tartja :)
Komplett irodai felszerelésem is van (az ilyesmi a mérnököket mindig ámulatba ejti), minőségi tűzőgéppel, tollakkal, számológéppel (hardverből az!), sok-sok sárga cetlivel, holland potloodgummal és egy mustárszagú kínai hibajavítóval. Valószínűleg soha nem fogom használni, a mérnök ugyanis nem hibázik :) Másrészt csak örök igazságokat vet papírra, ezért nem használ ceruzát sem. Radírt azt igen, dobálózni. Van már kis lila vízipisztolyom is, egyik ebédnél kaptam.
A hét a munkahelyi ebédek jegyében telt. Kedden volt egy kis malőr, a The Swan Innbe foglalt helyet a titkárnő, de mint kiderült, Staines-ben két ilyen nevű hely is van, egymástól messze. Sebaj, teljesen kiváló volt, és korát megelőzően nemdohányzó (csak jövő júliusban tiltják majd be a füstöt Angliában). A fogadó kint van a zöldben, néhányan lóháton is járnak ide. Staines egyébiránt Feng Shuilag szerencsés fekvésűnek számít, a Temze itt kanyarodik, meg itt rakja le a hordalékát. Állítólag ez pénzügyileg igen kedvező, de kíváncsi lennék a magyarázatra. Azt még értem, hogy a Feng Shui miért nem tanácsolja az építkezést árterületen, de hogy a pénz hogy jön a hordalékhoz, nem világos. Staines viszont tényleg gazdag város.
Bent a fogadóban megismerkedtem az angol robbanós ajándékcsomaggal (nagy szaloncukorszerűség, a füle húzásra lerobban), meg a hajós csomókkal. A kaja meghazudtolta az angol "konyhát", csak ámultam, hogy itt ismerik a meggyes palacsintát vaníliafagyival.
Az angol konyha szakszóval élve igen különös furcsa holmi. Vannak arra utaló jelek, hogy itt nyomon érhető valamiféle aktivitás a konyhaművészetekben, ilyen a pudingok családja (noha elég gyászos), a spam, a fish&chips, a ham&eggs, a jellied eel (angolnakocsonya, böeee) és a steak. Ismernek továbbá napi kilenc étkezést: breakfast, second breakfast, elevenses, brunch, tiffin, lunch, tea, dinner és supper. Mégsincs egy rendes sajtjuk, a halálba főzött zöldségek ecetes vajban tocsognak, és használnak vagy kétféle "fűszert" a són kívül, de az is elég hendikepes: olaj, ecet. Az angol konyha tehát olyan, mint az amőba lába, álkonyha.
Az, hogy a Yorkshire pudding a fogyókúra címszó alá került, nem lehet véletlen: "Igazán érdekes recept, amely az angol konyha kedvelt körete. Bár ők állati zsiradékkal készítik, és valóban inkább hús mellé fogyasztják, kifejezetten a különféle steak-ek kísérője. Mindezek ellenére sokat nem érdemes várni tőle, mivel meglehetősen íztelen, jellegtelen étel."
A pudingról beszélgettem valódi angolokkal, abban egyetértettek, hogy a spam az puding, de nem tudták a pudingot kielégítően definiálni. Abban maradtunk, hogy összekeverünk valamit, aztán megfőzzük. Ez alapján még az sem kizárt, hogy a bableves puding.
Az ízek hiányát az ételekben ketchuppal, a sütikben cukorral próbálják pótolni. Ettől a sütemények és a csokik néha ehetetlenül tömények, szóval nem kell aggódni az új Suchard-recepttel elrontott sportszelet miatt, lehetne rosszabb is :)
Csütörtökön a főnököm főnöke hívott meg bennünket, ezúttal egy kínai all-you-can-eat étterembe. Voltak indiai és thai kaják is, de az angol ízlésnek megfelelően készítettek mindent. A csirke curry ezért csirkepaprikássá volt szelídítve, és a sütiket vaníliafagyival hígítottam olyan töménységűre, hogy a szervezetemben lejátszódó ozmotikus folyamatokban ne tegyenek kárt. Alapvetően jól főznek viszont, és külön bónuszpont, hogy fokhagymát is csak kevés dologban használnak.
Szombaton az utca sarkán levő hagymaraktár másik oldalán egy indiai zöldségest fedeztem fel. Egyszer ez is megér majd egy részletesebb beszámolót, de így elsőre túlcsordult a memóriám az egzotikus zöldségek láttán. Az a rücsökuborka, amit múltkor keserűdinnyének azonosítottam, az tisztességes nevén karela (ejtsd: kerila), most már ezt is tudom. Vannak náluk kevésbé egzotikus dolgok is, például frissen reszelt kókuszbél, szárított cukornád és minőségi zöld banán (Tati kedvence). Meg mutáns óriáshagymák (átmérő: 10–12cm), de ez csak valami tévedés lehet.
A háztartási kekszet itt úgy hívják, hogy pötibör bisküvi, de ezt ne keressétek az angol szótárban. Magyar ételt még nem láttam egy zacskó pirospaprikát leszámítva, ami inkább a háztartási boltban kimérve kapható bordó festékpor színében tündökölt. Ugyanitt vettem egy lengyel objektumot, amiről nem igazán tudom, hogy micsoda, de paprikás füstölt juhsajtra tippelek, és határozottan finom. Ezúttal lengyel sárga levet ittam hozzá (yellow juice drink). Láttam a boltban lengyel töltött káposztát is, de zavarba ejtően közel van a savanyított disznóhoz, és ugyanúgy is néz ki, zavaros híg barna trutyi egy üvegben. Eszem ágában sincs megkóstolni.
A lengyelekkel kapcsolatban nemrég gyanút fogtam, hogy biztos azért vannak itt ennyien, mert földrajzilag közel van Lengyelország. De aztán megnéztem a térképet, és láttam, hogy nem. Földrajzi ismereteim hiányára mindig számíthatok. Múltkor is komoly traumaként ért, hogy Olaszország nem délkeletre van (mármint Magyarországtól), és Franciaország meg Anglia sem ott, ahol gondoltam. A térképet elnézve bő 800km-rel nyugatabbra képzeltem Magyarországot, valahová oda, ahol a valóságban Nyugat-Franciaország van. Hát ezért nem értettem soha, hogy merre van Franciaország.
Az angol logikáról: a mint az mint, a lint az lint, a tint az tint, a hint az hint, de a pint az pájnt. Döbbenet. És az angolok pórázon vezetik a gyereküket a plázákban, mint a kutyát. Pedig a gyerekeik jó verseket írnak (a fordítás meg olyan, amilyen):
WHERE ARE YOU? Dandelion, O dandelion Where are you There you are Beside my shoe |
MERRE VAGY? Pitypang, Ó pitypang, Merre vagy Hát erre vagy A cipőm mellett |
Újabb néhány hasznos szó: az irodalmi nyelvben a szemüveg az errefelé spectacles (vagy csak specs), és SMS-t küldeni az to text. To have a drinking problem: "szociális" ivás révén lerészegedni, aztán verni az asztalt, hisztizni és ordibálni, valamint a pohár emelgetéséért másokat hibáztatni. Ezt most vendégségben be is mutatták :(
Kedvenc bankomnál megtanultam csekket beváltani. Ki kell tölteni egy cetlit, aztán azzal együtt beetetni a csekket és a bankkártyát a csekkautomatába, ami a nyugtára rámásolja a csekket kicsinyítve. Ez a csekk dolog elég nevetséges, de már nekem is van csekkfüzetem. Akármire is jó lehet.
A helyi hírekből megint hasznos információkkal gazdagodtam. A kétméhű nő hármasikreket szült, a komodói sárkánynak pedig a nyelve bújik ki először a tojásból. Kádár János kedvenc állata a tyúk, de ez nem az itteni újságban volt.
A C betűs szó (Christmas) miatt is volt egy kis pánik, de aztán mégis belátták az iskolák, hogy a karácsony az karácsony, és nem télközépi ünnepség (midwinter party). Nagyon elharapózott mostanság a politikai korrektség.
Az újságokat rossz nézni. Képesek egy köteg A/2-es lapot elpocsékolni arra, hogy legyen benne egy vékony csík képregény (kicsinyítve), meg egy negyed oldal nő. A többi az reklám meg süket rizsa. Nem is értem, ki olvassa. Ha a nőkkel akarják eladni, ahhoz a negyed oldal kevés, ha a képregénnyel, ahhoz az egy csík különösen kevés, ha meg a szöveggel, akkor vegyenek fel írástudókat. A The Sun legalább tele van nőkkel, gizmókkal és vicces képekkel.
Azt hiszem, van abban valami, hogy a szerelem kémiai folyamat. Staines-ben egyik nap barkácsragasztószag csapta meg az orrom (igazi '80-as évekbeli barkácsragasztó), és teljesen elhatalmasodott rajtam a romantika. Nagy ugrás lenne az emberiségnek a barkácsragasztó illatú parfüm.
A nők állítólag a friss uborka és a hintőpor szagától indulnak be legjobban. A friss uborka nekem is bejön, csak nekem 4 éves korom jut róla eszembe, mikor Kamuton szétszereltem egy Pannónia motor roncsát, és egyéb vidám dolgokat csináltam a szójamezők közepén. Itt történt, hogy kolbászt ettem uborkával. Csé Szabó Imre kamuti TSZ-elnök ugyanis haladt a korral, és nem takarékbélyeget vagy meztelen nős kártyanaptárt gyűjtött, hanem kolbászt. Egy egész kamra tele volt nála rudakon lógó kolbászokkal, és egyszer én is kaptam tőle egyet. Ez a kolbász és a hozzá evett uborka az etalon azóta is. Az alábbi kép nem angol, a kamuti TSZ portásfülkéjéről és tehenészetéről készült 23 évvel később.
Örömmel hallottam az Ullrich család újabb hihetetlen kalandjait a kényszercsótányirtott Olgi nénihez beesett kulcsról, és a Kiskegyeddel történő lekenyerezésről. Kíváncsi vagyok, mit hoz a karácsony. Persze nem nehéz kitalálni (leégett, felrobbant, nekiment, elveszett, eltévedt, összetört, elkobozták), csak még a sorrendben nem vagyok biztos :)
Remélem, mindenki szerencsésen túlélte a töltött káposztákat. Már én is megettem a magamét konzervből :) Meg elmentünk fagyizni, meg a moziba megnézni az új James Bond filmet. Azzal kezdődik, hogy 007 belefojt egy embert a vízcsapba. Van benne olyan is, hogy meztelenre vetkőztetik, és egy vasgolyóval kínozzák oly módon, hogy férfiembernek jobb oda se nézni. Szóval van mit tanulni belőle a gyerekeknek, ha Guantanamón terveznek karriert. Besorolása: 12 éven aluliak csak szülői felügyelettel nézhetik meg. Bezzeg egy smaccantás az 18+. Még kárt tenne a gyerek tiszta, romlatlan, erőszakon nevelkedett lelkében.
