Hétvégén ezúttal nem írtam, mert hazalátogattam. Furcsa érzés, kezdik elveszíteni a helyek a jelentőségüket, mintha csak a képzeletemben léteznének. Erre a legegyszerűbb magyarázat az lehet, hogy csak a képzeletemben léteznek. Azért beszereztem néhány képzeletbeli töltött káposzta konzervet, nehogy képzeletbeli káposztaéhség gyötörjön. Majd ünnepnapokon konzervet eszek :) A savanyított disznós lengyelek most biztos jót röhögnek magukban.

Sajnos az idő rövid volt, nem tudtam mindenkivel találkozni, de azért igyekeztem. Egy kicsit szétszórt voltam agyilag, ezúton is elnézést kérek, ha a figyelmem nem volt osztatlan. Legközelebb kérdezzétek meg, hogy szoktam-e a halotti leplemből lakmározni. Mulder ügynök szerint a zombik ezzel a kérdéssel lebuktathatók, mert a "lakmározni" szó túl bonyolult nekik. De mielőtt még beindulna a fantáziátok: fokhagymával NE próbálkozzatok, azt nem fogom megenni.

Otthon elég sűrű volt a program, jellemzően 2–6 órás éjszakai pihenésekre maradt idő. Számos remek dolog történt velem, ittam például "szőlő detonációt", amitől az apróbetűs feliratnak megfelelően "fergeteges szőlőélményben" volt részem, még a nyelvem is sötétlila lett. Fantasztikus, miket képes ma már szintetizálni a szerves kémia. Egy holland–magyar konferenciahívás keretében megbeszéltük a tehenek nyelvének mozgását is legelés közben, valamint a fejőzsír használatának rejtelmeit. Ez a hétvége tehát nem volt hiábavaló. Az angol karácsonyi pudingok is értő gazdára találtak. Mindenki életben maradt? Legközelebb kipróbáljuk a spotted dick puddingot is, elvégre nem ülhet az ember otthon tétlenül.

Nemrég azt olvastam, hogy Budapesten jóval több a pasi, mint a nő; Szegeden meg pont fordítva. Tehát a pasi–nő arány szerinti parciális gradiens vektor irányát figyelembe véve Szegedre kell látogatnom mielőbb, az okos SZOTÉ-s lányok őshazájába. A matematika nem tévedhet.

A magas nősűrűség lehet az egyik oka a szegedi nők versenyképességének. Meg a síkság, mert az ingergazdag környezetben jól fejlődik az agyuk, és ettől nagyon okosak lesznek. A síkságon ugyanis bármerre lehet nézni, mert nincsenek hegyek, amik eltakarnák a kilátást. És bármerre lehet menni, mert nincsenek hegyek, amik elállnák az utat. És bármerre lehet biciklizni, mert... – de ezt már tudjátok. És éssel nem kezdünk mondatot. És ami a legfontosabb: a síkságról nem lehet leesni. Olyan hírt még nem hallottam, hogy "három síkságmászó életét vesztette, mikor az Alföld áruház meghódítása során egyikük megcsúszott, és egy síkságba zuhantak". Q.E.D.

Mikor novemberben elindultam, a korábban kitelepülők azt mondták, hogy ha előtte nem kezdek el félni, akkor nem is ér. Hát én még mindig nem félek (most akkor diszkvalifikálnak?), bár már érik egy kulturális sokk. Érzem, hogy előbb-utóbb rá fogok ébredni, hogy itt nem is magyarul beszélnek, meg nem is magyarok laknak. Bár most visszaúton egy komolyan néző bajuszos-szemöldökös ember négy bőröndöt emelt le a reptéren a futószalagról, és a bőröndök mindegyike vastagon át volt kötve nemzetiszín szalaggal, és leplombálva nagy magyar címerrel. Remélem, gyulai kolbász volt bennük, és nem a magyar adó- és járulékfizetési szabályokat importálta.

A Lutonból jövő vonatok is sokban emlékeztetnek a magyar vonatokra. Zsúfoltak, koszosak, és bizarr emberek utaznak rajtuk. Itt is van például olyan, akinek 2 méteres körzetében a nikotinkoncentráció meghaladja a biológiai élettel összeegyeztethető felső határértéket. Meg van, akinek a ritmikus orrszívás-gimnasztika és a szájtátás a kedvenc sportja. Az itteni vonatokról alkotott véleményem nekik köszönhetően árnyaltabb lett. Ebbe az is belejátszik, hogy a kettőnél több vágánnyal rendelkező állomásokon a kijelzőkön csak a menetrendet ismételgetik, de a vágányt nem írják ki sehol.

Így csúsztam le egy csatlakozásról St. Albansban. Szóval ne becsüljük alá a MÁV-ot, évtizedekkel jár a lutoni vonatokat üzemeltető First Capital Connect előtt tájékoztatásban. (A korábbi kellemes tapasztalataim a South West Trains-re vonatkoznak.) A reptéri közlekedést az is különlegessé teszi, hogy London központjába jóformán bármivel (busz, vonat, minibusz) be lehet jutni egy óra alatt, de nekem a város Lutonhoz közeli oldalára 2,5 órába és 3 átszállásba telt hazajönni. Ha a központba bemegyek, aztán visszametrózok, az csak másfél, és Easybus-szal még olcsóbb is lehet.

A londoni felszíni közlekedésről most egy újabb BKV kalandtúra miatt amúgy is akartam írni valami kirohanást, de aztán a jamaikai nő megetetett tejes-petrezselymes lazaccal, krumplipürével és zöldségekkel, és ettől jobban lettem. Pedig már a Usenet Halálbüntetés tömegközlekedési megfelelőjét készültem feltalálni.

A keddi napom tömören úgy foglalható össze, hogy 24 órából 10,5-öt közlekedéssel töltöttem, és ebből csak 2,5 volt a repülés. Például elmentem Park Royalba és vissza, egy sunyi ügynökségnek köszönhetően teljesen hiába. Ezt a légvonalban 8 kilométert 4 óra alatt sikerült megtenni busszal. Ha lesz pénzem, veszek majd egy GPS-t és inkább gyalog megyek vagy biciklivel (indoklás: London utcatérképe nagy és nehéz, cipelni azt kellemetlen). A felszíni közlekedési kultúra szerintem nem éri el a pestit, csenevész kis dugókban is órákat képesek bénázni.

Meg hiába van 350 busz, az nem pótolja a józan észt. Ezzel arra akarok célozni, hogy a buszokon fel van szerelve 6–8 kamera meg jó nagy kijelzők, és ezt csak arra használják, hogy a userek magukat nézegethessék benne, amint épp lerepülnek az emeleti lépcsőről a bináris kuplungnak köszönhetően, és fejük beleapplikálódik a falba, majd ezt követően a padlóba. A megállókat, pontos időt, átszállást nem írják ki, és a sofőr sem mondja be. Szerencsére ha nem túl zsúfolt a busz, akkor van lehetőség a sofőrt rávenni, hogy szóljon, bár a sofőrök sem szokták pontosan tudni a megállókat. Szemben a hagyományos taxik (black cab) vezetőivel, akik nagyon-nagyon durván ismerik Londont.

Idéznék egy ismertetőből, hogy hogyan vezethet valaki olyat:
"Alapos tudással kell rendelkeznie Londonról, beleértve az utcákat, tereket, klubokat, kórházakat, szállodákat, színházakat, kormányzati- és középületeket, vasútállomásokat, helyi rendőrségeket, bíróságokat, diplomáciai épületeket, fontos vallásgyakorlási helyeket, temetőket, krematóriumokat, parkokat és közterületeket, sport- és szabadidőközpontokat, tanintézményeket, éttermeket és történelmi épületeket; gyakorlatilag bármit, ami ahhoz kell, hogy el tudja vinni az utasokat a céljukhoz a legrövidebb úton.
...
A «Teljes London» engedélyhez a Charing Cross körüli 6 mérföldes sugarú körben elhelyezkedő 25000 utca részletes ismerete és az azon kívül eső jelentősebb utak ismerete szükséges." A legjobbak állítólag már tizedik alkalommal átmennek a vizsgán, mindössze 4 év tanulással. Ha érdemi panasz van rájuk, ez az engedély ugrik. Így aztán rájuk nincs panasz.

A reptéri procedúra viszont a nyugati civilizáció fontoskodásra való hajlamának kvintesszenciája. Nehéz rá bármit is mondani. Egyik kedvencem: a lutoni reptéren tűzoltókészülék helyett defibrillátor van a falra erősítve. Ennyi erővel szerelhetnének oda fogorvosi röntgent vagy lyukkártyás harci búgócsigát is. Meg láttam valahol egy ikont, miszerint a poggyászban tilos kotlóstyúkot szállítani. Hát.

A múlt hét még az interjúzás jegyében zajlott. Kedden elmentem egy céghez, ami a Microsoft új p2p engine-jét fejleszti (bizony, a Microsoft is akar magának ilyet, DHT-vel meg redundáns split-stream videóval). Ez volt a legkellemesebb interjúm. Gyakorlatilag tét nélkül zajlott a dolog (plusz-mínusz egy sikeres interjú), ezért aznap ők vizsgáztak, alig győztek válaszolni meg jegyzetelni. A fagyi visszanyal :) A végén egyiküknek feltettem a legkegyetlenebb interjúkérdést is, mielőtt még tőlem kérdezték volna meg: Ön hogyan látja a cég jövőjét 2–3 éves távlatban? Szegények erre nem voltak felkészülve. Ha a csajozás nem is egy sikerágazat, legalább szakmailag néha a csúcson érzem magam :)

Aztán most hétfőn reggel anyagi megfontolásból, a gyors kezdés és a korrekt ügynökség hatására a set top boxos ajánlatot fogadtam el. Merthogy közben a múlt hétfői ötödik körös interjúmat is sikeresnek nyilvánították, ajánlatot tettek, sőt azonnal emeltek is rajta. A papírmunkát most intézem, pont jókor jött a szombati NI number (TB szám) interjúmhoz. Ha lesz NI számom, az utolsó falak is ledőlnek végre. (Bár az is vicces lenne, ha megkapnám az NI számot, aztán mégsem állnék munkába, hanem életem végéig kapnám a segélyt.)

A bankoknál nyílik a bicska. Eddig azt hittem, csak a magyar bankok fétise a közüzemi számla, de nem. Voltam a közeli bankokban, hogy számlát nyissak, és az útlevelem plusz egy rakás névreszóló hivatalos levél nem elég nekik egy mezei folyószámlához sem. Kezében a munkaszerződésemmel, amin szerződő félként ott vagyok névvel és címmel, azt mondta a nő, hogy hozzak igazolást a munkáltatómtól(!), hogy ez a nevem és a címem. És 3 hónapra visszamenő közüzemi számlát. Ebből sehol nem engedtek. Az Abbey, a Lloyds, és a NatWest nem akarja, hogy pénzt bízzak rájuk. Még véletlenül ottfelejteném a számlámon, vagy tudomisén. Majd megpróbálom a HSBC-nél, az állítólag racionálisabb. (A helyi angolok szerint a H betű az nem éjcs, hanem héjcs. Bár ez fenntartással kezelendő, mert néhányuk szerint a man többesszáma is mans.)

Itt az utóbbi napokban hétágra süt a nap, és van vagy 15 fok. Ez a repülőút után jól is jön, mert egész Európa vastagon felhős volt, és viharos szélben tette le a pilóta a gépet, összevissza ugrált az egész. Szerencsére pont eltalálta a leszállópályát, mikor földet ért :)

Fényképezni is próbáltam, de éjszaka repülőről nem könnyű. Az Airbus 320-on külön lámpasor szolgál az ablakok megvilágítására, hogy mindig az ablak legyen a képen a kilátás helyett. Ha netán lekapcsolják, akkor is olyan az ablak anyaga, hogy a fényes objektumokat hosszú csíkká keni. Vélhetőleg nem az én objektívem blendéje ennyire gagyi, de ha mégis, akkor sokat fejlődött a marketing :)

Legközelebb várhatóan január végén tudok újra menni. A program már akkorra is alakul, de azért remélem, több emberrel sikerül majd találkozni. Ha van valamilyen különleges kívánságotok, például pudingokkal kapcsolatosan, írjatok :)