Rég írtam, mert igyekszem most a hétközbeni időt álláskeresésre hasznosítani. Legfőbb ideje tehát írni valamit :)

Múlt hétvégén részt vettem első londoni BKV kalandtúrámon. A BKV kalandtúrák úgy történnek, hogy a user tömegközlekedéssel próbál valahova eljutni, de a tömegközlekedés (valamint a user már-már természetfeletti peche) ebben aktívan gátolja, és a user ezt nem élvezi. Egy jó adag pechhel elindulva Pesten is könnyen szert lehet tenni rá, ebben nagy gyakorlatom van. Ha láttatok már olyat, hogy valaki öt busz közt futkározik, és mind az öt az orrára csapja az ajtót, az valószínűleg én voltam. Vagy egyik tehetséges évfolyamtársam, aki egyszer az ajtóba szorult fejjel szaladt a 12-es busz mellett, az utasok sikítozása közepette.

Itt Londonban, ahol már az 5 pengés Gilette borotvánál tartanak, a kalandtúra úgy zajlott, hogy hétvégén nem járt a metró felújítás és átépítés miatt. (Mondjuk ez azért kicsit más, mint mikor Pesten kiírják, hogy fél évig nem jár felújítás miatt, vagy hogy "Műegyetem rakpart 2009-ig lezárva".) Jártak viszont pótlóbuszok, és bennem az a gondolat vert tanyát, hogy a jó időre és a hétvégére való tekintettel elmegyek Waterloo (magyarul: vizesbudi) állomáshoz, és turistaként fogok viselkedni. A pótlóbuszok ellenben elvittek különféle helyekre, ahová nem terveztem menni. Egyébként is csak Belsize parkig közlekedtek volna a csatlakozáshoz, de ehelyett megismerhettem Golders Greent, Hendont és Brent Crosst, néhány kisebb megállót, no meg Edgware-t újra és újra. (Edgware-t egyébként sok helyi ádzsvérnek ejti, de úgy, hogy az egy BAZ megyei késdobálóban is megállná a helyét.) Pár óra fel-alá buszozás után beadtam a derekam, és inkább oda mentem, ahova vittek, ez Brent Cross Shopping Centre (bevásárlóközpont) volt.

Az angoloknak sokat kell még tanulnia plázák terén, például ha komolyan gondolnák a dolgot, akkor nem zárnák be az egészet tokkal-vonóval este 6-kor(!), és lennének benne megfelelő számban padok és WC-k. A WC-k hiánya már másutt is feltűnt, de először azt hittem, hogy ez csak a másodvonalbeli csirkés gyorséttermekre vonatkozik. Némi vizsgálódás után azonban úgy tűnik, hogy többnyire a KFC-ben, McDonalds-ban és Fasírtkirályban (Burger King) sincs mosdó. Úgy látszik, ez itt nem kötelező, Londonban meg drága a hely, inkább nem pazarolják hát holmi köztisztasági létesítményekre. A KÖJÁL hazájában bezzeg még egy kis falusi fodrászműhely sem kapna nélküle működési engedélyt.

Brent Cross Shopping Centre tehát nem nyűgözött le, a mellette levő Tesco sokkal kulturáltabb, de az is kicsi. Viszont van itt egy jó nagy Toys'R'us játékbolt is, ahová sikerült megállnom, hogy ne menjek be pl. lila robotizált búgócsigáért. Már így is van egy káros szenvedélyem, a vastagon tejcsokiba mártott makadámiadió. A Tescók egyébként itt több osztályba vannak sorolva, a Bainbridge-, California- és Nimitz osztályú atommeghajtású hadihajókhoz hasonlóan van One Stop, Tesco Express, Tesco Metro, Tesco Homeplus, standard Tesco, Tesco Extra, házhozküldős Tesco Direct, na meg a benzinkút. Méretben csak a kétemeletes Tesco Extra mérhető a kiváló budaörsi Tescóhoz, csak jellemzően jobb minőségű dolgokat lehet itt kapni. Ez érthető is, mert nem a dolgok ára határozza meg a dolgok árát, hanem hogy hozzájuk kell nyúlni. A mennyiség jóformán mindegy, az ár közel ugyanaz. A hatos-nyolcas-tizenkettes csomagolás irányába próbálják terelni a népet, és a pénztárak nagy része is teljesen önkiszolgáló, én meg csodálattal bámulom, ahogy iskolát végzett emberek ötödjére is a vonalkóddal ellentétes felével próbálják odanyomni a nokedlit, aztán a fejüket vakarják, meg segítséget hívnak minden tételhez, mint egyszeri műegyetemista az elektromágneses terek vizsgához. Eladóként amúgy nem dolgozik már fehér ember sehol, vagy ha mégis, úgy az lengyel. (Szak)irodalmi hasonlattal élve a lengyelek overlay network-öt képeznek a világban, mint fájlcserélők az interneten. De magyarból is lehet itt pártízezer.

Brent Cross-ból végül újabb néhány óra alatt hazabuszoztam. Nem mintha messze lenne, csak túlzottan jóhiszemű voltam. A pótlóbuszoknak ezen a hétvégén négy fajtája volt: All stations (minden megálló), Limited stops (nagyobb megállók), A service (A járat) és B service (B járat). A sofőr kap egy táblázatot, hogy mely esetben mely megállókat kell útbaejtenie, a köztes útvonal rá van bízva. Ámde ha indulásnál egy buszon az All stations felirat szerepel, az nem jelenti azt, hogy az úgy is marad. A sofőr időnként kicseréli, aztán csodálkozik az ember, hogy már 20 perce ismeretlen tájon megy a busz megállás nélkül, miután elsuhant a vágyálmaiban szereplő megálló mellett. Mikor végül több potyára megtett kör után hazajutottam, az is csak úgy sikerülhetett, hogy piszkáltam a sofőrt. Ugyanis az All stations busszal nem tervezte, hogy megáll Burnt Oak-nál, mert az neki két extra kanyar meg egy megfordulás, de mondta, hogy a sarkon kitesz. Így is lett. A megállóban meg integethettek a userek az osztriga kártyájukkal (Oyster card) hiába, őket nem vette fel, nekik maradt a sírás-rívás és fogaknak csikorgatása. Persze egy 142-es busszal simán hazajöhettem volna egyből, de az ember mindig bizakodik, hogy a következő járat már csak nem vágja át. Aztán mégis.

Aznap annyi sikerélmény ért, hogy kétszer is sikerült úgy kimondani Burnt Oak-ot, hogy azt elsőre értették. Colindale-be kellett volna költözni, az könnyebb. Megtanultam azt is, hogy az emeletes busz tetejéből óvatosan kell lejönni, mert egy váratlan gyorsításnál a lépcső tetejéről látványosan fel lehet kenődni a szemközti falra, utána pedig szabadesésben a lépcső aljára, és az fáj. (Ha az alpha nevű finomszerkezeti konstans értéke más lenne, talán nem lenne ilyen kegyetlen a világ.)

A londoni térképészetről meg kell jegyezni, hogy fejlettebb, mint a Newcastle-i. Itt vannak utcanevek a térképeken, ez sokat segít. Nyilvános térképek is vannak a megállókban, bár ezek tájolásával itt sincsenek tisztában. A tájolásnak nincs köze sem a térkép elhelyezéséhez, sem a főbb égtájakhoz. Például északnyugat van felül (persze ezt nem jelölik), miközben az ember kelet felé állva nézi a térképet, és a fejét vakarja, hogy most melyik feljáróban lehet, mert azt sem jelölik mindenütt. Ilyenkor jó lenne egy GPS, ami az itteni buszozáshoz amúgy is melegen ajánlott alapos helyismeret hiányában.

Londonban pozitív, hogy itt ki vannak írva az utcanevek (mármint nemcsak a térképen, hanem a valóságban is). Olyat se láttam még, hogy a Balalajka út 151-es szám egy kétkilométeres szakaszt jelöljön 44 ajtóval A-tól Zs-ig, itt egy házszám nagyon rövid. Tipikusan megy az ember 100 métert, és máris 20 házszámmal odébb van.

A vasárnapot leginkább a BKV kalandtúra kiheverésével töltöttem, meg Edgware és Barnet körbejárásával. Edgware-ben szert tettem újabb csokigolyókra (makadámiadióval), és találtam jobcentre plust (afféle munkaügyi központot), meg taxijavító műhelyt is. Megállapítom továbbá, hogy Edgware domináns színe a fekete-fehér.

A londoni tanácsi lakásokra vonatkozó kérdést illetően számomra úgy tűnik, hogy itt olyan nincs az ingatlanhelyzetből kifolyólag. Annyira drága a hely, hogy nem érdemes például ruhát teregetni sem, mert az ahhoz szükséges hely árának töredékéből kijön egy mosó-szárítógép.

Hétfőn nekiálltam munkát keresni. Elmentem a jobcentre-be is, de olybá tűnik, hogy annak elsődleges funkciója a munkanélküli segély (benefit) igénylése. Ez a National Insurance number (egyfajta adószám) szerzésénél is problémát jelent, mert annak is ebben áll egyik fő alkalmazása. Ezért aztán egyrészről szeretné a hivatal, ha lenne az embernek állása, másrészt szeretnék a cégek, ha lenne az embernek NI száma. Harmadrészt rendes NI number hiányában az embertől büntetőadót vonnak (bár magyar viszonylatban nevezhetjük jutalomadónak is a mindent magába foglaló 40%-ot). De itt még sajnos nem tartok, meg azért nem megoldhatatlan probléma ez.

A helyi könyvtárban én is szembesültem azzal, hogy a life skills (alapkészségek) polcon van a különféle segélyek és járulékok igénylése. Végülis aki tud segélyt igényelni, annak nem kell főzni tudni. A jobcentre egyébként a walesi nyelvet beszélőknek is biztosít e célból közvetlen vonalat, a többihez (pl. urdu) csak tolmácsot. Elrettentésül: a walesi nyelvben még Z betű sincs! Zorronak és Zupermennek itt nem állt volna a zászló.

A helyi ügynökségek nem specializálódtak képzett emberekre, így inkább a netet kezdtem túrni. A jobsite.co.uk jónak tűnik, erre hivatkozva kaptam eddig a legtöbb telefont egy sor ügynökségtől. Angolul telefonálni angolokkal rémálom, de lassan hozzászokok. Első hét után a tulaj beszédét már értettem, és kicsit másokét is. A telefon az nehezebb, pláne hogy nekem nincs két egyforma fülem. (A robbantáshoz használt gyutacsok némelyike idő előtt végigégett anno.)

Sajnos a francia az most francia lakótársak és franciaórák hiányában rohamosan felejtődik. Pedig az a kedvencem. Lehet, hogy nem is ide kellett volna jönnöm, hanem Szegeden kergetni az okos szemüveges lányokat, és közben franciául tanulni, az lenne az igazi élet. Csak valahogy mindig a nehezebb végén fogom meg a dolgokat, az igazi élet esélye meg egyre csökken. De lesz ez még így se :)

Az itteni abszurd mértékegységek közül a pint tetszik leginkább (5,7 deciliter). A pint azért jó, mert ha nagyon szomjas vagyok, akkor pont 1 pint folyadékot iszok meg, ha pedig csak kicsit vagyok szomjas, akkor fél pintet; ha meg még annál is kevésbé, akkor nulla pintet. Olyan ez, mint a kardigán: ha fázok, begombolom, ha melegem van, kigombolom. Már van pintes poharam is, egyelőre csak műanyagból :)

Hétfőn beültem egy helyre angol módra reggelizni, miután nem láttam az asztalokon hamutartót. Magát a kaját jól eltalálták (vajas pirítósok, sült sonka, tükörtojás, főtt bab, sült kolbász, tejes tea), de aztán bejött egy nő, és megmérgezte a levegőt. Ezentúl inkább a Wikipedián nézem a ham&eggs-es képeket, az a koleszterinszintre nézve is kedvezőbb. Bumbi userrel meg majd januárban keresünk valami egzotikus nemdohányzó helyet tocsogás céljából, ha akkor még itt leszek, mert pl. nem mentem el tengerjáró hajóra dolgozni. A belvárosban talán akad, mármint hely tocsogásra.

A hét eleji telefonálók azt szerették volna, hogy gyógyszerügynök legyek, meg teherautósofőr (...meg vadakat terelő juhász), de volt egy DVB STB-s embedded developer puhatolózás is. Laikusok kedvéért ez az a doboz, amivel mizerábilis digitális TV-adásokat lehet fogni, meg extraként videójátékokat játszani a TV-n. Van pl. egy műsorújság nevű videójáték :) Ilyenekhez árul a cég middleware-t, amit mások rebrandolnak. Lehet, hogy a Matáv dobozaiban is ilyen ketyeg, csak más néven. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném, meglátjuk. Mindenesetre ez lesz az első interjúm jövő hétfőn.

Kedden találtam egy kátyút. Az autósok biztos nincsenek hozzászokva, mert egymás után hajtottak bele, és azért ahhoz mély volt. Végre az eső is esett, ahogy kell (és teszi ezt azóta is). Sötét ég, szemerkélő lágy tavaszi eső. Erről mindig az szokott eszembe jutni, hogy ilyenkor egy gyümölcsösben elbújok egy okos ikszlábú lánnyal egy faházban, és gyönyörködünk az esőben. Ennél már csak az lehet jobb, ha vihar van :)

Szerda és csütörtök az elég csüggedten telt, de aztán rájöttem, hogy emailben milyen könnyen fel lehet gerjeszteni az ügynökségeket. Még akkor is emailt akarnak, ha telefonon hívom őket, persze ez logikus, ők sem akarnak kétszer dolgozni. De ha megfelelően megemailem őket, pár órán belül visszahívnak telefonon, sőt egyik-másik visszaküld releváns állásokat is, amikről aztán nyilatkozok, és megpályázzák a nevemben. Így lettem kiválasztva a hétfői interjúra is a tömegből (ami állásonként akár többszáz komoly jelentkezőt is jelent itt, ezért is voltam reményvesztett). A reverz pszichológia működni látszik, mert egyik ügynökségnek azt írtam, hogy az általuk javasolt állásra alkalmatlan vagyok, válaszul még aznap három korrekt állásra jelöltek.

Ma (pénteken) ezt folytattam, most már dőlnek mindenféle emberi emailek, meg jön néhány telefon is. A fél fejem halálán van a mikrohullámtól, az orrom Michael Jacksonéra kezd hasonlítani. Nem jó dolog a mobil. A Skype-számlám is beteges, már vagy ötödször töltöm. A jelenkori távközlés minden aspektusában gonosz. A telefonálást viszont már többnyire értem, néhány nőt kivéve, akik cérnahangon szuszogják ki magukból a szavakat, de belőlük aztán végképp semmit. Egyik ügynök viszont megdícsérte az angolomat, lehet ebből még énekes halott.

Ma kaptam egy olyat is, hogy jelentkezzek tengerjáró hajóra dolgozni, 3–6 hónapos műszakokban. Elgondolkodtató a dolog, mert elég jól fizetnek, plusz ingyen ellátás, Hawai/Bermudák/Karibi-térség, és az én esetemben a munka oroszlánrészét valószínűleg az képezné, hogy ne kapcsoljam le a nagy piros kapcsolót az interneten. Persze támogatni kell a számítástechnika sötétjében tapogatózó usereket is, de a userek közt a tipikus mérnöki munkahelyekkel ellentétben megfelelő számban vannak nők is. És az sem kizárt, hogy egy 3–6 hónapos hajóúton ezek a nők alkalomadtán akarnak tőlem valamit. Sajnos eddigi életemből extrapolálva én képes vagyok kifogni egy komplett fiúcserkészrajt, püspöki karral. Ők inkább ne akarjanak tőlem olyasmit, amire gondolok. Meg az adózás kérdését kellene még valahogy megoldani, mert jelen állapotomban a magyar állam zsebrevágná fizetésem 50,5%-át, miközben ott sem vagyok, és az azért mégis több a soknál, különösen mivel a londoni átlagnál is magasabb pénzekről van szó.

A héten beszélgettünk a jamaikai nővel is a világmindenségről meg mindenről, ő 10 éves kora óta él itt, ezért nincs akcentusa. Közel dolgozik a tűzhöz, a CV-met is helyretetette velem múlt hétvégén, és lőn, működik. Néha meghív, hogy vacsorázzak velük. Most éppen egy svéd barátnőjével akar összeismertetni, de hát ez esélytelen, a lány cigizik (az igyekezet mindenesetre dícséretes). Annyira esélytelen, hogy első barátnőm is egyszer elszívott egy cigit valami szombati buliban, aztán azt hitte, hogy hétfőn este már úgysem fogom érezni rajta. Majdnem ki is dobtam akkor ezért, pedig ilyet jóformán semmilyen más esetben nem tennék.

A lengyel lány is cigizik, szerencsére csak kint, és nem kell vele csókolóznom :) Amúgy rendes. Azt hiszem, jövő kedden megy haza Lengyelországba.

Na de a jamaikai nőre visszatérve, mesélt az itteni életről a '80-as években, és szerinte a diszkrimináció elleni szigorú törvények bármily bizarrak is, idővel eléggé elsimították a társadalmi problémákat, hosszabb távon ez működik. Meg mesélt a Jamaikán beszélt patois (pátvá) nyelvről, ami nem azonos a jamaikai akcentussal, annál sokkal durvább ("mi likkle gals"). Aztán tegnap volt itt egy Jamaikában élő másodunokanővére, aki élőben demonstrálta is, és elég jól értettem :) Az én fülemnek az amerikai angol a kedves, aztán jön a franciák, svédek, oroszok, németek, magyarok tanult angolja, a jamaikai akcentus, a BBC angol, az ausztrál, utána az itteni átlag angol (mostanra), aztán ez a patois, majd az átlag kínaiak angolja, és végül az írek, skótok, meg az itteni szuszogva nyekergők.

A villanyt szerdán valamennyire megcsinálták, most már a központi fűtés legalább megy, átkötötték egy másik fázisra nettó 310 fontért (igen, az 120 000 forint egy délutánért, mínusz amibe a kismegszakító meg a drót került). Az itteni villanyszerelés megrekedt a középkorban, nem használnak fi-relét sem (angol nevén residual current device vagy ~ circuit breaker). A fürdőszobában emiatt tilos is bármiféle konnektort felszerelni, ezért oda hosszabbítóval szoktak áramot vezetni :) Ez lehet egyébként az oka annak is, hogy a mosógépeket előszeretettel telepítik a konyhába.

A sajtjaikat erősen túlértékelik az angolok. Egy Stilton vagy Cheddar többe kerül, mint a Brie Président. Ezek után ki lehet találni, mit eszek holnap reggelire :)

Az utcákon dúl a marketing. Mostanság állítólag ingyen Gü brownie-t osztogatnak reklám gyanánt, de ebből sajnos kimaradtam. (A Gü az egy márkanév, furcsa torz. Yüm-yüm.) Viszont a Hyde park melletti egyik McDonalds-ban nyertem egy Cadbury McFlurry-t a sültkrumpli dobozára ragasztott kaparós sorsjeggyel. (Ez a McDo amúgy dacol Londonnal, van benne WC.) Meg megvettem ma könyvesboltban az új dilbertet, hétvégi kedélyállapotom stabilizálása végett. Jó vastag A4-es lágyfedelű könyv, 8.99 helyett 6.99-ért adták, és kaptam hozzá egy tábla biotejcsokit meg egy 5 fontos utalványt 25 font feletti vásárláshoz. Már értem, miért tudott kis híján csődbemenni az Amazon. A nyugati országok nincsenek rászorulva, meg irreálisan drága is. A könyvesboltnak amúgy mélyenszántó neve van: Books etc. (Magyarul: Könyvek stb.)

Láttam ma extrém keményvonalas egzotikus hardvert, feltekerhető USB zongorát. Az egész úgy néz ki, mint egy 15 centi széles reluxa. Van egy hengeres tok, abból lehet kihúzni a zongorabillentyűzetet, és az szépen letekeredik, használat után meg vissza. Meg van itt egy fcuk nevű bolt, és ez nem elírás. A French Connection UK rövidítése, vigyázat, óvatosan olvassuk ki az URL-t :)

A helyi divat egyébként nagyon tetszik. A lányokon vastag fekete harisnya van, szétcincált farmer miniszoknyával. Én is szívesen cincálnék rajta egy kicsit. Azt még nem kérdeztem meg, hogy van-e a táskájukban 2 sajtburger, mert ezek a lányok első pillantásra nem azonosak a Newcastle-i lányokkal, valószínűleg csak bevándorlók ők.

A Hyde park melletti házak alsó szintjéből kiterjedt labirintust épített a helyi alvilág számítógépboltokkal meg bazárokkal, de ott inkább nem vettem elő a fényképezőgépet. Érdemes pedig megnézni, mert kívülről mit sem sejt az ember, belül meg csak bámul, hogy nini, egy párhuzamos univerzum.

Van itt egy olyan műfaj is, ami Magyarországon nem jellemző, pedig nekem párszor szükségem lett volna rá. (Talán az emberek földbegyökerezettsége az oka, vagy hogy majdnem mindenkinek van hova "hazamenni".) Nevezetesen, itt vannak tárolócégek. Bemegy a user, vesz náluk 70 fontért egy 4 hálószobás tárolókészletet, boldog vigyorral az arcán hazasétál vele, kiveszi a dobozból a dobozszettet, és néhány hajtással egy hatalmas dobozrengeteg közepén találja magát. Van abban minden, pl. belül rúddal és vállfákkal ellátott ruhásszekrénydobozok, vagy 72 centis TV tárolására alkalmas doboz, persze olyan anyagból, ami el is bírja. Meg az összes kellék a jelöléshez, csomagoláshoz, szétszereléshez, béleléshez. Ezután belepakolja a user a dobozokba a 4 hálószobás lakását, majd telefonál, hogy hová kéri a dobozokat. És itt van egy olyan opció, hogy a dobozokat tárolásra kéri. Aztán jönnek a megfogóemberek, és a dobozokat megfogják a praktikus fogantyúiknál, és helyükre viszik őket sitty-sutty. Bámulatos, hogy hol tart a tudomány.

Viszont közben hajnal 4 lett, és szombat, és még a képeket is processzálnom kell. Úgyhogy rakok még ide képeket a déli partról, ahová kimentem a napsütés folyományaként, aztán kergetem is fel az egészet a netre. A London Eye-ra megint nem sikerült felülni, több órás sorok állják körbe. De legalább a mérnöki munkát megcsodálhattam rajta.

Írjatok ti is, ha nem vagytok lusták :)